Címke: tánc

Nézd csak a holdat! Hiraite, csong, csong…

Szomszédom, Kazu-csan a genkanomban áll.

– Amy, felírtalak a következő Idősek Napja alkalmából előadott tánc résztvevői közé.

Ez a nemzeti ünnep hétfőre esik, de kis szigetünkön az őszi napéjegyenlőség idején, csütörtökön tartottuk.

– Csak nyolc asszonyt találtam, aki táncolni tud – mondta, emlékeztetve a szigeten található meleg testek számának folyamatos csökkenésére. Szomszédságunk az elmúlt években igencsak megcsappant.

Megtudtam hát, hogy az Idősek Napján eljárt tánc szomszédi kötelességem – mostantól minden évben rám is vonatkozik a “macuri tóban”, vagyis a fesztiváli kötelesség.

Beleegyeztem, hogy együtt ropom a többiekkel az ünnep alkalmából. Tudtam, hogy egy gajdzsin felkérése nem más, mint kétségeesett próbálkozás a hagyományok minden áron történő megőrzésére.

A tánc olyan valami, amit minden szigetlakó tud. A fiúk és lányok az óvodában megtanulják a Siraisi táncot, amely a sziget 400 éves hagyománya. A nyári Bon fesztivál idején a helybéliek késő éjjelig táncolják. Egész életükben tanulják a lépéseket, gyakran látom, ahogy az obaa-csanok baseball-ütővel sétálnak a szigeten. Az idős hölgyek ilyenkor gyakorolni mennek, és ami messziről hímes ruhával borított sportszernek tűnik, az valójában az az esernyő, amit a tánc során használnak. Ezek a táncok beépülnek a helyiek mozgásába, mindenen látszik, amit csak csinálnak – legyen az kocsihúzás vagy biciklizés. Nézzünk egy példát: ha megkérded tőlük, merre van a posta, soha nem mutatnak egyenesen a helyes irányba, hogy azt mondják: “arrafelé”. Ehelyett nyitott tenyérrel jelzik az irányt: “arra” – kecses csuklómozdulat – “felé”.

 

Image

 Kamato Hongo, a világ legidősebb asszonya. 116 évesen hunyt el.

 

 

Az Idősek Napjára egy új táncot tanulunk, méghozzá a sikokui Macujamából. Kazu-csan egyszer a szárazföldön járt, gyorsan megtanulta, aztán itthon a többiekkel is megosztotta. Ez amolyan tipikus vidéki tánc, körben állva járják, méghozzá fülsértő fesztiváli zenére (a kórus néha azt kiáltja, hogy “hip, hééé”), ami úgy hangzik, mint amikor rálépnek egy pincsi lábára. A japán fesztiváli zene semmihez sem hasonlít…

A tánclépések gyakran mindennapos tevékenységet utánoznak. A miénkben olyan mozdulatok vannak, melyek a taiko dobok verésére és a hold nézésére emlékeztetnek, némi tapssal. A gyakorlás valahogy így nézett ki: Kazu-csan állt a kör szélén és utasításokat kiáltott: “üsd a dobot! Nézz a holdra! Hiraite, csong, csong!” – a zene közben nyekergett, a kórus “hip, héé”-zett, a pincsik pedig vonyítottak.

A kosztüm sem maradhatott el: a “happi” fesztiváli öltözéket az egyik obaacsan varrja, akárcsak a “szupacu” nadrágokat (a bokánál szűk, térdnél buggyos), a tabikat és a hacsimaki fejpántokat. Tíz napon keresztül minden éjjel gyakorolni jártam: ütöttem a dobot, bámultam a holdat, “hiraite, csong, csong”, a zene közben nyekergett, a kórus “hip, héé”-zett, a pincsik pedig vonyítottak. Eléggé biztos vagyok benne, hogy el tudnám járni az egészet, alig néhány óriási hibával.

A szigetlakók eközben más csoportokat is alkottak és vadul gyakorolták saját előadásukat. A zeni daiko klub dobolni fog, a koto klub koncertet ad, az óvodások pedig énekelni fognak.

A fesztivál valószínűleg az általános iskolások számára lesz a legkeményebb. A gyerekek minden évben levelet írnak az időseknek, amelyben elmondják, mennyire tisztelik őket. Ezeket az írásokat az ünnepség végén adják át.

Idén azonban olyan kevés a diák, és olyan sok az öreg, hogy minden gyereknek 11 levelet kellett írnia!

Amy Chavez

Ember alakú robotokkal együtt fellépni – a táncmozgás digitalizálódása

 

A Tokiói Egyetem és az Ipartechnológia közös kutatásának eredményeként valósulhatott meg az az előadás, melyen Jamada Hiszako táncművésszel két pár emberformájú robot táncolta el az „Aidzu bandaiszan” táncot. A robotokat ugyanez a kutatóintézet fejlesztette ki. A robotok magassága 154 cm, súlyuk 58 kg. A fémből készült test hihetetlenül könnyű, így képes az ernyővel a művészi mozdulatokat véghezvinni, lépéseket tenni és hajlongani a táncolás közben.

A Fukusima prefektúrabeli Aidzuvakamacu városban máig nagy népszerűségnek örvend az Aidzu népdal és tánc, az ezt művelő egyesület tanára Jamada Hiszako. Az előadás után így nyilatkozott: „Ez egy nagyon árnyalt mozdulatokkal dolgozó tánc. Rettentően csodálkoztam, hogy a robotok minden mozdulatomat reprodukálni tudták.”

Hiszakóra rászereltek egy érzékelőt, a mozgását egy infravörös fényű kamerával vették fel, és a táncot adatokká alakították. Kifejlesztettek egy programot, mely hűségesen leutánozta a művésznő jellegzetes mozdulatait, és ezt tanították be a robotoknak.