Egy nagojai börtönõr meggyilkolt egy fogvatartottat

2001 decemberében történt az eset, amikor a 46 éves Mikio Otomaru egy bevált büntetést alkalmazott egy elítélten ­ nagynyomású vizet erõszakolt a hátsójába.

A 43 éves áldozat sérüléseket szenvedett az ánuszán és másnap reggel bakteriális fertõzésben meghalt. Öt éves büntetését töltötte rablásért.

Hat õrrõl már korábban kiderült, hogy hasonló tetteket követtek el ­ az õ tettük következtében is meghalt egy elítélt.

Az egyik korábbi esetben öt õr használt egy sajátos, bõrszíjból és bilincsbõl készített szerkezetet, mely olyan belsõ sérüléseket okozott, ami az áldozat halálához vezetett.

Az ellenzéki pártok az igazságügyi miniszter lemondását követelték az eset nyilvánosságra kerülésekor.

Emberi jogi csoportok rendszeresen kritizálják a japán börtönöket az ott tapasztalható brutalitások miatt és széleskörû vizsgálatot szoralmaznak.

Mainichi Shimbun

Az elutasított koreai lány rasszizmussal vádolja a nõvériskolát

Az észak-­koreai lánynak egy tokiói növérképzõ iskola nem engedte meg, hogy részt vegyen a felvételi vizsgán.

Az Oktatási Minisztériumnak nincsenek szabályai arra, hogy koreai vagy más etnikai alapon szervezõdõ tanítási intézménybõl jövõk milyen feltétellel kaphatnak helyet egy japán iskolában, bár az ENSZ okmányai ezt a gyakorlatot diszkriminatívnak bélyegzik.

A lány úgy véli, hogy az észak­koreai vezetés nukleáris fenyegetése miatt Japán­szerte ellenséges hangulat söpört végig az embereken.

A lány hamarosan végez egy tokiói iskolában, melyet Észak­Korea tart fenn. Kilenc hasonló intézménybe adta be felvételi kérelmét, és kezdetben mind a kilenc el is fogadta azt. Február negyedikén azonban ­ mindössze négy nappal a felvételi elõtt ­ az egyik intézmény felhívta a lányt és közölték vele, hogy visszavonják a felvételi vizsgára szóló meghívót.

Az iskola döntéshozói a helyi önkormányzatot teszik felelõssé:

­ Kapcsolatba léptünk a városi önkormányzattal, ahol azt az információt kaptuk, hogy az ebben az iskolában végzett diákok nem vehetnek részt a felvételiken. Mi csak azt tettük, amit mondtak nekünk ­ nyilatkozták.

Az önkormányzaton azzal védekeztek, hogy õk csak a hivatalos kormányzati álláspontot ismertették az iskolával. Már régen kérik a kormányzatot, hogy tegyen lépéseket ez ügyben ­ mindeddig hiába. Márpedig az idevonatkozó törvények nem engedik meg, hogy egy észak­koreai iskolából valaki felvételizhessen ezekbe a japán intézményekbe. 2001­ben ezt a törvényt kritizálta az ENSZ, és a hivatalnokok azóta is törik a fejüket a problémán.

Egy magas beosztású kormányhivatalnok ugyanakkor elmondta: országszerte nagy a nyomás, hogy a hírhedt emberrablási ügy óta még jobban izolálják az észak­koreaiakat.

Mainichi Shimbun

90 millió éves meteoritot találtak

Hiroshimában 414 grammos meteoritot fedeztek fel február 4­én, amely 90 millió évig hányódott az ûrben mielõtt összeütközött volna a Földdel. A hírt a Nemzeti tudomány Múzeum hozta nyilvánosságra. Úgy vélik, hogy ez a legöregebb meteorit amely összeütközött a Földdel, figyelembe véve azt az idõt amelyet az ûrben töltött.

Az 5,8×10,5×4,6 centiméteres meteoritot egy raktár padlóján találták a városban, miután az áttörte az épület acéllemezekbõl készült tetejét.

A meteorit fõleg szilikát ásványokból és kb. 30% vasércbõl áll megégett miután a Föld légkörébe merült. Ez volt a Japánban megtalált meteoritok közül a 49.

Yomiuri Shimbun

A Bandai Doraemon nevű macskarobotja újabb lépést tett elõre

A Bandai Valóra vált álom Doraemon Projekt újabb szövetségesre talált az amerikai Evolution Robotics cégben, amely robotok számára készít szoftvereket.

A Bandai azt a célt tûzte ki maga elé, hogy 2010­re egy igazi szórakoztató robotmodellt alkot a híres Doraemon képére formázva. Ezt a nagyszabású tervet az idén februárban tartott Tokió Játékkiállításon jelentették be. E robot majd az egész családot ellazítja, szórakoztatja ­ állítja Josinori Haga, a Bandai robot laboratórium feje.

Haga elmondta továbbá, hogy a Bandait és a Sonyt leszámítva egyetlen cég sem dolgozik komolyan a szórakoztató otthoni robotok kifejlesztésén. A Bandai jelenleg a hardverfejlesztést vagy a fõbb szoftverkomponensek elkészítését más cégekre hagyja és kifejezetten a kommunikációért felelõs, kulcsfontosságú szoftverre koncentrál.

E stratégiai partnerség a nemrég a Gentech Corp nevû céggel kötöttet követi. A Gentech termékei a képfelismerésre koncentrálnak, vagyi arra, hogy a robot felismerje gazdáit.

Az Evolution Robotics ­ az új partner ­ olyan szoftverplatformot fejlesztett ki, amely el tud olvasni egy oldalt a könyvben, amit egy kisgyerek nyitott ki, illetve képes haladni egy akadályokkal teletûzdelt helyiségben is.

A jövõben ezt a szoftvert fogja használni a Bandai a Doraemon robotban is. A kép­ és hangfelismerõ funkci segítségével a robot felismeri majd a család tagjait és beszél hozzájuk, vagy sétálgat a lakásban, miközben felismeri az akadályokat. A Bandai most következõ feladata a hangfelismerõ szoftverek házirobotokba történõ adaptációja. Most keresik azt a megoldást, amely képes megkülönböztetni egymástól és a háttérzajoktól ­ pl. televízió, rádió ­ a család tagjainak hangját.

Nikkei Electronics Asia

Egy lépés a kvantumszámítógép felé

A világon elõször sikerült összepárosítani két szilárd qubit­et a NEC és a Fizikai és Kémiai kutató intézet kutatóinak. Ezzel megtették az elsõ lépést a kvantum számítógép létrehozásához.

A kvantum számítógép másodpercek alatt képes lesz olyan számítások elvégzésével amelyekhez jelenleg a szuperszámítógépeknek is több milliárd évre lenne szükségük.

Ez a nagy sebesség a qubit­eknek köszönhetõ, azoknak az elemi részecskéknek amelyek kvantum szinten tárolják az információkat, és nagy mennyiségû adatfeldolgozásra képesek egyidejûleg.

A mai napig az alap kutatásokat az egyedi qubit­eken végezték. Az új áramkör demonstrálva, hogy a qubit­ek összekapcsolhatók és mûködõképesek , két szilárd qubit összekapcsolásával olyan hideg hõmérsékletre hûtött alumíniumból készült, amelyen elveszítette elektromos ellenállását.

Bár a kvantum számítógép csak a jövõ évtizedben valósulhat meg, egy rendszer, amely 100 qubit összekapcsolásával jött létre képes 10­30 számítást egyidejûleg elvégezni.

Asia Times

A szaké szürcsölése csökkenti a koleszterinszintet

Úgy tűnik, hogy nem a vörösbor az egyetlen ital, amely segít távoltartani a kellemetlenül magas koleszterinszintet.
Egy tokiói egyetem kutatócsoportja felfedezte, hogy a japán szaké olyan antioxidánsokat tartalmaz, amely segít megelőzni az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) oxidációját, azét a koleszterin-típusét, amely növeli a szívbetegségek valószínűségét.
A kutatók arra is rájöttek, hogy a különféle szakétípusok eltérő módon hatnak az LDL oxidációjára.
“A vörösbor antioxidációs tulajdonságait már eddig is ismertük, de most már azt is tudjuk, hogy ha az emberek felveszik étrendjükbe a szakét, az segít a modern életvitel okozta betegségek kialakulása ellen” – mondta az egyik kutató.
A csoport emberi vérből kivont LDL-hez adott oxidánsokat és szakét. Ha csak oxidánsokat adtak, átlag 24 percen belül megkezdődött a folyamat. Ha finomított szakét adtak hozzá, az oxidáció 45 perc után kezdődött csak el, sőt, ha nem finomított szakét fogyasztottak, az idő felment 57 percre. A leghosszabb időt olyan finomítatlan szakéval érték el, amelyet hordóban érleltek. Régóta létezett az a néphit, miszerint a cédrushordókban érlelt szaké segít a betegségek ellen – és valóban, az ilyen hordókban érlelt szakéban megjelennek a cédrusból kioldódott polifenolok.
A csoport kutatásai arra is rámutattak, hogy az antioxidánsok a fermentációs folyamat során jönnek létre a szaké gyártása alatt.

Mainichi Shimbun

Február 16-án árusítani kezdték a GBA SP-t Japánban

A Game Boy Advance SP árusításának első napján százak álltak sorba az utcákon, hogy az első között szerezhessék meg GBA SP-jüket – a Game Boy sorozat legújabb darabját. Az új Game Boy Advance ezüst, fekete és kék színben kapható. Európában március 28-án kezdődik az árusítása. A Nintendo európai igazgatója, David Gosen a következőket nyilatkozta:
– Ahogy azt vártuk, a Game Boy Advance japán fogadtatása fantasztikus volt. A stílusos zseb-design, a nagyobb képernyő, a tölthető elemek új élményt jelentenek majd a játékosok számára.
A GBA SP 99.99 dollárba kerül.

GameInfoWire

12 379 hóember

Egy japán civil egyesület felhívást tett közzé, hogy állítsanak fel világrekordot 12 379 hóember építésével az észak-japán Szapporo városában és érvényesítsék a Guinness World Record-dal.
– Nagyon örülünk és büszkeséggel tölt el ez a világrekord – mondta Kazuiku Morita a sapporói szálloda szövetség igazgatója. A szövetség támogatta a 19 napos hóember építési eseménysorozatot.
Sapporo, a Japán északi részén lévő Hokkaido szigetnek a fővárosa, 800 km-re fekszik Tokiótól. Minden évben helyet ad a Hófesztiválnak, amelynek keretében jégszobrokat faragnak kik különböző magán és kormányzati csoportok.
– Tavaly is megpróbáltuk ugyanezt, de csak 5 538 hóembert sikerült építenünk, amely alatta marad a jelenleg érvényes rekordnak – Mondta Morita.
A rekordot egy másik japán város Tokamachi tartja 6 300 hóemberrel. Tokamachi Japán „hóországának” szívében fekszik, Niigata Prefekturában, 200 km-re Tokiótól észak-nyugatra.
A szapporói hóembereket január 25 és február 12 között építették a Hófesztivál részeként.
A hóember készítést koordináló bizottság összegyűjtötte és mint bizonyítékot átadta a hóemberekről készített fényképeket a Guinness Rekordok könyvének.
– Jövőre meg akarjuk dönteni a saját rekordunkat 15000 hóember építésével – nyilatkozta Morita.
Az új rekord, ha érvényesítik, legalább egy évig fenn fog állni, de nem úgy a hóemberek. A legtöbbjüket a Hófesztivál végével eltakarítják és a megmaradók is el fognak olvadni a tavaszi olvadással.

The Associated Press

100 méter magas szélerőművet építenek a tokiói öbölben

Ez lesz az ország egyik legnagyobb szélerőműve, amely akár 2000 kilowattos termelésre is képes.

Az öbölben ez lesz a harmadik ilyen erőmű. A 700 millió yenes költséggel megépült létesítmény 2004 áprilisától termeli majd az áramot. Ez az első alkalom, hogy egy helyi önkormányzat ilyen beruházásba fogott.

Ez az egy szélerőmű kb. 1000 háztartás számára szolgáltat majd áramot, éves szinten mintegy 3,5 millió kW-ot, amelyet a Tokyo Electric Power Co. vásárol majd meg, 40 millió yenes áron.

Az építési költségeket a tokiói vezetés állja, cserébe egy szemétégetőért. Január közepén a tokiói kormány és magáncégek már építettek két, 70 méteres tornyot, a globális felmelegedés hatásainak vizsgálatát célzó kísérletsorozat részeként. E két torony összesen 1700 kilowatt energiát termel.

Kyodo

Változik a nők véleménye a férjek fontosságáról

Drasztikusan csökkent azoknak a nőknek a száma, akik életük legfontosabb elemének saját férjüket tartják – a vélemény megváltozása a házasság tizedik éve után következik be a Yakult Honsha felmérése alapján.

Azok a háziasszonyok, akik még tíz évnél rövidebb ideje házasok 70%-ban a gyerekeket, 50%-ban pedig a férjet jelölték meg, mint legfontosabb szempontokat. Azok, akik 10-20 éve házasok, a férjet már csak 32%-ban tartják fontosnak, sőt, húsz éven túli házasság esetén a szám további két százalékkal csökken.

A húz évnél régebb óta házas nők számára a legfontosabbak a vacsorák és a barátok a legfontosabbak.

Kyodo