Hatalmas kártérítést fizet a szekta a hiszékeny asszonynak

230 millió jenes, azaz csaknem négyszázmillió forintos kártérítést fizet egy szekta annak az asszonynak, akitől komoly adományokat csaltak ki ősei állítólagos bűnei miatt.

A Szentlélek Társaság – az Egységes Kereszténység gyülekezet szervezete, Japánban Toicu Kjókai néven ismerik – beleegyezett, hogy kifizeti a pénzt a 70 éves csibai hölgynek, aki kártérítést követelt az egyháztól a 220 millió jenes adományokért.

Ritka döntés született a bíróságon: a hölgy valamivel még több pénzt is kap, mint amennyit elcsaltak tőle. Az áldozat elmesélte a történteket a sajtónak:

"Azt mondták nekem, az őseim a pokolban sínylődnek. A pénz, amit a segítségért kértek egyre nagyobb összegekre rúgott, úgy éreztem, nincs kiút."

A nő öt év alatt adományozta a pénzt a szektának, egészen 2005-ig. Amikor az asszony visszakérte az adományokat, a szekta eleinte nem akart együttműködni. Amikor azonban perrel fenyegették meg őket (és a vallási csoportok működését szabályozó oktatási minisztériumot), a szervezet végül beleegyezett a kártérítésbe.

A szekta képviselője annyit nyilatkozott, hogy a megállapodást a tagok kötötték a sértettel, a szervezetnek semmi köze hozzá.

Mainicsi