Szecsei K.O. győzelme Székesfehérváron

 Image

Szecsei Szilárd- Trinfa Roland (Románia)

Már az 1. menetben látható volt a két fiú közötti erőkülönbség. Szilárd azonnal, a küzdelem elején combrúgásaival kivívta a kellő tiszteletet. Láthatóan Trinfa számára ezek a Kyokushinban edzett combosok megoldhatatlan feladatot jelentettek. Leginkább kézzel próbálkozott az erdélyi fiú, aki háromszoros romániai kick-boksz bajnok.

Image

A második menetet feltehetően már edzésként és gyakorlásként fogta fel a Szecsei-sarok. Szilárd itt már ugrásos térdrúgással támadott, illetve a Peter Aertztől ismert rúgás-ütés összetétellel (a jobb láb egyenes rúgásra lendül gyomorra, felette a jobb kéz egyenessel talál) is próbálkozott. A lába ismét komoly és védhetetlen fegyver volt. A keze kissé szétszórt és rendezetlen volt Szilárdnak, de ez feltehetően annak tudható be, hogy sajnos komoly nehézségei voltak a közelmúltban folyamatosan. Ez csupán egy hirtelen jött kényszermegoldás volt. A múlt héten Kecelen is mérkőzése lett volna a versenyzőnek, de sajnos a mérkőzésszervezők igen kellemetlen helyzetbe hozták a több mint 2 éve kesztyűbe bújt kyóst. Nem volt ellenfele, sőt a telefonját sem nagyon akarták felvenni Szilárdnak, akinek sajnos több küzdelme is elmaradt az utóbbi időben. Reméljük, ez most megoldódik. És a keze is biztos felzárkózik a lábához (karate edzője shihan Somogyi Zsolt), hisz Bánóczi mester és az új edzőpartner, Mócsár „Gyuszi” (kiváló öklöző) is ezen munkálkodnak.

Image

A második menetben már jelezte Trinfa a sarka számára – padlóról való felállásai közben -, hogy nem bírja a kegyetlen combosokat, és nem kívánja folytatni a csatát. Végül 10 másodperccel a menet befejezés előtt feladták a kilátástalan küzdelmet. Szilárd újabb K.O. győzelmet könyvelhetett el, de láthatóan nem volt az öröme felhőtlen, hisz valószínűleg szeretett volna még „tovább gyakorolni”. A lényeg: K.O. győzelem a 2. menetben. Jöhetnek az újabb ellenfelek!

Related posts