Harvardi egyetemisták a tea útján 1.

A fiatal férfi a tatamin ül, lába szépen maga alá hajtogatva, a combok párhuzamosak. Sima, gazdaságos mozdulatokkal felveszi a bambuszkanalat, kivesz vele egy kevés zöld port egy lakkozott dobozkából és egy kerámiacsészébe meri.
Aztán forró vizet kanalaz rá. Kézbe fog egy kis bambuszhabarót és a keveréket zöld habbá változtatja, majd a hasonlóan szigorú pózban várakozó vendégek közül a legközelebbinek nyújtja.

A vendég a szomszédjához fordul és japánul elnézést kér, amiért ő lett az első. A hölgy azt feleli, hogy oké. Meghajolnak. Az első vendég belekortyol a teába.
Ehhez a tevékenységhez a legjobb környezet valahol egy cseresznyeszirommal telehintett kiotói templomudvar eldugott sarka, ez alkalommal azonban be kell érnünk a Harvard egyetem szürke épületével. Itt gyakorol ugyanis a Harvard Chado Society, azaz a Harvardi csadó társaság egy teaszobában.
A Csadó társaságot 1991-ben alapította Nisino Tomahiro, de éveket kellett várni, amíg a tagoknak lehetősége nyílt a teaszertartás élvezetére a megfelelő környezetben.
Mindennek pont úgy kell lennie
A csadó a "tea útját" jelenti, ezt szereti használni a legtöbb követő a félrevezető "teaszertartás" helyett, amely félrevezető, vallásos jelentést is tartalmaz. Ugyanakkor számos intézmény használja a kifejezést, mivel ezt ismerik inkább az emberek.
– Nem kifejezetten vallásos szertartásról van szó, bár van benne néhány elem a zen filozófiából, például a saját magunkkal és az univerzummal megélt harmónia – meséli a Csadó társaság egyik tagja, David Miyamoto.
– Ha belépsz a teaszobába, magad mögött hagyod a mindennapi élet zűreit és teljesen arra összpontosítasz, amit csinálsz. Bizonyos értelemben ez kész terápia.
Elizabeth Schwartz, a társaság másik tagja – egyben a három alelnök egyike – egyetért:
– Jó módszer arra, hogy időt szakítunk és elgondolkodunk azon, mi igazán fontos az életben – mondja.
Schwartz számítástechnikát tanul, emellett három éve japánul is. Egy nyáron át Japánban dolgozott és ott szeretett bele a teaszertartásba, művészi értékei és a mögötte rejlő filozófia miatt.
Az vonzotta a legjobban, hogy "mindent pontosan úgy kell csinálni. Meg akartam érteni, miért, és még mindig tanulom."
A szertartás "pont úgy" eleme és a mögötte található filozófia kulcsot adhat a japán kultúra megértéséhez is. Egy houstoni első generációs japán, Miyamoto úgy nőtt fel, hogy otthon mindenki japánul beszélt. Szerinte a teaszertartás "rengeteg dolgot ötvöz abból, ami azt jelenti, milyen japánnak lenni".
A teaszertartás minden részletre kiterjedő szabályai magyarázzák, miért kell a megfelelő környezetben megtartani. A Csadó társaság több helyiséggel is próbálkozott korábban, de egyik sem volt megfelelő.
– Nem volt például csúszóajtó a szobában, úgyhogy csak úgy tettünk, mintha használnánk – meséli Miyamoto.

Harmónia, tisztelet, tisztaság, nyugalom

Az új teaszoba a kelet-ázsiai nyelvoktató programnak otthont adó épület egyik végében található és mindent tartalmaz, amiről csak egy teaszertartás-rajongó álmodhat. A húszmillió forintot érő berendezést a japán Uraszenke Alapítvány adományozta. Nisino még 1992-ben kezdte az egyeztetést az alapítvánnyal és gyakorlatilag neki köszönhető az adomány.
– Mély hálát érzünk az Uraszenke Alapítvány iránt a nagylelkűségükért. Nélkülük ez elképzelhetetlen lett volna – mondja Nisino.
A szobát Terazono Josihiro tervezte, aki az Uraszenke Alapítvány New York-i ágának előadója, és  Szuzuki Szeidzsi japán mesterács építette.
A Csadó társaság rendszeresen tart szertartást a szobában és remélik, hogy mások is élvezhetik előnyeit.
A teaszobába lépve az első dolog, amire felfigyel az ember, a tiszta, nyárt idéző illat, ami a szalmamatracok és a kezeletlen fa fűszeres aromájából áll össze.
Maga a helyiség kicsi, egy természetes anyagokból kialakított fészek. Pontosabban: négy és fél tatamis szoba, ami nagyjából háromszor három métert jelent. Számos tekintély szerint ez az ideális méret a teaszertartáshoz. Ha nem látnánk a részletekig precíz és tökéletes megmunkálást, a kialakítás szinte primitívnek hatna, mintha csak egy fűkunyhóban lennénk.
Két bejárata van, az egyik egy szokásos ajtó, am ely a szomszédos szobába nyílik. Ezt használják rossz időjárás esetén. Ideális körülmények között azonban a vendégek a nidzsirigucsin, egy külvilágba nyíló apró bejáraton át érkeznek. Az alacsony bejárat célja, hogy emlékeztesse a vendégeket: a szertartáson mindenki egyenlő.
Odabenn a szertartás részletekbe menő etikettje előírja, hogy a vendég megcsodálja a berendezést: a fali mélyedést, vagyis a tokonomát, amelyben általában egy kézzel írt tekercs lóg, az ikebanát és más művészi tárgyakat.
A virágok és a tekercsen olvasható bölcsesség – rövid vers, közmondás – az évszakot idézik. A Csadó társaság szobájában a tekercsen a Tea útjának négy alapszabálya olvasható: harmónia, tisztelet, tisztaság és nyugalom.