Vége a hagyma felett hullajtott könnyeknek

Igenis lehetséges olyan hagymát nemesíteni, ami olyan ízletes, mint a régi, viszont nem könnyeztet meg – legalábbis ezt állítják japán tudósok.

Egy kutatókból álló csoport azonosította azt a gént, amely a könnyezést okozó anyag termeléséért felel. Azt mondják, nem lenne túl nehéz olyan genetikai módosítást végezni a hagymán, hogy ne termelje ezt az anyagot.
A tudósok egy ideig úgy vélték, hogy a könnyekért felelős anyag szükségszerű velejárója annak a biokémiai folyamatnak, mely során a hagyma íze létrejön. A csibai Sinszuke Imai kollégáival azonban bebizonyította, hogy ezt az anyagot teljes egészében egy önálló enzim állítja elő.
A GM hagyma, amelyből hiányzik ez az enzim nem fogja bántani a szemünket, viszont ugyanolyan íze lesz, mint az eredetinek – mondja Imai.
Előny a fogyasztónál
Az apróbb ízváltozásokat nem lehet kizárni, mivel az enzim blokkolása oda vezet, hogy a tioszulfinát – vagyis az anyag, amely a hagymaízért felel – nagyobb mennyiségben jön létre.
Imai elmondása szerint a tioszulfinát befolyásolhatja az íz intenzitását, de semmiképp nem okoz drámai változást.
A könnymentes GM hagyma talán még a genetikailag módosított termékek ellenzőit is elgondolkodásra készteti, hogy a technológiának igenis vannak előnyös oldalai.
A könnyezésért felelős anyagról úgy tartják, hogy segít távoltartani a károkozókat. Létezik azonban egy élősködő gombafajta, amely kifejezetten ezt az anyagot használja, hogy rátaláljon a hagymára.

Fresh Plaza