Rekordszámú külföldi járt tavaly Japánban

A Japán Nemzeti Turistaszövetség (JNTO) nyilvánosságra hozta a 2007-es esztendő adatait: még soha ilyen sok külföldi nem járt a fekelő nap országában, mint tavaly.


A kormány által szporzorált szervezet adatai szerint tavaly 8,350,000 turista érkezett Japánba, 13,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A gyenge jen és az egyre sűrűbb ázsiai repülőjáratok növelték az ország vonzerejét, így fordulhatott elő, hogy 11 országból is rekordszámban érkeztek külföldi vendégek, köztül Dél-Koreából és Kínából.

A legnagyobb növekedést a dél-koreai látogatók érték el, belőlük összesen 2,6 millió akadt, 22 százalékkal több, mint 2006-ban. A kínaiak 16 százalékkal voltak többen, csaknem egymillióan. A harmadik helyre az USA-ból érkező látogatók kerültek.

A hivatalok szerint a "Látogasd meg Japánt" kampány és a vízumok zökkenőmentes kiadása is hozzásegített a látogatók számának növekedéséhez.

A gyenge jen ugyanakkor azt eredményezte, hogy az előző évhez képest kevesebb japán látogatott a tengeren túlra.

Mainicsi