Újabb fotókat találtak a nagaszaki bombáról

ImageEgy texasi fotós, Mark Rankin otthonában eddig nem ismert fényképeket találtak, melyek az 1945. augusztus 9-én Nagaszakira ledobott amerikai atombomba pusztításait ábrázolják.

A képeken többek között a Nakamacsi katolikus templomát látni – ez az egyetlen épület, melynek falai a környéken állva maradtak. A templom mellett egy asszony tűzifát gyűjt. Az amerikai tengerész a fényképeket egy hónappal a bomba ledobása után készítette. A kikötő környékét egyszerűen csak úgy emlegette: „a halál völgye”.

Rankin akkoriban húsz éves volt. Észak-Nagaszakit járva az egyik fotó hátuljára így örökítette meg benyomásait: „a lökéshullám úgy törölte el a völgyeket, mint egy óriási árvíz”. Azon a fotón, amelyen az említett katolikus temlpm áll magányosan ez áll: „Isten hatalmas. Legyen béke ezen a földön!”

Glenn utazása során Hawaiitól Nagaszakiig tartó útján körülbelül száz fotót készített, ebből 15-öt a bomba sújtotta városban. A többi felvétel az emberek mindennapos életét ábrázolja Nagaszakiban és Szaszebóban. Az egyik képen egy idős asszony gyűjt tűzifát: „Még a legöregebbek is kiveszik a részüket a munkából” – kommentálja Glenn. A férfi 1992-ben hunyt el.

A Nagaszaki Alapítvány a Békéért rendkívül izgatottan érdeklődött a felvételek iránt. Az alapítvány fotókért felelős vezetője, Fukahori Jositosi elmondta, hogy a fényképek jól mutatják, hogy csupán a nagyobb áruházak és a templomok maradtak lábon, miközben minden más megsemmisült.

„A tűzifát gyűjtő asszony fotója is rendkívül értékes”, mivel az emberek háború utáni mindennapjait ábrázolja – mondta Fukahori.

The Japan Times

Related posts