Ezúttal is Karacs Attila lett a bajnok

A K-1 európai selejtezőjét is Karacs Attila nyerte, akárcsak a K-1 Hungaryt – beszámoló a küzdelmekről.

Igazán nagy rendezvénnyel gazdagodott a hazai küzdősportélet, hisz egy nagyszabású K-1 rendezvény kapott helyet kis hazánkban. Az irányított sorsolás eredményeként a négy magyar egy-egy külföldivel mérhette össze tudását.

Brunner Tihamér és Martin Rosalski (Lengyelország) kezdett a 8-asból. Tihamér nemrég váltott klubot, ráadásul két kézsérülés után van. Jól láthatóan nőtt a tömege, de fedettebb is volt, mint korábban. Jelentősen lassult a mozgása, és sajnos nem sok kárt tudott tenni az erőszakos lengyelben. Rosalski többször jól talált egyeneseivel, amire nem volt ellenszere Tihamérnak. Próbálkozott és küzdött, de sajnos végig igen erőtlennek is tűnt. Egyértelműen Martin Rosalski ment tovább, 3-0-ás pontozással.

Ante Varnica (Horvátország) – Varga Tamás

Tamás jobb formát mutatott, mint korábban. Jó volt a kondíciója, le volt szálkásodva. Sok balegyenest és elöl lévő lábas combrúgást használt, igen keményen küzdött. De talán a mezőny legkeményebb külföldijét fogta ki, az ökölvívó múlttal rendelkező Varnicát, aki a lábát is hatékonyan használta és igen erős volt. A nagy küzdelemben Tamás nagyon akart, óriási rutinnal és pszhichés erővel több nagy ütést is lábon vitt ki. Nagyon kemény küzdelmet láthatott a nagyérdemű, amiben azonban egyértelmű volt Varnica győzelme. Pontozással ment tovább.

Daniel Waciakowski (Csehország) – Karacs Attila

Az első pillanatban viccnek tűnt ez az ellenfél Attila számára, mind alkata, mind mozgása alapján. Fedett, bátortalan, nem túl harcos külsejű, bár magas. Pedig a cseh K-1 tornán 2001-ben (Nagy Tibor is indult, a későbbi bajnoktól kapott ki) finalista volt.

Attila nem sok időt hagyott a találgatásra. A széles fedezék között egy direkt jobbegyenessel küldte padlóra, majd a számolás után ezt megismételte. Gyönyörű ütések voltak, és óriási kiütés. Még az első menetben végleg “aludni küldte” a cseh fiút Attila.

David Doncrade (Franciaország) – Nagy Tibor

Igen rövidre sikerült a küzdelem. A francia versenyző már idén verekedett egy francia gálán, ahol jól szerepelt és az elődöntőig jutott. Az első körben Varnicát verte akkor.

Itt nem sok derült ki, hisz rövid volt a küzdelem. Tibi lényegesen szálkásabb volt, mint korábban. Edzőt, termet váltott, Pestre költözött.

Még az első menetben egy belső combrúgás kissé felcsúszott, és lágyékon támadta az egyébként heves támadó franciát. A kapott 4 perc regenerálódási idő után a versenyző folytatta a küzdelmet. Tibi erős combosokkal támadott, majd a versenyző egy rúgás után kifordult és jelezte, hogy nem kívánja folytatni a küzdelmet. T.K.O.

Martin Rosalski – Ante Varnica

Nagy lendülettel kezdődött a küzdelem. De voltak olyan kulisszatitkok, amiket a nagyérdemű nem láthatott. A horvát versenyző és a cseh fiú várták a függöny mögött a bevonulást. Együtt, hisz egy helyről érkeztek a küzdők. A horvát ex-rendőrön látszott, hogy nincs jól, megviselte a Vargával folytatott kemény küzdelem. Viszont azt senki sem várta, ami ez után történt. A versenyző rosszul lett és hányt. Az egész csapata igen ideges volt emiatt. Mindezt jól láthatta az ellenfél! Így érthető volt, hogy miért támadott első küzdelmével ellentétben olyan sokat testre. Ez meg is viselte Varnicát, de talpon kibírta. Az extra menet után Rosalskit látták jobbnak a pontozók. Már ekkor látható volt, hogy sérült a cseh, és nehezen jár.

Karacs Attila – Nagy Tibor

Már nagyon várták a nézők ezt az összecsapást. De kevesen gondolták volna, hogy ilyen hamar véget ér. Tibi nem találta az ütőtávot a hosszabb végtagú Karaccsal szemben, aki jól láthatóan hamar “beütötte magát”. Nagy, heves küzdelmet vártunk, de Attila hamarabb pontot tett az ügyre. A jobb keze elképesztő erővel és pontossággal csapódott – Tibi padlóra került, rászámoltak. Felállt egy olyan ütésből, amiből a küzdők többsége padlón maradt volna. De ő felállt, bár láthatóan nem volt tiszta és harcra képes. Ez után már csak idő kérdése volt, mikor fejeződik be a csata. Ez meg is történt, Attila ismét nem tétovázott, vércseként csapott le a megfogott riválisra. A keze volt újra a kulcs a zárhoz, és ez nyitotta ki a döntő kapuját. Karacs Attila 1. menetes K.O.-val jutott a fináléba.

Ante Varnica – Karacs Attila

A cseh versenyző sérülés miatt nem folytathatta a küzdelmet, a tartalék mérkőzés győztese – Meiszter Gábor – is ugyanígy járt.

Így a horvát Varnica több sebből vérezve ballagott ki a kilátástalan csatára. Ment a csatatérre, hogy ott fejezze be saját küzdelmét. Nem feltartott kézzel, korántsem. Egyébként is kis esélyekkel állt volna ki a magyar K-1 bajnokkal. Így pedig közel esélytelen volt. Ez igazolódott is: még az első menetben, több padlózás után a bíró beszüntette a küzdelmet. Igazából Varnica combra, testre, fejre is fogva volt.

A K-1 európai selejtezőjét Karacs Attila nyerte úgy, hogy kilométerekkel a mezőny felett volt, és senki nem tudta még csak megnehezíteni sem a dolgát. Gratulálunk!