Címke: pénz

Hogyan adjunk pénzt?

 Szómagyarázat

  • kavaii – Cukiii! A plusz i-kkel és a felkiáltójellel, mivel ezt a szót mindig borzasztó nagy lelkesedéssel használják.
  • ginkó – bank
  • okane – pénz
  • kuredzsit kádo – az angol credit cardból származik, vagyis hitelkártya.
  • gesabukuro – Különleges boríték a havonta esedékes fizetnivaló számára. A gesa azt jelenti: havonta, a bukuro pedig a fukuro szóból származik, melynek jelentése boríték.
  • Barba papa
Tralalla megjött Barba papa (megérkezett)
Utána megjött Barba mama (tralalla itt van papa, mama)
Csudamódon nyúlik testük, megváltoziiiik…

Létezik, hogy valaki nem ismeri őket?  Igen? Akkor Barba papa egy rajzfilmsorozat szereplője, amit egy francia nő és egy amerikai férfi alkotott, miután egy párizsi kávéházban találkoztak.

Hogyan adjunk pénzt

Mielőtt Japánba érkeztem, éveken át nem használtam készpénzt. Nem azért, mert nem volt, hanem csak mert eszembe sem jutott, hogy kivegyem a bankból és használjam. Mindez annak köszönhető, hogy az én bolygómon (az Egyesült Államok nevűn) pénznek azt a kis vékony, műanyag kártyát tekintik, amit bankkártyának neveznek, és amelynek belsejében apró matematikai részecskék kavarognak, és állandóan újraszervezve magukat állítgatják a bankszámlák egyenlegét. Mindig csodáltam, hogyan lehetséges, hogy tíz számjegy oly sokat vagy oly keveset jelenthet, csak mert felcserélik a helyüket. Arról nem is beszélve, hogy hogyan lehetséges a bankszámlának negatívvá válnia? A nulla az nulla, nem igaz? Ha nincs pénzed, hogyan lehetne még több nincs pénzed? Látod, még nyelvtanilag sem stimmel.

Hogyan adjunk pénzt? bővebben…

Kik vannak a japán papírpénzeken?

ImageMindig sokat elárul egy adott ország kultúrájáról, hogy kik azok a történelmi személyek, akiket annyira tiszteletben tart, hogy felkerülnek a papírpénzre. Ma Japánban hat féle érmét és négy féle papírpénzt használnak. A kétezres bankjegy elég ritka és csak korlátozott számban kerül forgalomba. 2002-ben hoztak rendeletet a papírpénzek új formába öntéséről. 2004. november 1-jén nyomtak először új formájú papírpénzeket, a régiek 2006-ig vannak érvényben, éppen ezért érdemes megfigyelni, melyikek a régiek és melyikek az újak.

Kik vannak a japán papírpénzeken? bővebben…

Taxi

Történt egyszer, hogy valaki az akatatáskáját bent felejtette a taxiban. A sofõr is csak azután vette észre, mikor beállt a garázsba. Szaladt is vele a fõnökéhez, aki csodálkozva vette kezébe a táskát, majd ezt mondta:

– ­ Biztosan keresi már a gazdája. Hozzon valamit, amivel ki tudjuk nyitni. Hátha a táskában van valami igazolvány­féle, amibõl megtudhatjuk a címét.

A sofõr talált is szerszámot hozzá. Úgy ki tudta nyitni a táskát, hogy azon egy karcolás sem látszott. Sofõr és fõnöke bambán meredt a nyitott táskába. Hát biz abban nyoma sem volt semmi olyannak, ami a tulajdonos személyérõl valamit is árulkodni tudott volna. Ellenben ami a táskában volt, azon még sokáig ámulkodtak.

Ki tudja, hány perce bámulhatták már a táska belsejét, mikor a fõnök beosztottjának vállát kissé meglökte és úgy kérdezte:

– ­ Mit gondol, mennyi lehet?

– A sofõr halkan valaszolt:

­ – Honnan tudhatnám én azt? Ennyi pénzt életemben nem láttam, így egy kupacban ­ és közben nyelt egy nagyot.

A fõnök egy határozott mozdulattal becsapta a táska fedelét, rácsattintotta a zárat és a sofõr mellének nyomta.

­ – Vigye a rendõrségre!

A sofõr amilyen gyorsan csak tudta, hóna alá vágta a táskát és engedelmeskedett fõnöke parancsának. Amíg a rendõrség felé haladt, elképzelte magában, mi mindent is tudna kezdeni ennyi rengeteg pénzzel. Nem tudja ugyan pontosan mennyi lehet, de hogy egy aktatáska csurig tömve pénzzel, az mégsem lehet csekélység, könnyû kitalálni, ugye?

A rendõrségen átadta a táskát és elmesélte, hogyan került hozzá. A fõnökéére nagyon hasonlító arcvonások nyugtázták, hogy ott is éppen úgy elcsodálkoztak a feledékeny utas táskájának tartalmán. Ettõl függetlenül jegyzõkönyvet vettek fel róla, és átvették a táskát a sofõrtõl. Talán fájt is e pillanatban a szíve szegénynek, de hát ami nem az övé, ahhoz nem lehet semmi köze. Nem fog tolvajjá aljasodni egy japán taxisofõr még akkor sem, ha ki tudja, hány milliónyi yent is talál az autójában.

Megnyugodott lelkiismerttel tért hát vissza fõnöke irodájába, ahol szintén elmesélte, mi volt a rendõrségen, és hogy ott is nagyon nagy csodálkozás volt ám, bizony!

Eltelt egy hét és a sofõr már el is felejtette a pénzzel megrakott táskát, mikor az autó rádiójában meghallotta a rendõrségi felhívást, melyben értesítik a hallgatókat, hogy az xx taxiban felejtett táska birtokosa hol jelentkezhet jogos tulajdonáért. A táska pontos leírását is hozzáfûzték, de a legizgalmasabb csak ezután következett, amikor annak tartalmát is megnevezték. A sofõr fütyült egyet és elhúzta a száját. Nagyon kiváncsi lett arra, hogy vajon ki az, aki 10 millió yent csak úgy egy taxiban felejt.

Telt-­múlt az idõ, a rendõrségi felhívás itt­ott hallható, sõt a TV­ben is látható volt, de a táska gazdája úgy látszik, még mindig nem került elõ. A felhívásoknak egyszer csak vége szakadt, amibõl sofõrünk azt gondolta, talán végre megkerült a pénz gazdája. Már vagy két hónapja folyama­tosan keresték a jóembert.

A taxisofõr nap mint nap hordta az utasokat. A pénzes táska megtalálásától eltelt egy év is. Már nagyon vigyázott arra, hogy kiszálláskor figyelmeztesse utasait, nehogy az autóban hagyjanak valamit. Fáradtan tért haza, mint mindig. De most valami történhetett, mert felesége kiabálva ­ mit kiabálva, ordítva ­ szaladt elé. Azt sem mondta, hogy szervusz, csak megragadta a karját és szûnni nem akaró károgással vonszolta a nappaliba.

Ott egy rendõr ücsörgött az asztalnál, csendesen teázgatva. Mikor meglátta a sofõrt, azonnal felugrott és bemutatkozott. A bemutatkozás után elmesélte, mi járatban van, de ezt a sofõr már csak rogyadozó térddel tudta hallgatni. Le is ült, amolyan ernyedt mozdulattal. Arca a mennyezetnél is fehérebb lett és nem akart hinni a fülének.

– ­ Kérem. Megismeri ezt az aktatáskát? ­szólt a rendõr.

­ – Igen. Egy ilyen táskát nem olyan könnyû elfelejteni.

­ – Akkor most felnyitom ön elõtt és kérem, számolja meg a pénzt. Ha ezzel végzett és az általam mutatott elismervényen szereplõ összeg azzal pontosan megegyezik, akkor pecsételje le nevével ezt a papírt.

– ­ Hogy én! Számoljam meg?

De a rendõr szavával mégsem ellenkezett. Megszámolta hát és egyeztette a rendõr papírján lévõvel.

– ­ Stimmel. És most mi a dolgom?

­ – Ide tegye a pecsétjét, kérem, és már végeztünk is.

A sofõr rányomta nevét ábrázoló pecsétjét és a papírt a rendõr kezébe adta. A rendõr ebbõl a papírból egy példányt a sofõrnek visszaadott és ünnepélyesen emelte fel a kis asztalkáról a nyitott pénzes táskát.

– ­ Kérem, ez a mai naptól fogva az öné.

Itt lett rosszul a feleség annyira, hogy kiszaladt a konyhába és a hûtõ jeges polcán zörögve matatni kezdett. A rendõr úgy tett, mintha ebbõl mit se látott volna és a vonakodó sofõrt igyekezett megnyugtatni arról, hogy nincs itt semmi félreértés. A pénz mind az övé.

– ­ Már egy éve várjuk e táska valódi tulajdonosát, aki nem jelentkezett. A várakozási határidõ elmúlt, a törvény szabályai szerint ha az elveszett tárgy tulajdonosa egy éven belül nem jelenkezik a holmijáért, akkor annak megtalálóját illeti a jog, hogy a tárgyat magához vegye és magántulajdonává tegye.

Ezután a rendõr tisztelegve távozott. A sofõr kiabálni szeretett volna, de ahhoz már nem volt elegendõ ereje.

Másnap már csak egyszerûen boldog volt, mint ahogy 10 millióval bárki más is boldog lett volna.

Hálás fohászt rebegett az ég felé is, amiért a becsületesség ilyen nagy szerencsével ajándékozta meg.

A japán taxisok becsületessége amúgy is a világ legelsõ helyén szerepel. Úgy tûnik, Japánban becsületesnek lenni is érdemes.

Kiliti Joruto

/valóban megtörtént esetek/