Részletek Vera és Dani világkupa-szerepléséről

Minkét magyar gőzerővel tréningezik.

Bár Vera pont vizsgaidőszakát tapossa, munka és edzés mellett, azért a lehető legjobb formáját hozza az edzéseken, akár csak Dani, akinek céges ügyei épp erre az időre sűrűsödtek be, de nem hagyja, hogy elterelődjön a figyelme a célról.

Dani edzője és barátja, Stefanovics József utazik elsőként Oszakába, párizsi átszállással, június 8-án. Majd Shihan Furkó, a magyar szervezet elnöke indul a felkelő nap országába, 14-én, szintén a francia fővároson keresztül. A csapat nagy része – köztük Vera és Bencze Antal szövetségi kapitány – 15-én kel útra.

 

Közben már megkapták a szervezet által kötelezően előírt karate ruhát, amin szerepelnek a sponzorok logói. Ezt kell viselniük a versenyen. Daniék Oszakában szállnak meg, és egy ottani edzőteremben végzik el az utolsó hét munkáját. Ebben segítségükre lesz oszakai barátjuk, Shingo (válogatott versenyző), aki pár hónapja járt hazánkban, és együtt tréningezett velük.

 

Verának már kevesebb ideje lesz az aklimatizálódásra, hisz a 9 óra időeltolódás, valamint a majdnem egy napi utazás nagy terhelést jelent a szervezet számára.

 

Related posts