Sose látogass hokkaidói otthonba délelőtt

Amikor már azt hittem, hogy mindent tudok a japán vécékről, elutaztam Hokkaidóra. Hú, rengeteget kell még tanulnom.
Az első különbség az északi sziget mellékhelyiségeinél a helyszín: a genkanban! Hopsz.

Ha belépsz valakinek a lakásába errefelé, biztosan találsz egy ajtót rögtön a bejáratnál, még mielőtt lehetőséged nyílna arra, hogy belépj. "Odzsama simaszu! Toire onegai simaszu!" (Itt vagyok, használhatom a vécéd?) Nem, ez nem az arrajáró szövege, akinek hirtelen pisilhetnéke támadt. Más az oka, mindjárt elmagyarázom.

A genkan, amiről mindig is azt hittem, hogy a vendégek fogadására szolgáló kis előtér, ikebanával és esetleg egy évszakhoz illő festménnyel, valami más, ma már eltér a véleményem.

Mivel ennyire közel áll a ház legszagosabb helyiségéhez, nem hinném, hogy errefelé túl sok látogató dugná be a fejét egy rövid beszélgetésre a genkanban, ahogy a szigetemen szoktuk.

Az az igazság, hogy a genkan ebben a hokkaidói lakásban a ház leghidegebb helyisége lévén jelenleg a belépő hűtőszekrény feladatát látja el. Vécével felszerelve.

Ki merem jelenteni, hogy soha ne merészelj meglátogatni valakit Hokkaidón. Mennyire örülnél annak, ha épp a reggeli elmélkedésed töltenéd az ülőkén, amikor valaki hirtelen a genkanodban terem? Nem teremhetsz csak úgy ott a vécéből, hogy ünnepélyesen meghajolj előtte.

Mielőtt ebbe a lakásba költöztem, elmondták, pontosabban figyelmeztettek, hogy a mellékhelyiség nem geszuidó, azaz nincs rákötve a csatornahálózatra. Semmi gond, gondoltam, hozzászokván pottyantós vécémhez a szigeten. Tíz évig éltem vele (vagy tíz évig élt velem, ahogy vesszük) és soha nem volt vitánk egymással. És soha nem vol büdös. Kivéve egy alkalmat, amikor tönkrement a ventilátor, de ez a ventilátor hibája volt, nem a vécéé.

És ott volt az az eset, amikor betonkeménységűvé merevedett, amikor egy hónapra vakációra mentem, de ismét csak, ez az én hibám volt. Mit tehetne ilyenkor egy toalett?

Mindig kedveltem a pottyantós vécét, annyira egyértelmű. Semmi meglepetés, és egyetlen vécémumus sem rejtőzik benne. Ebben az új toalettben viszont nem vagyok biztos.

Ez egy harmadik fajta, úgy hívják, hogy dzsókaszó, ami azt jelenti, hogy nincs ugyan a csatornahálózatra kötve, de nem is pottyantós. Ehelyett egy fertőtlenítő tartályra van kötve és félig-meddig rendelkezik öblítőrendszerrel is.

Ennél a vécénél is lepottyan, aminek le kell, majd ezt követi az öblítővíz. Annyiban különbözik a sima pottyantóstól, hogy ez a vécé előbb összegyűjt mindent, aztán ledobja, végül öblít. A hagyományos pottyantósnál egyből a kupacra esik a végtermék – banzáj! Nincs szükség öblítésre.

A dzsókaszó olyan, mint egy késleltetett banzáj, amit egy, a fedőre erősített rugó indít el. Ez a fedő a vécékagyló alján helyezkedik el, és csak akkor nyílik ki, ha a rápakolt tartalom súlya meghaladja a kritikus tömeget. Ezt igencsak nyugtalanítónak találom. Pláne, ha pont akkor történik, amikor valaki elkiáltja magát a genkanban, hogy "Odzsama simaszu!".

A dzsókoszó toalettel továbbá az a baj, hogy – mivel a fedő a leeresztés után visszaugrik, hogy elzárja a nyílást és a szagok útját – sosem látsz a dolog lényegi részére, nem tudod, mi folyik odalenn. Ne vigyorogj, a toalettnek saját históriája van.

A történet visszamegy az utolsó lakóig, aki előttem élt ebben a házban. A fedő nem csapódott vissza, ahogy kell. Ettől nem csupán a szokásosnál is szagosabb vécé kerekedett, hanem egyben túl sok víz is került a fertőtlenítő tartályba, és hamarosan olyanná vált, mint az Északi-tenger, lebegő jéghegyekkel.

Végül az egész tartály befagyott. A búvárruhás toalett-tisztítóknak a tél közepén kellett kijönni és felmelegíteni a tartályt, hogy felolvadjon a tartalma – csak ezután tudták kiszippantani. Látod? Igenis kifizetődik, ha tudod, mi folyik odalenn.

Szóval miért helyezik a toalettet a bejárat mellé Hokkaidón? Az egyetlen magyarázat, amit találtam, így szól: a hokkaidói emberek szeretnek inni. Amikor este hazatérnek egy kiadós piálás után, nincs szükség arra, hogy a vécére rohanjanak. Inkább a toalett köszönti őket, a genkanban.

Amy Chavez