Kimonós zsaruk a zsebtolvajok ellen

A rablóknak és a zsebtolvajoknak mostantól egy félelmetes ellenféllel kell számolniuk, ha a Ginzán próbálnak tevékenykedni, méghozzá kimonóssal.

A hostess-nek hívott hölgyek, akik a japán szórakoztatóipar szívét jelentik rendszeresen beszámolnak a rendőrségnek arról, mit láttak a vendégeknél, sőt, mostantól esti őrjáratot szerveznek, hogy a Ginza-beli utcák még biztonságosabbak legyenek.

A hattagú csapatok tagjai hagyományos kimonót viselnek, közelükben egy hivatásos rendőrrel szükség esetére.

A hostessek meggyőződése, hogy feltűnő ruházatuk elengedhetetlen tartozéka a sikeres bűnmegelőző stratégiának – ugyanakkor beismerik, hogy az elkövetők üldözésénél hátrányos lehet.

A csoportok vezetője egy-egy mama-szan, vagyis olyan hostess, aki már nem szolgálja fel naponta az italokat a vendégeknek és nem nevet a kliensek szörnyű viccein. Sokan közülük egész életükben ebben a negyedben éltek.

A járőr eredeti célja az volt, hogy eltávolítsák a szexipar matricáit és plakátjait a telefonfülkékből, valamint az, hogy megszabadítsák a környéket a szabálytalanul parkoló kerékpárok ezreitől.

 

Image

 

Hamar kiderült azonban, hogy a fél tucat kimonós csoport sokkal nagyobb hatást gyakorolt a környezetére.

– Az emberek látják, hogy rajta tartjuk a szemünk a gyanús történéseken – mondja az egyik elegáns járőr. – Mindenki, főleg a bűnözők láthatják, hogy megfigyelés alatt tartjuk a környéket.

A Ginza 1650 alkoholt is felszolgáló vendéglátó egységének tulajdonosai és mama-szanjai megalakították a Ginza sako-inrjó kyókait (GSK), vagyis a Klubok és Bárok Ginzai Szövetségét. A 61 éves Kei Kittaka, aki a Seven Kei klub tulajdonosa, harminc éve pedig mama-szan így fogalmazott:

– A hostessek és a mama-szanok általában éjjel egy óra körül mennek haza. Én mindig a házak felé eső oldalamon viselem a táskám, nehogy a motoros rablók kitépjék a kezemből – ez azonban igen kevés, a bűnmegelőzés még mindig igen alacsony szinten áll Japánban.

A bűnözési ráta villámgyorsan emelkedik – mégis ez a világ egyik legbiztonságosabb városközpontja. Igaz, hogy a táskarablók száma megduplázódott az elmúlt évben, az összes ilyen jellegű bűncselekmény száma mégis csupán 14 volt.

A kevésbé csillogó negyedek lakói most azért aggódnak, hogy a bűnözők máshová helyezik át tevékenységüket – különösen azok, akiket a szex- és szerencsejáték-ipar felszámolása érzékenyen érintett.

A GSK vezetője, Kendzsi Nakamura elmondta: „A táskarablók nem is annyira a készpénzre, mint inkább magára a táskára hajtanak. A nők errefelé – különösen a hostessek – márkás, 200000 jenes szatyrokat cipelnek.”

A helyiek másik félelme, hogy a Ginzára költözhet a sindzsukui Kabukicsó negyed szexipara.

A ginzai hostessek magukat a szórakoztatóipar csúcsának tartják, a gésa-hagyomány örököseinek, vagyis nem a szexipar részének. Remélik, hogy a kimonós őrjáratok minden vállalkozó számára kellő figyelmeztetést jelentenek: ez nem az a hely…

The Times

Related posts