Küzdőtábor világklasszisokkal

ImageSzolnokra érkezett a bolgár kyokushin válogatott, 30 fővel. A magyar válogatottal, valamint néhány román és horvát nemzetiségű küzdővel fognak tréningezni pénteken és szombaton.

A magyar válogatott sensei Bencze Antal vezetésével idén ellátogatott Plovdivba, és pár napig együtt edzett a bolgár nemzeti elittel. Most ennek viszonzásaként érkeznek dominánsan felnőtt, illetve junior küzdők. Öt kata versenyző is a csapattal tart. Köztük olyan kiemelkedő küzdők is érkeznek, mint Valeri Dimitrov, aki a világ egyik legjobb Kyokushin küzdője, vagy Gergana Atanasova.

 

Image

A román válogatottból is jelen lesz több jó nevű versenyző – Ilas Marius, Anca Walmen, Alex Walmen. A horvátoktól a Garasic fivérek érkeznek. És természetesen a magyar válogatott tagjai is jelen lesznek, felnőtt és junior szinten, küzdők és katások. A hazai küzdők több mint 60-an vesznek részt majd az edzéseken, amiről természetesen beszámolunk.