Nemzetközi edzőtábor Pécsett – Magyar Kyokushin Karate Szervezet

Nemzetközi nyári edzőtáborra kerül sor Pécsett, sensei Garas József szervezésében.

Image

A tábor vezető instruktorai:

shihan Furkó Kálmán

sensei Bencze Antal

sensei Karmazin György

sensei Csizmadia Zsolt.

Július 10-én kezdenek a főként magas öves karatésok, és 16-án térhetnek haza.

Napi három tréningen dolgoznak együtt. Erőnléti és futó tréningek szerepelnek a reggeli programban, majd kihon – bázistechnikai – és kata – formagyakorlat – edzések következnek délelőtt. Délután elsősorban a küzdelem és az önvédelem lesz a téma. Több komoly szakmai képzésen is lesz lehetőségük részt venni a tábor lakóinak.

Bírói, edzői továbbképzésre és közgyűlésre is sor kerül a táborban.

A tábor végén tanuló- és mesterfokozatokra tehetnek vizsgát a jelentkezők.

Related posts