K-1 Hungary 2004

„Katonás” sorban álltak a jelentkezők, hogy ringbe lépjenek a csodálatos Főnix csarnokban, Debrecenben, augusztus 19-én. Ám nem fogadták el „akárki” jelentkezését.
Ami biztosnak tűnik, hogy a címvédő Meiszter Gábor nem akarja a tavalyi eredményénél alább adni, persze ehhez Nagy Tibornak is lesz pár szava, és feltehetően pár combrúgása.
A „legrégebbi” magyar K-1-es, Varga Péter 2003-ban nem volt jelen, de most kiderülhet, hogy melyikük a jobb, ő vagy Meiszter. Jön a másik jeles képviselője is a családnak, Varga Tamás személyében. Várható a „két Zilai” is, Sándor és Zsolt . Többen kíváncsiak voltak, hogy visszavonul-e 2004-ben, Lechner Zsolt. Tisztelettel jelentjük, hogy nem, és Debrecenben várhatóan kötelek közé lép. Többen várják Török Dánielt és Szecsei Szilárdot is, hisz mindketten már csak méreteik és eredményeik alapján is bármire képesek lehetnének a cívis városban, de szereplésükről még nincs biztos információnk.

Related posts