Utolsó hét – hazatérés

Miután hazaértünk az osztálykirándulásról, besűrűsödött a program.

 

Március másodikán a Japán Alapítvány jóvoltából 40 kg csomagot ingyen hazaküldhettünk hajópostával, ezért az előző nap mindenkinek a szobája úgy nézett ki, mintha hurrikán söpört volna rajta végig.

Mindenki érezte, hogy megkezdődött a visszaszámlálás, ezért igyekeztünk minél több élményt belepréselni a kevés időbe. Hétvégén felnéztünk a Fővárosi Önkormányzat épületébe, ahol a 45. emeleten (202 méter magasan) ingyenes kilátó működik. Délelőtt fél 10-től este 11-ig lehet felmenni. Ajándékboltok, étterem és kávézó is található.

http://www.metro.tokyo.jp/ENGLISH/TMG/observat.htm

Uenóba is ellátogattunk, ahol szerencsénkre éppen részt tudtunk venni egy ingyenes nodate típusú teaszertartáson. A nodate azt jelenti, hogy szabadtéri, „piknikezős”, egy kis emelvényen zajlik piros anyaggal lefedve, piros ernyővel. Miután résztvettem, a hölgy, aki tartotta, úgy megörült, hogy tudok japánul, hogy én készíthettem el a következő teát. Nagyon nagy élmény volt a hideg ellenére.

A következő héten még ellátogattunk Haradzsukuba a nyuszi-kávézóba.

http://raagf.com/

Két barátnőm már volt ott, de a magyarázatuk és a térkép ellenére nehéz odatalálni. A helyiek sem ismerték, de az egyik boltban egy hölgy megnézte nekünk interneten és megmutatta térképen.

Ha valaki menni szeretne:

A Haradzsuku állomástól az Omoteszandón kell sétálni. Az Omoteszandó-Meidzsi dóri kereszteződésen túl jobboldalt lesz a Gucci épülete, ott be kell fordulni jobbra. Ez a nekodóri / Cat Street / Macska utca. A jobboldalon kb. két tömb után lesz egy zöldséges a sarkon, ott kell befordulni jobbra. A zöldségessel egy háztömbben van, csak a hátsó kis utcáról lehet bemenni. Egy apró lépcsőház második vagy harmadik emeletén van. Az egész helység kb. 20 négyzetméter, két kis asztallal, négy-négy ülőpárnával. Két nyuszi futkos körülöttünk, a többit a ketrecből lehet fényképezni és etetni. Kb. tízpercenként váltják a nyuszikat. Egy próbakurzus (30 perc) 600 jenbe kerül, ezalatt kávét és üdítőt ingyen lehet inni. 100 jenért lehet venni nyuszieledelt, de a nyuszik jól vannak lakva, úgyhogy nem nagyon eszik. Mivel pici a hely, érdemes előre lefoglalni.

Egy kis kedvcsináló a YouTube-ról:

{youtube}RkgBcUG2Tas{/youtube}

Szerdán délelőtt volt a „diplomaosztó”: az osztályfőnöki órán megkaptuk az eredményeket, majd a nagyteremben a „diplomát” (oklevelet arról, hogy elvégeztük ezt a kurzust). Délután próbáltunk az esti előadásokra, majd este 6-tól kezdődött a búcsúbuli. A tanáraink, mi, két szaitamai egyesület tagjai és a fogadó családok vettek részt, összesen nagyjából 150 fő. Állófogadás volt, a közepétől kezdődtek az előadások. Mi nyolcan a híres Szóranbusi nevű táncot adtuk elő, ami a hokkaidói halászok néptánca. Ezek nem mi vagyunk, de a YouTube-on található rengeteg videó közül ez hasonlít a legjobban a mi táncunkhoz.

{youtube}o_z5mbzgQp4{/youtube}

Ezután együtt (57-en) előadtuk a Március 9-e c. dalt.

{youtube}-j1JpwKETbU{/youtube}

9-én a fél csoport hajnal fél 5-kor indult ki a reptérre, ezért úgy döntöttünk, hogy nem alszunk. Egy kis utolsó csomagolás, néhány cucc kiszórása után bőröndöm végre elérte az előírt súlyt.

A többi ottlakó egész jól tűrte a hajnalig tartó bulit (viszonylag halkak voltunk), nevetést, sírás-rívást. Fél 5-kor könnyes búcsút vettünk a fél csoporttól, aztán én aludtam másfél órát. A mi buszunk 8-kor indult a reptérre, de akkor volt a dugó, hogy háromnegyed 11-re értünk csak ki a reptérre (az én „last check-in”-em 11-kor volt). A Finnair-rel 9 és fél óra alatt értünk Helsinkibe, szerencsére senki nem ült mellettem, bár amúgy eléggé tele volt a gép. Helsinkiben az útlevélellenőrzéskor sikerült beállnom egy japán turistacsoportba. Nagyon aranyosak voltak: kortól függetlenül azon izgultak, mit kell mondani angolul a tisztviselőnek. A másik sorban egy lánytól kérdeztek valamit, erre hátraszaladt kicsit a barátnőjéhez megkérdezni, mit válaszoljon. Az útlevélkezelők nagyon kedvesek voltak, végig mosolyogtak. A reptéren két órát vártam és a becsekkolásnál végre magyar szót hallva egészen megörültem. A gépünk fél órával korábban ért be, így este fél 8-kor már otthon voltam. Gyorsan Facebook, hogy a többiek is hazaértek-e (a nagyja igen, de a dél-amerikaiak még Párizsban várták az átszállást). Hétfőtől már munkába is álltam.

Tegnap a zöldségesnél vettem két almát, két narancsot, két paprikát, három paradicsomot és egy uborkát. Ezer forintot fizettem, és nem elszörnyülködtem, hogy milyen sok, hanem megörültem, hogy milyen kevés!:) Japánban egy alma 200 jen (kb. 600 Ft)!

Köszönöm, hogy olvastátok az élménybeszámolómat! Remélem, majd valamikor lesz Jo megint Japánban 2. is.:)