Címke: bulvár

Az iraki emberrablóktól merített ihletet a gyilkos

 

Egy sizuokai háziasszonyt pontosan olyan módon gyilkoltak meg, ahogyan Sószei Kodát is kivégezték iraki elrablói. Milliónyi japán látta a terroristák szörnyű tettét az interneten: a lefejezett turista képe pillanatok alatt elterjedt a világhálón. Egy vérszomjas gyilkos a rendőrség feltételezése szerint ugyanazt a módot választotta, amikor a 25 éves Mocsizuki Tosikót szó szerint lemészárolta. A hölgy megcsonkított testét két hete találták meg fudzsikavai otthonában.

– Úgy tűnik, a gyilkos megpróbálta levágni a fejet. A vágások nyoma mindenhol látszik a nyak körül. Rengeteg vért találtunk a helyszínen. Valószínűleg a sok vér akadályozta meg az elkövetőt abban, hogy befejezze, amit elkezdett. Úgy véljük, hogy a gyilkos le akarta másolni az iraki terroristák művét – mondta az egyik vizsgálatot végző rendőr.

Mocsizuki testét két nappal eltűnése találták meg. November hetedikén levitte sétálni kutyáját szülei lakásából. A kutya 15 perc múlva visszajött – egyedül. Néhány óra elteltével az áldozat aggódó édesanyja értesítette a rendőrséget.

A nő férje egy esküvőn töltötte a napot, majd az ünnepség után ő is a szülőkhöz ment. Mivel még mindig az ünnepi ruhája volt rajta, felesége kivételesen egyedül vitte sétálni az ebet. Ez a döntése fatálisnak bizonyult.

A rendőrök néhány nap múlva előkerítették a holttestet, amelyet egy faágra akasztva találtak. A ruháját letépték, és egy elhagyatott helyre vitték. A környéken csupán egy golfklub, rizsföldek és néhány fa található. Zseblámpáját alig háromszáz méterre találták szülei házától.

– Valószínűleg azonnal rátámadtak, ahogy kilépett a lakásból. A szomszédos golfklubban hallották, amint kutyája őrülten ugat – mondta a vizsgálat vezetője. – Feltételezzük, hogy az eb így próbálta jelezni, mi történik gazdájával.

Egy nő látott a tett időpontjában egy fehér szedánt, amely az elmúlt hetekben többször megfordult a környéken. – Ilyen autót még nem láttam korábban, ezért figyeltem fel rá – mondta. – A gépkocsi többször járt Mocsizukiék házánál – tette hozzá.

Barátai és szomszédai arról számoltak be, hogy Mocsizuki kedves, barátságos, és gyönyörű fiatalasszony volt. Vonzó külseje sajnos halálos veszélyt hozott rá.

– Megpróbálunk az eddigi nyomok alapján gyors eredményre jutni. Még mindig fennáll a lehetőség, hogy a gyilkosság elkövetője Koda kivégzését próbálta leutánozni – nyilatkozta a rendőrségi szóvivő.

Waiwai

8 perc alatt 69 hamburger

Japán 26 éves, sovány hamburgerevő-bajnoka 69 hamburgert gyömöszölt magába egy amerikai versenyen. A fiatal japán vitathatatlanul a legjobb hot-dog evő volt, és most új területeken is babérokra tör.

Kobajasi Takeru immár teljes munkaidőben abból él, hogy hihetetlen mennyiséget képes megenni szinte bármilyen ételből. Az elsőszámú nemzeti sztárrá váló fiatalember 10000 dollárt keresett a címben szereplő teljesítményért a Tennessee államban lévő Chattanoogában.

David Baer a Versenyevők Nemzetközi Szövetségétől egyenesen “a bolygónkon valaha élt legnagyobb zabálónak” nevezte Kobajasit. A második helyezett a virginiai Sonya Thomas lett, aki a szombati versenyen 46 miniatűr hamburgert nyelt le a déli államokbeli Krystal nevű gyorsétterem-lánc húspogácsáiból.

Kobajasi a július negyedikén New York-ban megrendezett hot-dog evő versenyen négy éve nem talál legyőzőre – idén még saját korábbi rekordját is megdöntve 53 és fél virsli-kifli párost evett meg.

A mindössze 60 kilós Kobajasi lenyűgöző képességekkel rendelkezik. Képes például 8 kiló marhavelőt (!) megenni 15 percen belül, hagyományos rizsgombócból pedig fél óra alatt 9 kilót pusztított el…

Az egyébként visszafogottan táplálkozó japánok között hamar népszerűvé váltak a zabálóshow-k, a “zabalovagok” mindent megesznek a versenyek során a szusitól a süteményekig. 2002-ben azonban egy 14 éves lány megfulladt az iskolai ebédlőben, amikor egy ilyen versenyt utánzott társai előtt. Azóta a média sokkal szégyenlősebb.

A figyelmeztetések dacára a hasonló versenyek szerves részét képezik a fesztiváloknak.



Kyodo

A bíróság felmentette a metrón molesztáló férfit

Az oszakai feljebbviteli bíróság az első fokú ítélettel szemben felmentett egy molesztálással vádolt férfit azzal az indokkal, hogy nem hisznek az áldozat vallomásának.

“Nem fogadjuk el a vallomást, mert az áldozat rendszeresen és életszerűtlen módon megváltoztatta azt.” – mondta Takikava Josimicsi bíró a tárgyaláson.

A rendőrség még január 27-én tartóztatta le a férfit, azzal a gyanúval, hogy az áldozat lába közé nyomta a térdét egy 18 éves diáklánynak az oszakai metrón.

A férfi elutasította a vádalkut, így több mint öt hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az Oszakai Kerületi Bíróság első fokon négy hónapra ítélte, melyet öt évre felfüggesztettek. Akkor még úgy ítélte meg a bíróság, hogy alány vallomása hiteles.

– Hosszú út vezetett idáig – nyilatkozta a férfi a tárgyalást követően. – Hittem benne, hogy helyes döntés születik, de azért nagyon aggódtam.

Ügyvédje elmondta: “A vizsgálatok során végig úgy bántak vele, mint egy bűnözővel, egyszerűen mindent elhittek, amit a lány mondott nekik. Az első fokú bíróság érzelmi alapon fogadta el ezt a hanyag vizsgálatot.”

Kyodo

Az iskoláslány 70 barátnőt kerített a doktornak

 

A gyerekprostitúciót tiltó törvény megsértésének vádjával letartóztattak egy orvost, aki 10 millió jent fizetett mintegy 70 középiskolás lánynak. A lányokat egy diáktársuk mutatta be a doktornak.

A 66 éves Toma Szeizaburo, aki az egyik tokiói elővárosban, Chofúban követte el a bűncselekményeket, azonnal beismert mindent a rendőröknek.

– Örülök, hogy végre letartóztattak. Nem tudtam leállítani magam – idézték rendőrségi források Tomát. A kerítéssel egy 16 éves diáklányt gyanusítanak.

Az orvos alkalmanként 60000 jent fizetett a szexuális szolgáltatásokért klinikáján. A rendőrség gyanúja szerint összesen 70-nél több lánnyal létesített ilyen kapcsolatot és több mint tízmillió jent fizetett nekik.

Letartóztattak továbbá egy 15 éves lányt, aki saját barátnőit mutatta be az idős orvosnak.

A rendőrség őrizetbe vette az 50 éves Kubo Josihikót is, aki egy macsidai cég alkalmazottja és az egyik letartóztatott lány korábban találkozót szervezett számára egyik barátnőjével.

Mainichi Shimbun

Halálra zabálta magát a versenyen

A 38 éves asszony egy gyorsevő versenyen vett részt, ahol belefulladt a torkán akadt kenyérbe – jelentette a kóbei rendőrség.

A tészta- és kenyérevő versenyt szombaton tartották Fukuszakiban. Egy Himedzsiben élő háziasszony kenyérfalás közben hirtelen levegőért kezdett kapkodni, majd elájult. Gyorsan kórházba szállították, ám az orvosok már csak a haláláról tudtak beszámolni kilenc órával később. A rendőrség gyanúja szerint a kenyér okozta az asszony halálát.

A versenyen huszonheten vettek részt.

Mainichi Shimbun



A japán haj visszatér eredeti színéhez

Egy eperpiros, homokszínű, sőt, néha metálosan ezüstös évtized után úgy tűnik, a japánok visszattalálnak eredeti hajszínűkhöz.

A világosbarnától a feketéig a japánok világos tincseiket mostanában a természetesebb színekre csrélik. Ebben az országban tízből nyolcan festik a hajuk, egészen sajátos hangulatot kölcsönözve a városképnek.

Egészen tavalyig egyáltalán nem számított különösnek, ha a vonaton csupa szőke japánnal találkoztál. Mostanában sokkal valószínűbb, hogy a barna különböző árnyalataiban – vagyis igazi ázsiai hajszínben – pompázó tömeggel találkozol, legalábbis a Japán Hajszínipari Társaság közleménye szerint.

A változás a múlt év augusztusában kezdődött – mondta Hideo Imai, a társaság elnöke -, amikor Ajumi Hamaszaki popsztár aranyló fürtjeit természetes barnára cserélte. Ez még csak nem is valami új trend, sokkal inkább egyfajta természetes törekvés az egyensúlyra azok által, akik korábban úgy vélték, a hajfestés rendkívül divatos.

– A japánok rájöttek, hogy leginkább a komplexitás kedves számukra – mondta Imai. – Korábban az emberek anélkül festették a hajukat, hogy elgondolkodtak volna, miért is teszik.

A hajszín átfestése a kilencvenes évektől vált népszerűvé, amikor megalkották az új kifejezést: “csapacu” vagyi “teahaj”.

Kezdetben a diáklányok kezdték világosabbra festeni a hajukat egyfajta lázadásként, később aztán a csapacu az összes fiatal nő között divatba jött. Később még az idősek is átvették, majd az évtized közepére megjelentek a sokkoló lila, citromzöld és indigószínű hajkoronák is.

Aztán amikor a buborékgazdaság lehetőséget nyújtott a külföldi utakra és a kulturális csereprogramokra, a szigetország lakóiban feltámadt a vágy, hogy ugyanúgy nézzenek ki, mint a külföldiek. Különösen sokat köszönhetnek a hajfesték-gyártók MAdonnának és Diana hercegnőnek – mondta Imai.

A 32 éves Mucumi Kagaja asszony közelebbről is bemutatja a változásokat. Az elmúlt néhány évben naracsbarna színű hajat hordott, nemrég azonban – látva a sok mexikói kinézetű honfitársat az utcán – fodrásza tanácsára sötét hamuszínre váltott.

A hölgy irodában dolgozik, és 18 éves kora óta színezi fejszőrzetét. Szerinte az új szín még jobban tükrözi egyéniségét, és nem tervezi, hogy világosabb színekhez térne vissza.

– Nem vagyok már annyira fiatal, inkább a természetes, kevésbé rikító hajat választottam – mondta.

Az új kinézet több milliárdos kárt okozott az iparágnak. Az ezer tagot számláló társaság adatai szerint a hajfesték-forgalom 9 százalékkal csökkent, a tavalyi üzleti évben 102 milliárd jenre.

Imai úr szerint ez annak a jele, hogy míg korábban a rikító színekkel havonta festették a hajukat az emberek, a ma divatos sötétbarna hajhoz elég, ha három-négyhavonta ruháznak be egy doboz színezékbe.

Néhány hajfesték-gyártó máris becsődölt, mások próbálnak áttérni a sötétebb színekre, illetve Kínára kacsintgatnak, hátha exportálni lehet a zöld haj divatják a kontinensre.

Kyodo

Vetkőzéssel a globális felmelegedés ellen?

Japánban vektkőzéssel kívánnak fellépni a globális felmelegedés ellen: a japán kormány tagjai, a cégvezetők és az alkalmazottak a kánikulai napokon, hogy ne kelljen bekapcsolni az üvegházhatást fokozó légkondicionálókat, zakó nélkül tartózkodhatnak munkahelyükön. A hagyománytisztelő Japán számára ez a lépés felér egy kisebb forradalommal.
Nyáron Japánban a hőmérő higanyszála 30 Celsius-fok fölé kúszik, s légkondicionáló nélkül igen nezhezen viselhető el a hőség. Ugyanakkor a japánok számára elképzelhetetlen, hogy zakó nélkül tartózkodjanak munkahelyükön. A kormány tagjai most személyes példával igyekeznek meggyőzni a lakosságot arról, hogy elég levetni a zakót, lemondani a légkondicionáló használatáról, s ezzel máris tettek valamit az üvegházhatás ellen. A miniszterek szerint ily módon 2012-ig hat százalékkal csökkenthető a kilencvenes évekhez képest az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátása.
A környezetvédők azonban távolról sem ilyen optimisták. A Greenpeace szerint Japánnak nem egyéni akciókra, hanem sokkal radikálisabb cselekvési programra van szüksége. Véleményük szerint célszerűbb lenne, ha a politikusok megalkotnák végre a megfelelő törvényeket, s nem a hivatalban viselt öltözékkel foglalkoznának.

MTI

Japán nyerte az amerikai hotdogevő versenyt

Kobayashi Takeru 13 másodpercenként lenyelt egy hot dogot, és végül 12 perc alatt 53,5 darabbal, vagyis új világrekorddal megnyerte a New Yorkban tartott hotdogevő versenyt a hétvégén. A japán férfi negyedik alkalommal szerezte meg a bajnoki címet, és a megadott 12 percen belül saját rekordját is további 3 virslis péksüteménnyel javította.
A Coney Islandon 1916 óta évente megrendezett fura világbajnokságon évek óta a japánok tarolnak, amerikainak legutóbb öt éve sikerült győzni. Kobayashi 19 versenyzőt utasított maga mögé, és az egybegyűlt 3000 fős nézőseregnek azt kiabálta, hogy még többet is tudott volna enni.
Bátran küzdöttek egyébként a nők is a versenyben. Az alig 45 kilogrammos súlyú Sonya Thomas 32 hot dogot fogyasztott el a 12 perc alatt. A hölgy ezzel egyből két rekordot állított fel: többet evett, mint az összes többi amerikai, és mint amennyit eddig a hotdog-világbajnokság történetében a gyengébb nem egy képviselője elnyelt.

MTI

Japánban műkörmöt kapnak a macskák

Színes macskaműkörmöket kapnak a japán cicák. Ezek egyrészt megakadályozzák a kedvenceket a “fotelhámozásban”, másrészt – a gazdik szerint – szépek is.

Japán az első ázsiai ország, ahol a Soft Paws Inc. piacra dobta a macskáknak szánt apró, színes műkörmöket. Az érdeklődők meg is rendelhetik vagy az állatorvosnál és a szupermarketekben is be tudják szerezni a körmöcskéket. Négyféle méretben rengeteg színű karom-, vagy inkább bútorhuzatvédő kapható, és átlátszó műkörmöt is választhatnak a visszafogottabb elegancia kedvelői.

Már az első napon 4000 doboz talált gazdira, a gyártó cég tehát minden bizonnyal túlszárnyalja majd az eredetileg 40 ezer dobozra becsült éves forgalmat. A macskaköröm – amely mintegy 4-6 hétig védi és díszíti a cicus karmát – 40 darabos kiszerelésben kapható a hozzá való ragasztóval 3600 jenért (6700 forintért).

MTI

Internetes szóváltás után késelte meg barátnőjét a kislány

A keddi iskolai gyilkosság megrázta egész Japánt, a szerdai lapok hosszan elemezték a szaszebói esetet, a japán miniszterelnök megdöbbenésének és értetlenségének adott hangot az esettel kapcsolatban. A 12 éves kislány fiatal kora miatt nem kerülhet börtönbe.
Meggyilkolta osztálytársát egy hatodik osztályos kislány Japánban, egy dél-nyugati város általános iskolájában. A 12 éves gyilkos egy barkácsolás céljaira szolgáló, visszahúzható pengéjű papírvágó késsel szúrta és vágta meg többször az áldozatot az osztályteremben, miközben a többi gyerek ebédelt.
A gyilkosság megrázta egész Japánt, a szerdai lapok hosszan elemezték a szaszebói esetet, találgatták a kiskorú gyilkos indítékait, és összefüggéseket kerestek a korábban történt hasonló tragédiák között. A közelmúltban ugyanis már két olyan bűntény is történt Japánban, amelyet kiskorúak követtek el. Tavaly nyáron Nagaszakiban azzal vádoltak egy 12 éves kisfiút, hogy egy négyéves kislányt elrabolt, megerőszakolt és megölt. Kora ősszel pedig Okinawnán egy 14 éves fiú agyonverte egy 13 éves osztálytársát. 1997-ben is országos felzúdulást keltett, amikor egy 14 éves fiú megölte 11 éves társát, majd levágta a fejét, és azt az iskola kapuja elé helyezte. Akkor a parlament haladéktalanul 16-ról 14 évre szállította le a büntethetőség korhatárát Japánban – írja a BBC.
Halálos post
A pontos történtekről egyelőre keveset lehet tudni, az AFP japán forrásokra hivatkozva annyit közölt, hogy feltehetőleg egy internetes szóváltás fajult gyilkosság a két barátnőként számontartott lány között. A rendőrség még vizsgálja a gyilkos tinédzser motivációit, a Japán Műsorszóró Társaság (JBC) úgy értesült, hogy Satomi Mitarai, a gyilkosság áldozatául esett 11 éves tanuló azért halt meg, mert barátnője weboldalán olyan hozzászólást (post-ot) írt, amivel kiváltotta a lány haragját. A bejegyzés miatt kitört veszekedés végén több sebet is ejtett osztálytársnője nyakán a weboldal gazdája. A vérbefagyott testre egy tanár lelt rá, miután a véres ruhájú iskoláslány visszatért az osztályterembe. Amikor a mentők kiérkeztek a helyszínre, az áldozat már nem élt.
A rendőrség előállította a támadót, akinek személyazonosságát a japán törvények értelmében nem fedték fel. Az őrizetbe vett kislány könnyeivel küszködve ismerte be tettét, és csak annyit hajtogatott, hogy “sajnálom, sajnálom” – számolt be a sajtónak a rendőrség szóvivője.
A felnőttek felelőssége
Junicsiro Koizumi, japán miniszterelnök megdöbbenésének és értetlenségének adott hangot a parlamentben: “el sem tudom képzelni miképp végződhet gyilkosságal egy konfliktus két általános iskolás kislány között”. Az AFP-nek nyilatkozva a felnőtt társadalom felelősségét firtatta a miniszterelnök, a gyermeknevelési módszerek komoly felülvizsgálatára utalva. A Yomiuri vezércikkében azt hangsúlyozta, hogy “meg kell értetnünk gyermekeinkkel az emberi élet fontosságát”.
Satomi Mitarai gyilkosa feltehetőleg a fiatalkorúak bírósága előtt felel majd tettéért, a 12 éves kislány fiatal kora miatt nem ítélhető börtönbüntetésre – közölte a Kyodo hírügynökség.

index