Miért nem öregednek és híznak a japán nők? (könyvismertető)

Az Amazonon bukkantam rá a Japanese Women Don't Get Old or Fat (A japán nők nem öregednek és nem híznak) című könyvre. Amikor először elolvastam a címet, hangosan felnevettem.

Szinte bizonyos voltam, hogy egyszerű pénzszerzési kísérletről van szó, a szerző próbálja meglovagolni a French Women Don't Get Fat: The Secret of Eating For Pleasure (A francia nők nem híznak: az élvezetért való evés titka) sikerét. Ráadásul mindkét kötet címe durva általánosítást tartalmaz. Ugyanakkor kiváncsi voltam a tartalmára, úgyhogy kutatási célokból beszereztem egyet.
Összefoglalva: nem olyan rossz, mint amit vártam, aránylag jó bevezetés a japán konyhába, de határozottan nem a legjobb kiadvány a témában.
A könyvben a fogyókúrával kapcsolatban kifejtett nézeteket néhány rövid gondolatban összefoglalhatjuk:

– Ne edd tele magad, tartsd be a hacsibunme (nyolc rész) szabályt (mindig csak annyit egyél, hogy nyolcvan százalékig töltse meg a gyomrod). A hara hacsibunme elterjedt japán kifejezés, a Hungry Planet Okinavával foglalkozó fejezetében is feltűnik – mellesleg Okinaván élnek a leghosszabb ideig az emberek a világon. A másik szólás, amit édesanyám gyakran emlegetett, a hara mo mi no ucsi (a hasad is a test része). Más szavakkal: ahogy az izmaidat sem jó megerőltetni, a hasaddal se tedd.
– Egysél sok friss zöldséget.
– Sokféle ételt egyél naponta.
– Fogyassz teljes magvakat, inkább barna rizst főzz fehér helyett.
– Ha már édességet eszel, mindig csak keveset. Ha tudod, helettesítsd édes gyümölccsel.

E célok eléréséhez nem kell feltétlenül japán ételeket enni. A könyv azon megállapításával viszont teljes mértékben egyetértek, hogy a hagyományos japán konyha kiemelkedően egészséges. Japán vagyok, de több országban éltem már a világon hosszabb-rövidebb ideig. A napi főzésemben össze-vissza keverem a legkülönfélébb népek stílusait. Ha azonban időm és pénztárcám engedné, leggyakrabban japán ételeket készítenék.
A hagyományos japán étel a rizs (japánul gohan, ami egyben "ételt" is jelent) köré szerveződik, kisebb okazuval, azaz kiegészítőkkel, melyek jól illenek hozzá. Egy tipikus japán ebéd a rizs mellett egy kis tál levest (miszo- vagy "tiszta" levest), egy fehérjedús fogást (például grillezett hal) és két-három további, általában zöldségből készült fogást tartalmaz.
Egy évtizedek óta köztudatban forgó népszerű ajánlás szerint naponta harmincféle ételt kell fogyasztanunk ahhoz, hogy valóban kiegyensúlyozott és teljes körű legyen a táplálkozásunk. Ez lehetetlennek tűnik, de a japán konyhában egyáltalán nem kivételes.
Ott vannak azonban a franciák, nem beszélve a svájciakról.
Ha Franciaországban jársz, láthatod, hogy a legtöbb nő sovány. Sokan, különösen Párizsban kifejezetten csontsoványak. Kevésbé közismert, hogy a Svájcban élő nők zöme is hasonlóan vékony, nem nagyon találkozol túlsúlyos emberekkel – igaz, az idős hölgyek egyre masszívabban néznek ki. Ahányszor az USA-ba vagy Angliába utazom, enyhén sokkol a rengeteg nagyon nagy túlsúllyal küzdő nő látványa.
A svájci konyha a francia, a német, az olasz és a helyi keveréke, benne rengeteg vajjal, burgonyával, sajttal és kenyérrel. A borjú a legnépszerűbb húsféle. Akkor miért nem kövérek a svájciak?
A válasz gondolom, a szokásos: mérték és a mozgás. Az itteni adagok sokkal kisebbek az amerikaiakhoz képest. A Sprüngliben kapható csodálatos sütemények alig nagyobbak, mint a tenyerem, viszont kézzel készülnek és egyesével is adják el őket – arra pont jók, hogy kielégítsék a csoki iránt hirtelen támadt vágyat.
A svájciak emellett sokat mozognak. Ahányszor csak meghív valaki a házához, a vacsora után minden alkalommal kinyújtóztatjuk a lábunkat és átsétálunk valamelyik szomszédhoz. Egy sarkon lakom és minden hétvégén rengeteg sétáló vagy bicikliző párt látok az ablakom előtt. Természetesen rengetegen űznek téli sportokat, és kiugróak sok a kempingezők száma is.
Mi a tipikus vacsora utáni tevékenység az USA-ban? Tévézés, esetleg társasjáték.
Társadalmi nyomás
Visszatérve a sovány japán nőkre: több japánnak is megbeszéltem ezt a dolgot, és úgy tűnik, mindannyian egyetértünk abban, hogy igen erős társadalmi nyomás nehezedik rájuk, hogy vékonyak maradjanak. A fiatal lányok sokszor éheztetik magukat, hogy divatosan soványak maradjanak. Az idősebb nők is gyakran érzik ezt a nyomást. A boltokban kapható ruhaméretek szinte kizárólag a vékony termetűeknek szólnak. Japán amúgy is kirívóan konformista ország, nehéz kilógni a sorból, akár a túlsúlyunkkal is.
Ami a japán nők öregedését illeti – természetesen megtörténik. Hogy fiatalabbnak tűnnek-e, mint nyugati társaik? Gyakran igen, de ez a legtöbb ázsiai nőre igaz. Az amerikai bárokban állandóan elkérik az igazolványom, pedig távolról sem vagyok már 21 éves. Az öregedést a betegségek is siettetik, a szívproblémák és a cukorbaj Japánban sokkal ritkább, mint nyugaton. A csontritkulás viszont igen elterjedt probléma a szigetországban.
Összefoglalva: azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik az egyszerű japán alaprecepteket (képek nélkül), némi diétás tanácsadással. Ne vedd meg azonban, ha azt hiszed, hogy a japán konyha valamilyen varázslatos titkáról szól. Ha túl sok japán ételt eszel, ugyanúgy meghízol! A legfontosabb lecke a könyvből mindenképp a hacsibume.

Just hungry