Nem megyek börtönbe egy hentai miatt!

– nyilatkozta az amerikai Media Blasters elnöke, John Sirabella, amikor elmagyarázta az újságíróknak, miért vágtak ki a Legend of the Pervert (Chikan Monogatari) című hentaiból több mint tíz percet.
A hivatalos közlemény szerint: "Több jelenetet eltávolítottunk, és az is szóba került, hogy ki sem adjuk a filmet, de ehhez már késő volt. A rajzfilm szereplői láthatóan fiatalkorúak voltak és ez már túl sok volt nekünk. Ha arról van szó, hogy börtönbe kerülhetek, és vagyok a legbeszaribb alak – egy film kedvéért semmiképp sem megyek a rács mögé. A jövőben sokkal alaposabban megvizsgáljuk az általunk forgalmazni kívánt japán filmeket. Talán meg tudunk győzni egy másik kiadót, hogy dobja piacra a teljes változatot." Sirabella megjegyezte, hogy a Media Blasters nem szereti a cenzúrát a hentai (erotikus anime) filmeknél sem, olyannyira, hogy például az Enzai című filmet azért nem voltak hajlandóak forgalmazni az USA-ban, mert a japánok csak egy cenzúrázott változatot adtak volna át. A Legend of the Pervert jelenetei azonban kétségkívül fiatalkorúakat mutattak.
A rajongók közül sokan egyetértenek azzal, hogy a filmen látható karakterek túl fiatalok, viszont azzal érvelnek, hogy a legtöbb ember felfogja, hogy amit egy rajzfilmen lát, az nem a valóság, így nem vonatkoznak rá az amerikai törvények.
Sokan bírálták a kiadót, amiért nem jelezte a csomagoláson, hogy egy megcsonkított változatot árulnak.

ICv2