Hiragana

Japán nyelvet tanulni kezdő olvasóinknak szeretnénk segíteni az alábbi hiraganatáblázattal. Mivel a tankönyvek 99 százaléka körülbelül a második lecke után áttér a latin betűs átírásról a hiraganára, megkerülhetetlen ennek ismerete.

Mi a hiragana? A japán abc hangjelölő, japános szótagírása. A “japános” azt jelenti, hogy csak eredeti japán szavak leírására szolgál, a külföldi jövevényszavakat nem ezzel írják (hanem a katakanával, amiről már írtunk).

Mikor használják? A hiraganával bármilyen japán szót le lehet írni. A kandzsikat is (kínai eredetű írásjel) átírhatjuk hiraganával. A tankönyvekben, illetve a kisgyerekeknek készült mesekönyvekben és mangákban gyakran a kandzsi fölött találjuk (ezt nevezik furiganának) – így tudják meg a kandzsis szó olvasatát, kiejtését az olvasók. Emellett a különböző ragokat, toldalékokat, jeleket és képzőket is ezzel írjuk.

 

 

ひらがな Hiragana

 

1.

A japán nyelvben öt magánhangzó van, ezek az a, “i”, “u”, “e” és “o” (kiejtésükről lejjebb). Az abc ezekkel kezdődik. Ezek elé teszünk különböző mássalhangzókat, így kapunk egy morát (szótagot). Ezek a mássalhangzók alapvetően a “k”, “sz (s)”, “t (cs, c)”, “n”, “h”, “m”, “j”, “r”, “v”. Az abc sorrendjét a következő mondattal lehet könnyen megjegyezni: Akasztana ha majré van.  Az abc-t egy különálló nazális “n” hang zárja.

あ a い i う u え e お o

か ka

く ku

け ke

こ ko

さ sza

す szu

せ sze

そ szo

た ta

つ cu

て te

と to

な na

ぬ nu

ね ne

の no

は ha

ふ fu

へ he

ほ ho

ま ma

む mu

め me

も mo

や ja


ゆ ju


よ jo

ら ra

る ru

れ re

ろ ro

わ va


を (v)o



ん n





 

2.

A zöngétlen mássalhangzós morákat zöngésíteni tudjuk. Írásban ezt a hiragana jobb felső sarkába tett zöngésítőjellel (hivatalosan dakuten, amúgy csoncson) tudjuk. A “h” hangból nemcsak “b”-t, hanem “p”-t is képezhetünk (írásban a csoncson helyett marut, kis kört teszünk).

が ga ぎ gi ぐ gu げ ge ご go
ざ za じ dzsi ズ zu ぜ ze ぞ zo
だ da (ぢ dzsi) づ dzu で de ど do
ば ba び bi ぶ bu べ be ぼ bo
ぱ pa ぴ pi ぷ pu ぺ pe ぽ po
3.
Mind a zöngétlen, mind a zöngés mássalhangzóval kezdődő morákból félhangzós morákat is képezhetünk. Írásban az i-sor (ki, gi, si, dzsi, csi, n(y)i, hi, mi, ri) hiraganáinak jobb alsó sarkába teszünk egy kicsi “ja”, “ju” vagy “jo” hiraganát. Figyeljünk arra, hogy a “si”-ből sa, su, so lesz (sja, sju, sjo helyett), illetve a “csi”-ből csa, csu, cso lesz (csja, csju, csjo helyett).

きゃ kja きゅ kju きょ kjo
ぎゃ gja ぎゅ gju ぎょ gjo
しゃ sa しゅ su しょ so
じゃ dzsa じゅ dzsu じょ dzso
ちゃ csa ちゅ csu ちょ cso
にゃ nja にゅ nju にょ njo
ひゃ hja ひゅ hju ひょ hjo
びゃ bja びゅ bju びょ bjo
ぴゃ pja びゅ pju ぴょ pjo
みゃ mja みゅ mju みょ mjo
りゃ rja りゅ rju りょ rjo

 

A japán hangokról:


Ezt bízzuk rá egy profira!:) Sitosi nyelvészprofesszor a Szaku fórumán többször írt a japán hangok kiejtéséről, utána is kereshettek itt: 

http://www.szaku.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=236&func=view&id=1005&catid=3&limit=50&limitstart=100

http://www.szaku.hu/index.php?option=com_fireboard&func=view&catid=3&id=171&limit=50&limitstart=150

a-á

Az “a” betű helyén rövid, ún. “palóc á” hangot kell ejteni.

u-ü

Mindenképpen a magyaros „u”-t kell kiejteni! Mert ha az„ü”-t ejted ki az „u” helyett, akkor a japán azt nem japán „u”-nak, hanem „ju”-nak hallja, s nem érti! Ha a magyaros „u”-t mondod, a japán nem is veszi észre, hogy mást ejtetted ki, csak valami kicsit furcsa.

Sok japán, akiknek nincs nyelvészeti ismerete, de ott él Magyarországon, s valahogy megtanult magyarul, azt állítják, hogy az ajakkerekítéses magyar a [ɒ]-t japánul „ア” (a) helyett „オ” (o)-val kellene átírni — mert ő annak hallja. A botfülű… Így megtámadják azokat, akik Bartók Bélát „バルトーク・ベーラ” [k: Barutôku Bêra; h: Barutōku Bēra; m: Barutóku Bēra]-nak írja át, ami különben Japánban bevett alak — helyesen —, hanem azt állítják, hogy helyesen „ボルトーク・ベーロ” [k: Borutôku Bêro; h: Borutōku Bēro; m: Borutóku Bēro]! Igenám, a magyarok a japánok által kiejtett „o”-t nem hallja az „a”-nak, hanem helysen „o”-nak. Továbbá ezzel az átírással a magyar „a” és „o” egybeesik. Viszont ha a japán a magyar ajakkerekítéses a [ɒ] helyett ajakréses a [a]-t ejtenék ki, akkor is a magyar helyesen értelmezi a magyar „a”-nak. Ráadásul van olyan magyar nyelvjárás a palócoknál, ahol a hosszú az ajakkerekítéses [ɒː] és a rövid az ajakréses [a]. Szóval mindig jobb neked magyaros „u”-t kiejteni a japán „u” helyén, semmiképp sem „ü”-t!

hu-fu

“Ahogy már megírtam több helyen: a [ɸɯ] szótagnak „fu”-val való átírása csak a Hepburn-féle átírásé. A ISO3602 átírás „hu”-t használja. A japán [ɸɯ] kiejtése nagyon ingadozik. Valaki nagyon erősen [ɸɯ]-nak ejti. Mivel mind az [f] és mind az [ɸ] réshang, nagyon hasonlóan hallatszanak. Pláne az angol anyanyelvüeknek és a magyar anyanyelvűeknek mind a kettő nagyon hasonlít egymásnak, mivel se az angolban, se a magyarban nincs [ɸ], így az [ɸ] a magyar fülnek is [f]-nek hallatszik. De sok japán tisztán [hɯ]-nak is ejti. Tehát [hɯ]~ [ɸɯ] között ingadozik. Mivel a japánul tudó magyar már eleve ezt „fu”-ként tanulta meg, még akkor is „fu”-nak hallja, ha a japán ezt tisztán „hu’-nak ejtené ki. Ez az „imprinting”.” 

ni-nyi

Általában a legtöbb japán a „ニ” (ni)-t „nyi”-nek ejtik (pontosabban nemcsak a „ni”-nél, hanem az összes „i” előtt mássalhangzó palatalizálódik a japán nyelvben mint az oroszban! Ezért a „シ” (si; si) is „si”, nem pedig „szi”, „チ” (ti; csi) is „csi”, nem pedig „ti”). A tóhokuiak viszont a „二”-t nem „nyi”-nek ejtik ki, hanem „ni”-nek!

g (főleg gi)

Hasonló kérdés a japán nazális „g” [ŋ]. A japánban a szóeleji „g” kiejtése [ɡ]. Olyan mint a magyarban. De a szóbelseji g orrhang lesz [ŋ]. Ez a finnben is így van. A jó fülű magyar hallja, hogy ott nincs [ɡ], hanem valami orrhangos. Így a sok magyar a [ŋ] helyett rendes [n]-et mondanak. Hoppá! De japánul megvan már az [n]!! Így ha a magyar az „g” [ŋ] helyén [n]-et mond, akkor a japán számára az tiszta [n] lesz! Tehát aki nem tudja rendesen kiejteni a japán nazális [ŋ]-et, az ne próbáljon [n]-nel helyettesíteni, hanem rendes [ɡ]-t kell kiejteni!

 

Mindez mit jelent a valóságban? A Hasznos linkek kezdőknek című cikkünkben összegyűjtöttünk néhány videót és honlapot, ahol meghallgathatjátok a japán abc-t.

 

A hiragana használata:


A táblázatban található (ぢ dzsi)-t száz éve még használták, de már egyáltalán nem. Az を (v)o-t mindig o-nak kell ejteni (szintén száz éve volt vo hang, de mára egybeolvadt az o-val). Az を-t csak tárgyragként használják, szavakban nem. A “z”-t inkább “dz”-nek ejtik.

 

A hosszú magánhangzók:

Az a, e, i, u hangok esetében úgy tudjuk hosszabbítani a magánhangzót, hogy az adott hiragana után beszúrunk egy ugyanolyan hangot jelölő hiraganát. Nyelvtankönyvekben az í helyett általában kiírják a két i-t, mert általában a második szokott változni a ragozásnál.

Például: okászan (anya): おかあさん(o-ka-a-sza-n), onészan (nővér): おねえさん (o-ne-e-sza-n), tanoshí / tanosii (élvezetes): たのしい (ta-no-si-i).

Az o esetében van néhány szó, amiket két o-val írunk ( tói (messzi): とおい (to-o-i), ókí / ókii (nagy): おおきい (o-o-ki-i), ói (sok): おおい (o-o-i), Oszaka (Ószaka lenne a helyes): おおさか (O-o-sza-ka), de a legtöbb o-t úgy hosszabbítjuk, hogy egy u-t teszünk utána.

Például: fútó (boríték): ふうとう (fu-u-to-u), Tókjó (Tokió): とうきょう (To-u-kjo-u).

 

A dupla mássalhangzók:

Úgy tudunk mássalhangzót duplázni, hogy a duplázni kívánt mássalhangzó hiraganája elé beszúrunk egy kicsi cu-t(っ). Kivétel az n, mert akkor egy önálló “n” hangot teszünk az n-nel kezdődő hiragana elé.

Például: otto (férjem): おっと(o-tto), kitte (bélyeg): きって(ki-tte), onna (nő) おんな (o-n-na).

 

Végül: Nagyon fontos: ha olyan táblázatból tanulsz először, ami magyar átírást használ (mint itt), utána ne nézz angolos (Hepburn-féle) táblázatot! Meg tudja keverni az embert, hogy a さ magyar átírásban (ami a kiejtés szerinti) sza, de ezt az angol átírás sa-nak írja, míg a しゃ kiejtés szerint, magyarul sa, de ezt angolosan sha-nak írjuk át.