Túlterhelt diákok, túlterhelt tanárok…

Arról sokat hallani, hogy Japánban a diákok milyen rengeteg időt töltenek az iskolában és milyen sokat tanulnak – de a tanároknak sem könnyű az életük…

 

Sokat írtam már japán barátnőmről, Mijukiról. Mijuki angolt, etikát és a „Más országok kultúrája” című tárgyat tanítja egy helyi középiskola alsó tagozatában (a japán iskolarendszer áttekintését lásd a cikk alján – a szerk.). Egy hetedikes, vagyis a középiskolában elsős osztály (icsinenszei – szó szerint „első éves tanulók”) „osztályfőnöke”, és sok tevékenységüket felügyeli – például segítenie kellett nekik egy többrészes dalt megtanulni egy nemrég lezajlott énekversenyre. Az iskola után, mint minden tanárnak, neki is felügyelnie kell egy „klubot”. A klubtevékenységek közül a tollaslabdáért felelős – egy olyan sportért, amiről állítása szerint semmit sem tud, de segítségére van az egyik tanuló édesapja, aki hivatásos versenyző volt… és aki minden hétvégén felszáll a buszra Nagaszakiban, hogy elutazzon a kb. 45 kilométernyire lévő Szaszebó városba csak azért, hogy a gyerekekkel dolgozzon.

Mijuki napja reggel nyolckor kezdődik. A tanítási órák délután négy után fejeződnek be… és ezután még egyszemélyes órákat tart azoknak a tanulóknak, akiknek segítségre van szüksége, vagy beszélget azokkal, akiknek arra van szüksége. Aztán öttől hétig felügyeli a tollaslabdázást. Minden egyes hétköznap este nyolc és tíz között indul haza az iskolából – attól függően, hogy az igazgató mikor megy el. A tanárok ugyanis nem indulhatnak el haza az igazgató előtt. Szombat délelőtt gyakran vannak tanítási órák, és „klubtevékenység” is zajlik szombaton is és vasárnap is négy órán át. Tehát… az iskola heti hét napos, és a tanároknak nyaranta még egy egyhetes, ott alvós táborban is vigyázniuk kell a gyerekekre. És ha egy klub különösen sikeres (a Hui középiskola röplabdacsapata benne van a nemzeti ligában), akkor a hétvégi edzések nyolc órásak is lehetnek! Mijuki mesélte, hogy a többi tanár nagyon önzőnek tartja, és azt mondják róla, hogy nem igazi csapatjátékos, mert ragaszkodott hozzá, hogy havonta két szombatja és két vasárnapja szabad legyen.

A hetedikesek (12-13 éves tanulók) 30%-a a klubfoglalkozás után még este kilencig vagy tízig tanul a dzsukuban (= cram school, „magoló iskola”; iskola utáni magániskola, ahova szinte minden diák jár, mert kicsit többet tanítanak a rendes tananyagnál és a felvételi vizsgán ezt kérdezik). Mijuki azt mondja, hogy a kilencedik évfolyamosoknak (14-15 évesek) pedig már legalább 90%-a jár a dzsukuba, hogy bekerülhessen egy jó középiskola felső tagozatára. Úgyhogy a gyerekek mindennap mennek iskolába, és hétvégén este fél tíz vagy tíz előtt nem is érnek haza!

A diákok egy klubfoglalkozást választanak, és csak arra koncentrálnak (pl. tollaslabda, röplabda, baseball, zene, foci, drámafoglalkozás, stb.). Legtöbbjük az év kezdetekor nem vált át új tevékenységre, ugyanarra a klubra jár, mint az előző évben, így ez az egyetlen klubfoglalkozás az egyedüli „hobbijuk” végig az iskoláséveik alatt. Mijuki azt mesélte, hogy amikor iskolás volt, ő kürtös volt az iskolai zenekarban, és hetente háromszor ment a dzsukuba. Tehát… 12 éves korától 18 éves koráig tanult kürtölni, és ezen kívül semmi iskolán kívüli tevékenységben sem vett részt! Nagyon máshogy működik ez Japánban, mint Amerikában, ahol „svédasztalszerűen” választhatnak a gyerekek az iskolán kívüli tevékenységek közül.

Írta: Carolie Brekke2006. november 5.

Carolie cikkei a Szakun

Írta: Carolie blogja

 

A japán iskolarendszerben az óvoda után a gyerekek általános iskolába mennek, de ez csak hat éves. A középiskola két hároméves periódusra van bontva, ezután lehet főiskolára vagy egyetemre menni. A tanulóknak minden lépcsőfoknál igen kemény felvételi vizsgát kell tennie.

1. általános iskola: hat év (6-12 éves korig)

2. középiskola – alsó tagozat: három év (12-15 éves korig)

3. középiskola – felső tagozat: három év (15-18 éves korig)

4. főiskola vagy egyetem: kettő vagy négy év

Egy rövid kétrészes összefoglaló olvasható a japán oktatási rendszerről itt és itt