Kagosima saját műholdat lő fel

Kagosima prefektúrában található Japán egyetlen rakétakilövő állomása, ahonnét most kutatók egy kis, helyben készült műholdat lőnek fel helyi vállalatokkal összefogva.

A szatelitnek többek között időjárás-előrejelző funkciója lesz. Nisio Masznori, a projektben résztvevő Kagosima Egyetem radioasztronómusa szerint „ha biztosítani tudjuk a szükséges anyagi fedezetet, másfél éven belül elkészülhet a műhold, melynek segítségével a helyi gazdasági élet is felélénkül majd”.

Nisio állt elő a javaslattal tavaly nyáron, megalakítva egy kutatócsoportot és beszerezve számos szakember valamint többek között precíziós műszereket és szoftvereket gyártó válalat támogató nyilatkozatát.

A kutatócsoport azt tervezi, hogy egy kocka alakú műholdat készít, melynek oldala 10 centi hosszú és 800 km-es magasságból sugároz majd jeleket a Földre. A rádióhullámokat több állomáson rögzítik majd, az adatokból pedig fontos információkat nyernek a levegőben áramló vízpára mennyiségéről, melyet a csoport szerint a jelenlegi videótechnikával nem lehet kirétékelni. Az adatokat ezután a helyben képződő esőfelhők előrejelzésére haszálják majd.

A csoport azt tervezi, hogy a kis műholdat potyautasként, egy nagy műhold pályára állításához használt rakéta rakterében juttatják majd az űrbe a JAXA (Japán Űrhivatal) jóvoltából.

A kagosimai csoport egy kelet-oszakai példát köve: ott kisebb cégek saját műholdat készítenek (a neve Maido No. 1), kifejezetten a villámokat okozó felhők megfigyelésének céljából.

A JAXA mindkét kilövőállomása (az Ucsinoura és a Tanegasima Űrközpontok) KAgosima prefektúrában található. A műholdakat szállító rakétákat mindkét helyről az űrbe lehet juttatni.

Kyodo

Related posts