Ez az étel még él!

Hiszed vagy sem – ha levágod a polip egyik karját, újra kinő. Jó, mi?

Szómagyarázat

  • hibacsi – parázstartó edény, régen főzésre és a ház melegítésére használták
  • oisí – finom
  • tatami – szalmamatrac, a japán otthonokban és hagyományos fogadókban, vendéglőkben használják. Tatamira csak levett cipővel szabad lépni. Talán emiatt nem hord senki lábbelit a hagyományos japán otthonokban. Ha a vendéglő is tatamis, akkor a földön ülve kell majd fogyasztanod egy alacsony asztalról.
  • szasimi – nyers hal, néha a csontvázát is tálalják (érintetlen farokkal és fejjel).
  • tempura – sült zöldség vagy hal. Igaz, hogy olajban sütik, mégsem olyan zsíros, mint mondjuk a rántott csirke. A falatokat egy különleges tésztába bundázzák, ami lemezessé válik a sütés során.
  • gajdzsin – idegen, külföldi

A nap mondása:

“Tako va, oisí deszu.” – A polip finom.

Ez az étel még él! – Addig edd meg, amíg még él és rugdos.

Nemrég az okajama prefektúrában található Manabe szigetre utaztam, amely kettővel odébb van, mint az enyém. A sziget lakossága négyszáz fő, és csak egyetlen étterem található rajta. Ami olyan híres, hogy hétvégeken csak foglalással juthatsz be. A fogások ára 5000 jen fejenként, és a legtöbb vendég saját hajón vagy csónakon közelíti meg az éttermet.

Miután lehorgonyoztuk jachtunkat Manabe kikötőjében, három japán barátommal elindultunk a vendéglő felé. Ahogy közeledtünk a fogadó felé, látom, hogy a pincérnő kinn az udvaron egy rákra vadászik és próbálja egy lakkozott edénykébe helyezni. Meglehetősen elegáns mód a grillezőbe szállításhoz, nem? Végül aztán bekísértek bennünk az étterembe, elsétáltunk a halastartály mellett, ami a helyiség közepén volt felállítva, fel egy lépcsőn, egy tatamis különszobába.


Kicsit később megjelent a pincérnő egy másik nagy, alacsony lakkozott edénnyel. Várjunk csak egy percet! Hiszen ez ugyanaz az edény, élő rákokkal a belsejében! A hölgy az asztal közepére helyezte az edényt. A rákokat a hátukra fordították, így csak dühösen kalimpáltak a sekély vízben. Mi a rákot kell ezekkel tennem? – gondoltam, egy hibacsit keresgélve tekintetemmel. Én bolond – hiszen ezeket élve kell megenni, miközben még rugdosnak!

Egyik barátom habozás nélkül megragadott egy rákot, ügyesen letépte a fejét, a másik kezével a lábait és a farkát, majd bekapta a testét és oisít kiáltott. A kiáltás felébresztette másik barátom, aki ugyanígy tett, bár neki kicsit tovább tartott, amíg a rángatózó testet eltávolította a fejről. Mindenki engem bámult:

– Nem próbálod ki?

Próbaképp belenyúltam az edénybe, kiragadtam egy rákot, de amikor fészkelődni kezdett, sikoltottam egyet és közöltem, hogy inkább passzolok. Mármint akkor, amikor egy másik rák kiugrott az edényből, tett egy félfordulatot, és a tatamin landolt, japán barátaimat némi vadászatra késztetve.

Aztán jött a ráktempura. Miközben a sült rákot falatoztam, az élők a asztal közepén ugrándoztak az edényből. Ha valaki keresztbefektetett volna egy pálcikát az edényen, az egész meglehetősen hasonlított volna egy magasugró-döntőre a héjas állatok olimpiáján.

Aztán meghozták a polipot – élve, a tálból kikandikáló lábakkal. A lábakat apró darabkákra vágták – úgy öt centisekre -, de mindengyik saját életet látszott élni. Két japán barátom beleásta magát a lábbal telt edénybe és pálcikájukkal vadászva oisít kiáltoztak.

Megint mindenki engem bámult:

– Nem próbálod ki?

Egy ideig a polipot néztem. Végtére is szeme nincs, feje se nagyon, nincs farka sem, csupán egy lába. Megragatdam egy lábdarabkát, ami még a pálcikám szorításában is ide-oda tekergett. Mély levegőt vettem, behunytam szemem és a számba pakoltam, egyetlen dolgora koncentrálva: halálra kell rágnom!
Ami ezután történt, arra nem voltam felkészülve: a láb hozzátapadt a szájpadlásomhoz! Megpróbáltam kiköpni, de a polipláb kis tapadókorongjai erősen a szájpadlásomra ragadtak. Csupán egyet tehettem: rágtam. És rágtam. És rágtam. Egészen az utolsó korongig. Végül sikerült lenyelnem a pépessé rágott állatot. Amikor meghozták a szasimit, már nem tudtam nem gondolni arra, hogy itt dolgozik a világ leglustább szakácsa.

A halat az érintetlen fejével és farkával tálalták, a szasimi szeletkék mellette feküdtek reszelt jégcsapretken. Nem sokkal rá a pincérnő elvitte a fejet és a farkat, amit később a levesben láttunk viszont.

Amikor kijöttünk az étteremből, még mindig éhes voltam, de nem voltam egészen elégedetlen saját gajdzsin teljesítményemmel. Tudod, a harmadik japán barátunk, aki velünk volt egyáltalán semmit sem bírt megenni!
Amy Chavez