Újév

Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter. Nekem ez volt az első szilveszterem itt Japánban.

31-én délután megint elmentünk a Tokyo Tower-ba.

Ha Daimon megállónál szállsz le, a 6-os kijáraton kell kijönni. Jobbra fordulunk, megyünk öt percet és belebotlunk egy kapuba, majd a Zozódzsi templomba. Annak a jobb oldalán sétálunk egy kicsit és már ott is vagyunk.

Szerencsére nem volt olyan nagy tömeg. Eddig csak a fő kilátóban voltam, most felmentünk a 100 méterrel magasabb kilátóba is. A jegyet a fő kilátónál kell megvenni, 45 percet kellett várnunk, hogy felmehessünk. Minden sarkon van kivetítő, ami azt mutatja, hogy hányas sorszámú jegy tulajdonosa mehet fel, illetve ha most veszed meg a jegyet, mennyit kell várnod. A lift is sokkal kisebb meg a kilátó is, viszont a kilátás sokkal jobb.

Aztán lementünk a fő kilátó alsóbb részére, ott van egy kávézó. Megvártuk, míg besötétedik, fényképeztünk még párat, aztán lementünk az alsó szintre, ahol ajándékbolt, kávézó és gyorséttermek vannak. Ettünk a Mekiben, aztán körülnéztünk a Zozódzsi templomban is. Bódékban sütötték a takojakit, okonomijakit és jakiszobát, és Coronitát is kaptunk egy ötszázasért. Egy táblán ment a visszaszámolás (még öt óra), pár ember bóklászott a bódék között.

A nemzetközi bandával azt beszéltük meg, hogy este 10-kor találkozunk Sibuján Hacsiko szobránál. Még rengeteg időnk volt, így elugrottunk a Ginzára, ami teljesen ki volt halva. 9-re értünk Sibujára, így úgy döntöttünk, beülünk valahova.

Egy mellékutcában engedtünk egy becsalogató embernek és követtük egy ház negyedik emeletére. Viszonylag tágas izakaja volt. Az izakajákban általában ha alkoholt iszol, felszámolják az otósit, ami egy sörkorcsolya és olyan nincs, hogy nem kéred. Vagyis nem kell megenni, de ki kell fizetni. Általában edamame (bab), de itt káposzta volt valami szósszal, amit ki is cseréltettem edamaméra. Ittunk szakét is, amit kb. egydecis vizespohárban hoztak ki, meg is lepődtünk. A számlával át akartak vágni, úgyhogy rákérdeztünk, hogyan is van ez lebontásban. Erre véletlenül kitörlődött a rendszerből a számla és megkaptuk a rendes számlát.

Hacsikónál egyből megtaláltuk a többieket, akik mondták, hogy itt mégsem lesz akkora buli a visszaszámolás, úgyhogy menjünk vissza a Zozódzsi-hoz, ahol visszaszámlálás után 3000 lufit eresztenek fel egyszerre. Az állomástól csak lépésben lehetett haladni, annyi ember volt, mint egy híresebb-nagyobb nyári fesztiválon. Ahogy beléptünk a templomkertbe, heringként préselődött össze jóval több, mint háromezer ember. Húsz perc volt hátra. Aztán eljött az idő, visszaszámoltunk, eleresztették a lufikat és elkezdték gongatni a harangot (dzsoja no kane, 108-szor). Nem sikerült jó képeket találnom, úgyhogy itt egy tavalyi Youtube-videó:

{youtube}fSOgpL61zj0{/youtube}

Elsétáltunk egy messzebbi megállóig, remélve, hogy ott kevesebb az ember. A vonatok jártak éjszaka, csak ritkán. Még be akartunk ülni valahova, de a vonaton mindenki befáradt, úgyhogy hazamentünk. 3 körül értünk haza, 6-7 körül aludtunk.

Január 1-jén kora délután a földrengésre ébredtünk. Nagyobb volt, mint amit eddig valaha is átéltem, rengett rendesen minden. Nem lett volna ijesztő, ha tudjuk, hogy ennyi az egész, de féltünk, hogy fel fog erősödni. Kb. két-három percig tartott aztán vége lett.

Január 2-án elmentünk megnézni a császárt. Évente kétszer jelenik meg nyilvánosan, a szülinapján (dec. 23) és újévkor, január 2-án. A Császári Palota parkjában két átvizsgáló pontot állítottak fel, átnézték a táskákat, ki kellett dobni az ücsiket, fémdetektor, letapizás. Bár egy nap alatt ötször jött elő a császár, így is óriási tömeg volt. Ingyen osztogattak papírzászlót, amikor megjelent a császári család, mindenki azt lengette. Olyan hevesen ráztam, hogy kettészakadt, kicsit ciki volt, hogy a császár színe előtt tönkretettem a zászlót, plusz a rúdját is kettétörtük, hogy beférjen a táskába. Más országban lehet, hogy meglincseltek volna. Kifelé le lehetett adni az ép zászlókat újrafelhasználás céljából.

Tudtátok, hogy Japánban vannak a legjobb éttermek? Legalábbis itt van a legtöbb Michelin-csillagos. A 2012-es Michelin Kalauz szerint Tokióban 16 étteremnek, Japánban 32-nek van a legmagasabb kitüntetése, három Michelin csillaga. Tokióban ezenkívül 52 kétcsillagos és 179 egy csillagos étterem van. Gondoltuk, megnézünk egyet. Kiírtam pár címet és a Császári Palota után megint a Ginzának vettük az irányt, ott van a legtöbb egy helyen. Simán megtaláltuk a háztömböt, viszont háromszor körbejártuk és öt embert megkérdeztünk (köztük egy postást és egy állomás-felügyelőt) és így sem találtuk meg. /Hazaérve rákerestünk, a Youtube-on egy videón mutatták a helyet, ami mellett mi simán elsétáltunk, mert zárva volt és semmi kiírás nem volt./ Továbbmentünk, hogy megkeressük a következőt, itt is ugyanúgy jártunk: a háztömb simán meglett, aztán háromszor körbejártuk. A háztömbben levő hotel kávézójában megkérdeztem a főpincért, aki nem csak annyit mondott, hogy itt nincs, hanem leültetett, hozott vizet, aztán elment és negyedóra múlva visszajött, és elmagyarázta, merre van, de mondta, hogy be van zárva. Majdnem a nyakába ugrottam. Már tényleg egy órája kerestük, hideg is volt és annyira rendes volt! Az étterem annak az épületnek a szomszédjában volt, ahol megkérdeztünk egy parkolóőrt, hogy nem ismeri-e. Nem csoda, hogy nem ismerte. Az étterem egy lepukkant épület harmadik emeletén volt (az egész épületben nem égett a villany), egy kis tábla, de semmi extra hirdetés, hogy ez Michelin-csillagos hely lenne, sehol egy étlap. Legalább az épületet lefényképeztük.