Letette az első világtalan az orvosi vizsgát

Az orvosok számára kötelező nemzeti vizsgát most először tette le egy világtalan – annak ellenére, hogy az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy egyelőre nem döntöttek arról, hogy engedléyt is kap-e a férfi.
Idén megdőlt egy másik rekord is, amikor márciusban egy 66 éves ember lett a legidősebb sikeres orvosjelölt azóta, hogy a vizsgázók életkorát is rögzítik. 1991 óta egyébként idén vizsgázott a legtöbb nő (33,8%).
A minisztérium még hezitál, hogy adjon-e engedélyt a képességeiről meggyőző módon bizonyságot tett férfi számára. Ha a hivatal megadja az engedélyt, júliustól már praktizálhat a világtalan orvos.
A férfi egyébként ötödéves korában vesztette el látását egy betegségben, melynek során kezét és lábát is komoly károsodások érték.
Ebben az évben nyílt először lehetőség, hogy látássérült emberek is kandidálhattak az orvosi pályára. Hárman próbálkoztak a záróvizsgákkal, miután 2001-ben megjelent egy határozat, amely megengedte a fizikailag bizonyos mértékben sérült emberek számára is az orvosi pályát.
A vizsga különleges körülmények között folyt: a kérdéseket a vizsgáztatók olvasták fel, és lehetőségük nyílt a szokásos vizsgáztatási idő megnyújtására is.
A 8551 vizsgázó között 7721 sikeres volt, amely 90,3%-nak felel meg.

Kyodo

Related posts