Vészhelyzetben Japán északi szigetén

Új munkám támadt: orvosi tolmácsként dolgozom egy hokkaidói síparadicsomban, ami azt jelenti, hogy időm jó részét a sürgősségi szobában töltöm. Saját vészhelyzetem van!


Érdekes hely ez a baleseti osztály. Mindig azt hittem, hogy ez olyan
szobát jelent, ahol minden létező műszer és szerszám megtalálható,
amire csak szükség lehet vészhelyzetben.

Amikor mentő érkezik, az áldozatot egyenesen ide gurítják.

Mindig is úgy képzeltem, hogy az ilyen szobákban a plafonról potyognak
az oxigénmaszkok, intravénás tűk állnak hosszú, tömött sorokban a
polcon, műlábakat látunk a vitrinben, a rózsaszín és vörös
pittyegőgépek mutatják a beteg szívműködését, és orvoscsoportok,
valamint nővérhadak állnak készenlétben, hogy aláereszkedjenek a
balszerencsés baleseteshez abban a minutumban, hogy begördült.

Ebben a hokkaidói kórházban a sürgősségi ellátás egy függönyökkel teli, felszerelést teljesen nélkülöző szobában folyik.

– Miért pont velem történt? Mindig próbáltam jó ember lenni – mondja egy felkötött karú nő.

Kéthetes síelésre érkezett Ausztráliából és összesen három órája volt Japánban, amikor elcsúszott az utcán.

Most pedig a sürgősségi szobában várakozik az orvosra, aki
megröntgenezi a csuklóját. A következő két hét során nem tud sílécre
állni, hála a szilánkos törésnek.

A legjobb dolog a kórházban, hogy akármilyen súlyos bajod is legyen,
mindig találkozol olyanokkal, akik – hogyismondjam – „még jobb”
történetet mesélnek.

– Örülök, hogy élek – meséli Adam, akivel másnap találkoztunk, míg az
ortopéd sebészre várunk. Egy hete kerekes székben él, mióta
felcsavarodott egy fára valahol vidéken hódeszkázva.

– Néhány helyen eltörtem a lábam, és még hipotermiába is estem, amíg megtaláltak a fák között.

Páciensem lenézett a csuklójára és életében először döbbent rá, mennyire kicsi is valójában az ő problémája.

– Nem érzed magad furcsán attól, hogy tegnap este láttál ebben a
szobában meghalni valakit? – kérdi Gerald, aki ínszalag-szakadással
került a csapatba.

Tegnap éjjel hoztam ide Geraldot. Később egy negyven körüli külföldi is
idekerült, aki a fák között próbált hódeszkázni. Nekem kellett
fordítani 18 éves fia és az orvos között.

Hiába üdülőváros, alapjában véve ez a település is olyan, mint bármelyik a világon.

Arról van szó, hogy itt is ugyanúgy meghalnak az emberek a
balesetekben, csak itt legalább jól érzik magukat előtte, illetve
közben. Szívesen ajánlanék valami biztonságosabbat, mint mondjuk a
pacsinkó – vagy egyszerűen maradj otthon és ne kockáztass semmit.
Azonban az az igazság, hogy maga az élet veszélyes.

Akár autóban, akár a sípályán ér baleset, semmilyen módon nem tudod előre megjósolni.

Mellesleg a statisztika szerint a legtöbben az ágyukban halnak meg,
úgyhogy ez az a hely, ahol a legkevésbé sem szeretnél tartózkodni.

Igaz, a kórházakban minden nap rengetegen halnak meg, de ugyanakkor még
több csoda is történik: betegségek múlnak el, csontok forrnak össze.
Még a legnagyobb csoda – maga az élet – is a kórházban kezdődik.

Tudod, nem is olyan kis csoda, hogy ugyanabban a kórházban születünk és
halunk meg. Ahogy valaki távozik az élők sorából, egy másik születik,
egyfajta szimbióta kapcsolatban. Egyszerűen csak életet cserélünk,
mellesleg Isten munkája is sokkal könnyebb így, hogy mindkét eseményre
ugyanabba a központi intézménybe utazunk.

A lelkek is könnyebben vándorolnak ide-oda. Hogyan? Isten focizik:
amint elhagyja egy lélek a testet, Isten beszalad a pályára, néhány
méteren át vezeti a labdát, aztán a jobb szélen várakozó játékoshoz –
általában egy újszülött babához – passzolja. Így kerül az élet az idős
generációktól az újhoz.

Azoknak a lelkeknek, akik nem jutnak tovább ebből vagy abból az okból, nem kell rettenniük: ők azok, akik jó zenévé válnak.

A lényeg, hogy ha Japánba jössz vakációra, élvezd, amennyire csak lehet. És remélem, nem fogunk találkozni.


Amy Chavez

 

 



Érdekes hely ez a baleseti osztály. Mindig azt hittem, hogy ez olyan szobát jelent, ahol minden létez? m?szer és szerszám megtalálható, amire csak szükség lehet vészhelyzetben.

Amikor ment? érkezik, az áldozatot egyenesen ide gurítják.

Mindig is úgy képzeltem, hogy az ilyen szobákban a plafonról potyognak az oxigénmaszkok, intravénás t?k állnak hosszú, tömött sorokban a polcon, m?lábakat látunk a vitrinben, a rózsaszín és vörös pittyeg?gépek mutatják a beteg szívm?ködését, és orvoscsoportok, valamint n?vérhadak állnak készenlétben, hogy aláereszkedjenek a balszerencsés baleseteshez abban a minutumban, hogy begördült.

Ebben a hokkaidói kórházban a sürg?sségi ellátás egy függönyökkel teli, felszerelést teljesen nélkülöz? szobában folyik.

– Miért pont velem történt? Mindig próbáltam jó ember lenni – mondja egy felkötött karú n?.

Kéthetes síelésre érkezett Ausztráliából és összesen három órája volt Japánban, amikor elcsúszott az utcán.

Most pedig a sürg?sségi szobában várakozik az orvosra, aki megröntgenezi a csuklóját. A következ? két hét során nem tud sílécre állni, hála a szilánkos törésnek.

A legjobb dolog a kórházban, hogy akármilyen súlyos bajod is legyen, mindig találkozol olyanokkal, akik – hogyismondjam – „még jobb” történetet mesélnek.

– Örülök, hogy élek – meséli Adam, akivel másnap találkoztunk, míg az ortopéd sebészre várunk. Egy hete kerekes székben él, mióta felcsavarodott egy fára valahol vidéken hódeszkázva.

– Néhány helyen eltörtem a lábam, és még hipotermiába is estem, amíg megtaláltak a fák között.

Páciensem lenézett a csuklójára és életében el?ször döbbent rá, mennyire kicsi is valójában az ? problémája.

– Nem érzed magad furcsán attól, hogy tegnap este láttál ebben a szobában meghalni valakit? – kérdi Gerald, aki ínszalag-szakadással került a csapatba.

Tegnap éjjel hoztam ide Geraldot. Kés?bb egy negyven körüli külföldi is idekerült, aki a fák között próbált hódeszkázni. Nekem kellett fordítani 18 éves fia és az orvos között.

Hiába üdül?város, alapjában véve ez a település is olyan, mint bármelyik a világon.

Arról van szó, hogy itt is ugyanúgy meghalnak az emberek a balesetekben, csak itt legalább jól érzik magukat el?tte, illetve közben. Szívesen ajánlanék valami biztonságosabbat, mint mondjuk a pacsinkó – vagy egyszer?en maradj otthon és ne kockáztass semmit. Azonban az az igazság, hogy maga az élet veszélyes.

Akár autóban, akár a sípályán ér baleset, semmilyen módon nem tudod el?re megjósolni.

Mellesleg a statisztika szerint a legtöbben az ágyukban halnak meg, úgyhogy ez az a hely, ahol a legkevésbé sem szeretnél tartózkodni.

Igaz, a kórházakban minden nap rengetegen halnak meg, de ugyanakkor még több csoda is történik: betegségek múlnak el, csontok forrnak össze. Még a legnagyobb csoda – maga az élet – is a kórházban kezd?dik.

Tudod, nem is olyan kis csoda, hogy ugyanabban a kórházban születünk és halunk meg. Ahogy valaki távozik az él?k sorából, egy másik születik, egyfajta szimbióta kapcsolatban. Egyszer?en csak életet cserélünk, mellesleg Isten munkája is sokkal könnyebb így, hogy mindkét eseményre ugyanabba a központi intézménybe utazunk.

A lelkek is könnyebben vándorolnak ide-oda. Hogyan? Isten focizik: amint elhagyja egy lélek a testet, Isten beszalad a pályára, néhány méteren át vezeti a labdát, aztán a jobb szélen várakozó játékoshoz – általában egy újszülött babához – passzolja. Így kerül az élet az id?s generációktól az újhoz.

Azoknak a lelkeknek, akik nem jutnak tovább ebb?l vagy abból az okból, nem kell rettenniük: ?k azok, akik jó zenévé válnak.

A lényeg, hogy ha Japánba jössz vakációra, élvezd, amennyire csak lehet. És remélem, nem fogunk találkozni.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj