Ismét nőtt a gyermekbántalmazási esetek száma

Egy állami felmérés szerint a 2009-es pénzügyi évben (ami 2010 márciusáig tartott) tovább nőtt Japánban a gyermekbántalmazási esetek száma: 44.210 esetet jelentettek be, vagyis 1.546-tal többet, mint a tavalyi évben. 1990-ben készítettek először ilyen felmérést, azóta minden évben magasabb ez a szám.

Egy minisztériumi hivatalnok szerint ez annak köszönhető, hogy a köztudatban és a médiában egyre inkább előtérbe kerültek a bántalmazással kapcsolatos hírek, tudnivalók, illetve hogy számos helyi önkormányzat kiterjesztette konzultációs tevékenységi szolgáltatását.

Japan Today

A 2010. április 14-én indult, mostanáig futó „Mother” című dorama (általában 10-12 részes sorozat) is ilyen alaphelyzetből indul. A történet: az általános iskolába új tanárnő érkezik (Macujuki Jaszuko játssza), aki hamar rájön, hogy az egyik diákját, egy kislányt (Asida Mana) bántalmaz az anyja, illetve anyja szeretője. A tanárnő először nem akar beleavatkozni, de amikor a konzultációs iroda sem segít, úgy dönt, megszökteti a kislányt. Szívszorító, izgalmas, fordulatos dorama, és szerencsére csak az első részben vannak bántalmazós jelenetek, aztán már az új életet kezdő kettejükért kell csak aggódni tíz részen át.