Zidane, a régimódi marha

Sok néző hökkent meg a francia Zinedine Zidane viselkedésén a VB döntő 110. percében. Az olasz Marco Materazzi provokációjának hatására Zidane odafordult és keményen lefejelte a sporttársat.

Még a francia edző sem tudja, miért viselkedett így a focista, pláne a búcsúmeccsén. Én viszont tudom.

Zidane-nak egyszerűen kergemarha-pillanata volt. Materazzi örülhet, hogy nem sérült meg jobban. Gondolj csak bele, mi lett volna, ha a francia szarvakat is visel. Zidane azt tervezte, hogy ezután a meccs után visszavonul. Szóval ott áll, ő a kapitány – a csorda feje -, a rendes játékidő már lejárt, rég az istállóban kellene pihennie… Fáradtan és idegesen a 110. percben egyszer csak rájön, hogy egész végig a zöld gyepen rohangált. Csoda, ha a végére pár másodperc erejéig megmarhult?

Zidane már korábban is mutatott marhaságra utaló jegyeket: a 98-as VB-n megtaposott egy ellenfelet. A Juventusban is produkált már előre hajtott fejjel támadást, így nem csodálkoznék, ha a bíró már az esemény előtt meglengette volna a piros lapot, mondjuk Materazzi háta mögött. Olé! Olé!!

Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy Zidane-nak elege lett a fociból. Tudod, mire gondolok: van az a nyaksimogatás a pályán, amit a focisták szoktak egymásnak…

Legyintés? Legyen. Beletúrni a másik hajába? Rendben. De ez a nyaktapogatás… ilyet senki más nem csinál!

A labdarúgók percenként fogdozzák egymás nyakát: odateszik a tenyerüket, aztán otthagyják egy picit. De miért épp a nyakat? Miért nem mondjuk a hónalját? Ilyen tapizást csakis a futballpályán látni, és szerintem rosszabb, mint egy lefejelés.

Lehet, hogy valamilyen kulturális hogyhívják van a háttérben. Ez esetben viszont örülök, hogy legalább a japán csapat nem hozta magával vadabb kulturális szokásait.

A japánok ugyanis ha csak lehet, nem érintik meg egymást. Még a mély meghajlás is hagy egy kis teret a két ember között. Próbáltál már megölelni egy japánt? Nem igazán ölelhetőek: nem is tudják, hogyan kell. Ha egy külföldi véletlenül megöleli valamelyiket, lemerevednek, mint egy fa. Ugyanakkor viccből állandóan fejen legyintik egymást.

Más ázsiai országokban a fej a legszentebb testrész, el is kerülik az érintését. A japánok viszont állandóan barátaik fejét ütik.

A külföldiek számára zavaró lehet, főleg, ha azt látják, hogy a tanárok teszik a diákokkal.

De ne értelmezd ezt fejbeverésként. Nem is visznek bele lendületet, inkább csak játékos gesztus, a kinyújtott ujjakkal épp hogy csak megérintik a másikat. Olyasmi, mint amikor a nyugatiak beleöklöznek a másik felkarjába, mint amikor az apa próbálja sportolásra bírni lusta kamaszfiát.

Persze mindig van, aki túl keményen csinálja, ahogy mindig előfordul a társaságban olyan, aki túl keményen fog kezet a többiekkel. Biztos vannak olyan japánok, akik szeretnek a kelleténél nagyobbat csapni.

Na ezért vagyok én a hátsóra fejelés híve. Elég ártalmatlannak tűnik, de ki törődik vele? Sokkal viccesebben mutat. Gyerünk, a következő vébén látni szeretnék egy igazi tehenes pillanatot: olé! Olé!

Amy Chavez

 

(A szerzőnek van egy tehenes bárja a japán Siraisi szigeten, innét marhacentrikus világkép – a ford.)