Színjátékkal nem maradhat a hatalomban az LDP

Fukuda Jaszuo miniszterelnök hirtelen benyújtotta lemondását, ezért hamarosan új elnöki választásra kerül sor. A kormányzó Liberáldemokrata Párt elnöke, Aszó Taró máris jelezte, hogy indulni kíván a posztért, ahogy tavaly is tette. Ex-védelmi minisztere, Koike Juriko szintén jelezte, hogy ringbe szállna.


Az új választás szokatlan helyzetben folyik majd. Több jelölt is indul majd a nyílt szavazáson, semmi sincs el?re eldöntve titkos paktumok formájában. Ugyanakkor az LDP szeretné félretenni azokat a politikai kérdéseket, amelyek túlságosan ráirányítják a figyelmet a két jelölt személyére, így próbálják meg elejét venni a kritikáknak. Ehelyett hasznosabb, ha megragadják a lehet?séget és valódi politikai párbeszédet folytatnak a követend? irányról a hamarosan elérkez? alsóházi választásokon.

A miniszterelnökségért folytatott kampány szeptember tizedikén indul, a szavazás 22-én lesz. A szavazáson az LDP alsó- és fels?házi képvisel?i, valamint a helyi politikai küldöttek vesznek részt.

Mainicsi

Related posts

Kommentelj