Címke: k-1

Meiszter nem indul a K1 gálán

Meiszter Gábor sajnos nem léphet kötelek közé, az augusztus 19.-i K-1 gálán, Debrecenben. A kiváló kick-boksz versenyző 2003-ban, az első hazai K-1 gálán nagyon jól szerepelt, és a fináléba jutott, amit meg is nyert, így az első K-1 magyar bajnoknak mondhatja magát. Mindenki nagyon várta, hogy idén meg tudja-e védeni címét a trónkövetelőkkel szemben.

Sajnos azonban nem láthatjuk, amint megküzd Nagy Tiborral, Szecsei Szilárddal vagy Brunner Tihamérral, mert egy olaszországi versenyen korábban megsérült a keze, ami sajnos nem jön helyre, így maximum a lelátóról vagy a ring sarkából szemlélheti majd az eseményeket.

K-1 Hungary 2004

„Katonás” sorban álltak a jelentkezők, hogy ringbe lépjenek a csodálatos Főnix csarnokban, Debrecenben, augusztus 19-én. Ám nem fogadták el „akárki” jelentkezését.
Ami biztosnak tűnik, hogy a címvédő Meiszter Gábor nem akarja a tavalyi eredményénél alább adni, persze ehhez Nagy Tibornak is lesz pár szava, és feltehetően pár combrúgása.
A „legrégebbi” magyar K-1-es, Varga Péter 2003-ban nem volt jelen, de most kiderülhet, hogy melyikük a jobb, ő vagy Meiszter. Jön a másik jeles képviselője is a családnak, Varga Tamás személyében. Várható a „két Zilai” is, Sándor és Zsolt . Többen kíváncsiak voltak, hogy visszavonul-e 2004-ben, Lechner Zsolt. Tisztelettel jelentjük, hogy nem, és Debrecenben várhatóan kötelek közé lép. Többen várják Török Dánielt és Szecsei Szilárdot is, hisz mindketten már csak méreteik és eredményeik alapján is bármire képesek lehetnének a cívis városban, de szereplésükről még nincs biztos információnk.

Debreceni K-1 torna

Immár második alkalommal kerül megrendezésre hivatalos K-1 verseny „kis hazánkban”. A program szervezője újra katona Attila, a hazai K-1 liszensz kizárólagos tulajdonosa.
Igen sok versenyző jelentkezett be a megmérettetésre, de csak a legjobbak kaphatnak rajtengedélyt.
A díszvendégek pedig nem akárkik lesznek, hisz a küzdőrendszer legnagyobbjai tisztelik meg a tornát. Itt lesz a „Vörös skorpió”, a fehér orosz, Alexey Ignashov, akit nagyon jól ismernek a hazai rajongók is. És itt lesz a K-1 legnagyobb bajnoka, Mr. Perfect, az az Ernesto Hoost! Ernesto már lassan hazalátogat, hisz nem első ízben érkezik ide.
A versenyt természetesen közvetíteni fogja valamelyik kereskedelmi televízió is, hisz óriási érdeklődés követi hazánkban is a K-1 küzdelmeket.

Szecsei Szilárd újra ringbe lép

Szilárd “újra” K-1 megmérettetésre készül. Sajnos a közelmúltra tervezett küzdelme elmaradt, mert román ellenfele nem érkezett meg, így a budapesti nézők sajnos nem láthatták mérkőzni. Most ismét Rigába készül, ahol nemrégiben igen jól küzdött, de a “bírók nem engedték”, hogy meg is nyerje a tornát. Reméljük, most a meglévő felkészültség mellé egy kis szerencse is kerül. Természetesen a Szaku magazin beszámol a versenyről!

Ichigeki találkozó Japánban

Május 29-én Tokióban a Budokan Sportcsarnokban tartották az Ichigeki (“egyetlen technikával győzni”) találkozót, ahol a kyokushin karate és a K-1 nagyjai küzdöttek egymással, kyokushinkai vagy K-1 szabályok szerint. A derbi a kyo-sok elsöprő, 7:0 arányú győzelmét hozta. A kiemelt meccsek szereplői között Alexander Picskunov (VB III. helyezett) és Glaube Feitosa (kétszeres VB IV. helyezett, súlycsoportos világbajnok) KO-val, Ewerton Teixera (VB III. helyezett) pontozással győzött. A nap szenzációját Francisco-Alves Filho (VB-győztes, a 100 ellenfeles kumite teljesítője) szállította: pontozással verte a jelenlegi bajnokot, Bonjaskyt!

Az Ichi Geki párosításai – a nálunk még ismeretlen szuper gála

Az Ichi Geki szervezésében, Japánban, a Nippon Budokan csarnokban óriási K-1 – kyokushin-gála lesz. A verseny lényege, hogy kyokushin küzdőket szerepeltetnek K-1 küzdőkkel szemben, és általában mindezt a K-1 szabályok szerint teszik. Ez természetesen sokkal nehezebb a kyo-soknak, de a stílus szellemiségével maximálisan összefér egy „nehéz kihívás”. Ez már a 4. ilyen rendezvény, és korábban az ausztrál Gery Oneil is indult a gálán.
Kenta Rou Tanaka 90 kg-os japán kyokushin bajnok. Kurbanov egy nagyon eredményes versenyzője az IKO1 szervezetnek. Többek között Eb-bajnok, illetve eddig egyedülállóan, nem japánként, megnyerte az összjapán bajnokságot abszolút kategóriában. Teixtera, többszörös észak-amerikai bajnok, csapat-világbajnok és V.B. 3. Ellenfele, a horvát Majstrovic, aki svájci színekben indul, Andy Hug tanítványa volt, és alapvetően seidokan karatés, de igen sok K-1 küzdelmet tudhat maga mögött. Pitchkunov orosz bajnok, és az 1999-es V.B. (IKO 1) harmadik helyezettje. Feitosa szintén csapat-világbajnok, nehézsúlyú világbajnok, és már a K-1 világában is jól ismerik a brazilt. Ellenfele Toa, K-1
versenyző, és az új-zélandi, elsősorban zord külsejéről ismert, mert még igazi nagy eredményei nincsenek, de meglehetősen kemény küzdő. Az est főmérkőzése Filho, a kyokushin világbajnok, a 100 ellenfeles küzdelem teljesítője, aki már K-1 sorozatban is többször kipróbálta magát, valamint Muai Thaios Bonjarski között zajlik, aki a 2003 évi K-1 sorozat bajnoka. Remy sokkal jobb esélyekkel száll ringbe, hisz jelenleg épp a fénykorát éli, míg a brazil már túl van ezen, és alapvetően nem is a kesztyűs küzdelem az alapstílusa. Mindenesetre nagyon jó küzdelmek várhatóak, amik nagyon jót tesznek a kyokushin karaténak és a K-1-nek egyaránt.

Párosítás:

1. Kenta Rou Tanaka- Hans Stefan Nyman
2. Letchin Kurbanov- Big Fam
3. Ewerton Teixtera- Petar Majstorovic
4. Makoto Akishi- Mawrik
5. Alexander Pickunov- Sech Petruzelli
6. Glaube Feitosa- Toa
7. Fracisco Filho- Remy Bonjarski

Képes beszámoló a 2004. május 9-ei rigai K-1 versenyről

A Magyar csapatot Szecsei Szilárd versenyző, Bánóczi Zoltán box edző, Somogyi Zsolt karate edző, Gódor László manager és Erdei László (Unió Sport 19) promóter alkotta. Szerencsénkre a holland versenyzőkkel, és a díszvendég K-1 világbajnokkal Remy Bonjasky-val együtt utazhattunk a repülőn, így már menet közben alkalmunk nyílt egy kis kötetlen beszélgetésre. A világbajnokban egy nagyon kedves, közvetlen, könnyen barátkozó embert ismerhetünk meg. A fogadtatás a rigai repülőtéren olyan volt, amilyenről minden versenyző álmodik. A helyi TV egyenesben közvetítette az érkezést és minden érkező versenyzővel riportot készítettek. Külön autók szállították a csapatokat a Hotel Latvija-ba, amely az egyik legelőkelőbb szálloda itt.

Image

A verseny napján került sor a sajtótájékoztatóra a szálloda konferenciatermében, ahol az Orosz sportminiszter, a helyi TV tulajdonosa és egy Kaliforniai promóter látott vendégül minket. Bemutatták a versenyzőket és a helyszínen megjelenő nem kevés újságíró kérdéseket tett fel nekik. Ezt az eseményt is közvetítette a TV, majd ez után volt az orvosi vizsgálat, a mérlegelés és a hivatalos sorsolás is.

Image

A verseny résztvevői

és a Világbajnok

Remy Bonjasky / Hollandia

Mourad Bouzidi / Hollandia

Jessi Gibbs / Belgium

Timur Kamutaev / Oroszország

Konstantiv Gluhov / Lettország

Denis Melnik / Lettország

Sergei Rozdovovszki / Litvánia

Petri Reima / Finnország

Szecsei Szilárd / Magyarország

Image

És ekkor váratlan fordulat következett be, ugyanis a szabályismertetésnél kiderült, hogy a szervezők változtattak a hivatalos szabályokon, és egy ún. K-1+ szabályt kívántak elfogadtatni. Ebből parázs 2 órás vita keveredett, ugyanis ez a szabály engedélyezte az 5 mp-es fogást és a dobásokat, és a 3 x 3 perc helyett 5 x 2 percet írt elő. Ez a módosítás a helyi (2 lett, 1 litván, 1 orosz) versenyzőnek kedvezett <ők így készültek>, a külföldieket (1 magyar, 1 holland, 1 belga, 1 finn) igen hátrányosan érintette. A vita végeredményben a hazai pálya előnyét hozta, de a külföldiek igencsak elgondolkoztak a kollektív visszalépésen. Ráadásul az ismertetett bíráskodási szisztéma is idegen volt. A pontokat egy elég nehezen követhető szisztéma szerint osztogatták a versenyzőknek az akciókra, és egy „clicker” számlálóval számolgatták. A végeredményt a számlálón levő különbség alapján hirdették ki. Az volt az érzésünk, hogy a ringben látottak alapján csak annyira lehetett megjósolni a győztest, mint laikusnak a műkorcsolya verseny győztesét a TV közvetítése közben. Később kiderült sajnos beigazolódott a félelmünk.

Image

A következő meglepetés a verseny helyszíne volt. A helyi legnagyobb, részben magánkézben lévő stúdiójában építettek fel egy dzsungelt. A ring mellett ketrecekben testfestett lányok táncoltak (fotózni sajnos nem engedtek), a személyzet bennszülötteknek öltözött fiúkból állt, az időmérő gongot a helyi body building bajnok kezelte, a műsorvezető a szépségkirálynő volt. A nézőtéren az a szerencsés kb. 100 fő helyezkedett el, akik a csapatok tagjaiból és a helyi élet nevezetességeiből, politikusok, színészek, üzletemberek kiváltságos VIP csapatából álltak össze.

A verseny (2004. május 9.) vasárnap 21.00 órakor kezdődött és hétfő 03.00-kor hirdették ki a győztest.

Az első mérkőzésen Konstantin Gluhov (188 cm, 102 kg WPKA Világbajnok és Thai-box Ázsia-bajnok) lépett szorítóba Jessie Gibbs (190 cm, 121 kg háromszoros kyokushin Európa-bajnok) ellen. A mérkőzés nem tartott sokáig. A lett versenyző egy fejre irányuló köríves rúgással (jodan mawashi geri) az első menet második percében döntésre vitte a dolgot. A belga versenyzőt kórházba kellett szállítani, de azon kívül, hogy közel két órán keresztül semmire nem emlékezett nem lett komolyabb baja.

A második összecsapáson Timur Kamutaev (187 cm, 98 kg Világ,- és Európa Bajnok full-kontakt Sanda szabályrendszerben) és Petri Reima (187 cm, 104 kg WKN Világbajnok, a Balti K-1 verseny győztese) csapott össze. A finn versenyző az első három menetben nem nagyon találta a hatékony taktikát a sok dobást, földre vitelt alkalmazó orosz versenyzővel szemben, és határozottan ponthátrányban volt. A negyedik menetre viszont folyamatosan felőrölte ellenfele erejét, aki az ötödik menetre már nem állt ki, feladta a mérkőzést.

Image

A következő mérkőzés egyik résztvevője a tekintélyes eredménylistát felvonultató résztvevők közül is a legnagyobb név Mourad „The Gentleman” Bouziki (190 cm, 96 kg Thai-box Világbajnok, a 2003. évi Német és Holland K-1 Max Bajnoka) volt. Ellenfele a legkisebb súllyal mérlegelt litván Sergei Razvodovski (182 cm, 86 kg Thai-box és Kick-box Bajnok hazájában) volt. „Gentleman” nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a jobb, a harmadik menetben comb KO-val nyert.

Image

Utolsó párként lépett a ringbe Szilárd, Denis Melnik (192 cm 102 kg boksz és Thai-box Lett Bajnok) ellen. A szokatlan környezet miatt kissé nehezen melegedett be Szilárd, de a harmadik menetre rendeződött mozgása és a lassan „jól” ismert jobb egyenes-bal horog kombinációval KO-val hozta a mérkőzést.

A döntőbe jutásért a felső ágon Konstantin Gluhov, Petri Reima összecsapás volt. Az ötmenetes szikrázóan kemény mérkőzés végén mindkét fiú örömmel emelte magasba kezét, a hazai bírók viszont csak a hazai versenyzőét. Elfogadható volt a döntés, bár nagyon döntetlen színezetű volt, és igazságosabb lett volna egy hosszabbítás.

Image


Ezután következett, amire már nagyon vártunk: Szecsei Szilárd egy igazi K-1 bajnok ellen. A világbajnok Bonjasky (a holland versenyző az ő team-jébe tartozik) mellett ülve együtt elemeztük menet közben a mérkőzést.

1 menet: Bár Szilárd ment előre, de Bouzidi rendre megelőzte közbe ütéseivel és rúgásaival. (9-10 pontozás Szilárd oldaláról nézve).

2 menet: A képlet ugyanaz, Szilárd megy előre, Bouzidi hátrál és kontrázik, de közel sem olyan hatékonyan, mint az első menetben. Döntetlen a menet végéig, amikor a kombináció ismét bejön és a gentleman a földön. 8 számolás után folytatja, de már nagyon közel a menet vége, így pihenőhöz jut (normál pontozás 10-8 a rászámolás miatt).

3 menet: Állandósul a nyomás, de a bajnok ügyesen fog (sajnos lehetett), pihen, tördeli a mérkőzést, és ügyesen használja a térdét (10-10 pontozás).

4. menet: A képlet szinte ugyanaz, de a menet végén a gong menti meg az ismételt rászámolástól a kettős fedezékben védekező Bouzidi-t (10-9 pontozás).

5 menet: Mindent egy lapra tesz fel Szilárd és folyamatosan űzi-hajtja ellenfelét az egész menet alatt. Már nincsenek kontrák, már csak védekezés, hátrálás.

A menet végén boldog a magyar tábor…

Egészen az eredményhirdetésig.

Győz megosztott pontozással Gourad Bouzidi.

Bonjasky csak ennyit jegyez meg:

„I’m surprised at result – meglep az eredmény”.

Minket is! Ennyit a clicker szisztémáról.

Image

A döntőben egy változatos, technikailag nagyon magas színvonalú ötmenetes mérkőzést láthattunk. Mindkét versenyző felvonultatta azokat az erényeket (nagy ütések, látványos rúgások, remek oda-vissza kombinációk) amiért ennyire népszerű a K-1. A végeredményt félve megjósolva a holland fiúnak adtuk a mérkőzést, de nem lett igazunk, a lett versenyző nyert. Most Bonjasky-n volt a mérgelődés sora, és nem is rejtette véka alá bosszússágát.

Ez a végeredményen nem változtatott, a győztes Konstantin Gluhov.

Image


Végeredményben sikerként könyvelhetjük el a III. helyet, és hogy egy ilyen színvonalas, ismert neveket felvonultató mezőnyben sikerült Szilárdnak helytállnia és közönségsikert aratnia.

Image


Mike Tyson és Muhammad Ali nézőként jelen volt a Las Vegasi K-1 GP-n

Tyson már korábban is megjelent egy-egy K-1-es rendezvényen, hisz maga is érdeklődik a sportág iránt. Azonban a “Legenda”, Ali korábban nem jelent meg K-1-eseményen, és betegsége miatt egyébként sem sok helyen látható. Az Ali família most is képviselve van a ringben, hisz a legendás boxoló lánya, Leila Ali nemrég védte meg világbajnoki címét.
Tyson ringbe való visszatérésére pedig nagyon sokan várnak. Mérkőzésszervező irodája szerint ez a közeljövőben, a nyár közepén lehetséges, ám most valószinűbbnek látják, hogy alapsportágában lép kötelek közé egy ír ellenféllel szemben. Azonban a K-1 céggel annyira előrehaladottak a tárgyalások, hogy feltehetően ők fogják az óriási érdeklődéssel várt visszatérést lebonyolítani, még akkor is, ha boxmérkőzésen láthatjuk viszont a “Vasembert”!

K-1 torna, Las Vegas

7500 néző előtt, nagy meglepetéssel kezdődött április 30-án az amerikai Szuper Gála. A jelenlegi nagy kedvenc, az új amerikai csillagnak kikiálltott Carter Williams kikapott, méghozzá TKO-val a szinte ismertelen Mighty Mo-tól. A szerencsejáték fővárosában a fogadóirodák 10:1-re adták a mérkőzést, kifejezve ezzel az ismeretlen Mo esélytelenségét. A muay thai alapokkal rendelkező, és nagyon jó mérleget magáénak tudó Williams megnyerte a 2003. évi Las Vegas GP.-t, ráadásul úgy, hogy legyőzte Michael McDonaldot, és utána is 5 K-1 győzelmet söpört be zsinórban. Azonban most a 3. menet második percének a végén TKO vereséget szenvedett. Az első menetben a box alapokkal rendelkező Mo elsősorban testre támadott a láthatóan rosz formát kifogó címvédővel szemben. Fáradtsága jól látható volt, és ez később csak fokozódott, olyannyira, hogy a harmadik menetben beszüntették a mérkőzést.
A következő mérkőzésen Nobu Hayashi állt szembe Dewey Cooperrel. A japán származású, jelenleg amerikai színekben versenyző, nem túl jó mérleggel rendelkező Hayashi (muay thai) volt az esélyesebb, de 2-0-ás pontozással Cooper hagyta el győztesen a ringet. Cooper, a Fekete Kobra úgy nyilatkozott, hogy megnyerni érkezett a versenyt. Romboló ütései és combrúgásai ezt alá is támasztották, sőt több ugró rúgást is bemutatott, de elsősorban nagyon kemény kéztechnikáival döntötte el a küzdelmet.
Ezután lépett ringbe a már lassan “kihunyó csillagnak” titulált kanadai, Michael McDonald, aki a második menetben TKO-val (2R 1’25”) múlta felül Marvin Eastment.
A 39(!) éves McDonald azt mondta, hogy nagyon keményen edzett, és felkészülten érkezett. Ütései most is nagyon keményen ültek, bal-jobb kombinációit pedig olyan jól érvényesítette, hogy beszüntették a küzdelmet. Az utolsó mérkőzés az első körben a Tatsufumi Tomihara és Kelly Leo között zajlott. Tomihara Seidokan karatés, míg Leo kick-box sportoló. A japán már régen volt ringben, és óriási spiritjéről híres. A küzdelmes mérkőzés végén azonban Kelly Leo kezét emelték a magasba.
A Super Figth-ban a 2 méteres, 160 kg-os óriás Bob Sapp “szórakoztatta” a nagyérdeműt. Sapp maximálisan alulképzett a küzdősportokban, de egyedülálló izomtömege nagyon sok egymenetes győzelmet eredményezett már számára. Ez most sem volt máshogy Tommy Glanvillel szemben, hisz mindössze 33 másodperc kellett, hogy az amerikai futballista elsöpörje az “útjába kerülő akadályt”. TKO 1R 0’33”.
Ismét Mighty Mo lépett ringbe a maga 133 kilójával, de pusztán a tömeg nem volt elég Dewey Cooperrel szemben, aki egyértelmű pontozásos győzelmet aratott. McDonald az első menet második perce után TKO-val búcsúztatta Kelly Leo-t, nagyon meggyőző stílusban.
A fináléban komoly, látványos küzdelmet produkált a vehemens trónkövetelő Cooper, aki nagyon látványos bunyót mutatott be, de ez sem volt elég a rutinos, acélkemény McDonalddal szemben, aki 2002 után ismét megnyerte a Las Vegasi GP.-t, méghozzá egyértelmű pontozással. Super Fight-ban még kötelek közé lépett a zord külsejű, új-zélandi Toa, aki még az első menetben TKO-val kikapott a szintén jónevű Gary Goodridge-től.
Ezzel McDonald közel került az álmához, a K-1 torna döntőjének a megnyeréséhez.

Tyson nyáron debütál a K1-ben

Július végén mutatkozik be új sportágában, a K1-ben Mike Tyson, korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok.

“Hosszas tárgyalások után aláírtuk a szerződést” – jelentette be Tanikava Szadaharu, a világ egyik legdurvább küzdősportjának ismert rendezvényszervezője.

Még nem tudni, ki lesz az ellenfele

Az eredeti tervek szerint a botrányairól elhíresült Tyson első mérkőzésére Japánban került volna sor, miután a sportág ott a legnépszerűbb. A rendezők azonban később lemondtak erről, ugyanis az amerikai klasszis büntetett előélete miatt valószínűleg nem kapna vízumot az ázsiai országba.

A 37 éves fenegyerek várhatóan július 31-én az Egyesült Államokban debütálhat, ellenfele egyelőre nem ismert.

Tavaly márciusban bokszolt legutóbb

A büntetett előéletű Tyson utolsó profi bokszmeccsét 2003. március 22-én vívta a szintén amerikai Clifford Etienne ellen, akit az első menetben kiütött. Világbajnoki címért utoljára 2002. június 8-án küzdhetett, ám akkor a vb-címvédő Lennox Lewis a nyolcadik menetben padlóra küldte és legyőzte őt, annak ellenére hogy az első négy menetben Tyson volt a jobb.

Minden idők legfiatalabb profi világbajnoka eddig ötvenhatszor lépett szorítóba, ötven győzelmet aratott, melyből negyvennégy KO-val ért véget. Vereséget négyszer szenvedett, kétszer pedig idő előtt félbe kellett szakítani az mérkőzését, egyszer azért, mert leharapta akkori ellenfele, Evander Holyfield fülét.

index/MTI