Elrettentő írás a japánul tanulni szándékozóknak
Az eredeti cikk a Szaku 12-ben jelent meg.
Tavaly szeptemberben Sopronban 85-en kezdtek tanulni japánul. Bel?lük nulla, azaz nulla ember próbálkozott egy év tanulás után letenni az alapfokú nyelvvizsgát. Ez még százalékosan sem túl nagy eredmény (a matektanáromat az ?rületbe kergettem, mivel nem bírtam megérteni, hogy nullát oszthatunk kett?vel, de kett?t nem nullával), f?leg, hogy a tanfolyam ingyenes, ráadásul egy kedves japán hölgy tartotta. Vajon mi lehet az oka, hogy ennyire eredménytelenek vagyunk? Sajnos fogalmam sincs, van azonban két tippem. Az els?, hogy a japán nyelv nem nehéz, hanem sok. Ez alatt azt értem, hogy sokkal több szót kell ismerni ahhoz, hogy egy adott szinten. kommunikálhassunk vele, mint például angolul vagy németül. És akkor ehhez jön egy elég z?rös írásmód és a nyelvtan sem a legegyszer?bbek közül való… Magyarul abban a percben, hogy kiderül: a szokásosnál is többet kell magolni-gyakorolni, máris lankad az érdekl?dés. A másik probléma szerintem az eltér? oktatási módszerekben keresend?. Nem tudom, milyen egy nyelvóra Japánban, de eddig három bennszülött japánt volt alkalmam megfigyelni tanítás közben. Közös jellemz?jük, hogy pont az ellenkez?jét tették annak, amit derék hazai pedagógusaink m?velnek: nem aláztak meg senkit, nem kérték számon az anyagot pálcával, nem feleltettek, nem írattak felmér?ket, gyakorlatilag nem bántalmaztak senkit – szépen mosolyogtak mindenkire, és várták, hogy magunktól rájöjjünk: így a büdös életbe nem tanulunk meg japánul. A diákok többsége – tavaly a soproniak 100%-a – a „büdös életbe”-verziót választotta. A most következ? sorok egyfajta szubjektív ijesztegetésnek készültek. Ha végigolvasod, és még mindig úgy érzed, hogy érdekel az az alapfokú nyelvvizsga, akkor kezdj hozzá! A japán nyelv eltér? logikára épül, amely nem hasonlít egyetlen indoeurópai nyelvhez sem. Ha valamihez nyomokban hasonlít, akkor az épp a magyar – persze nem annyira, hogy hasznunkra váljon a tanulás során. Mindössze négy hónapos intenzív szlovák-tanulás után már képes voltam elkéredzkedni az iskola igazgatójától az ? anyanyelvén – mármint Pozsonyból, ahová a nyelvi el?készítés után egyetemre jártam. Az iskola el?tt ugyanis rendszeressé váltak a szocializmus-végi tüntetések, mivel pont velünk szemben volt a szlovák belügyminisztérium. Közben a tévé és a rádió azt ismételgette, hogy az egész tiltakozási hullám csupán magyar provokáció. 1989-et írtunk, nálunk már „imperializmus” volt, ahogy azt Gustav Husák arcképével a háta mögött tanító tanárn?mt?l megtudhattam. Az osztályban a falon kis tabló, benne rövid összefoglaló a nagy szlovák költ?, Alexander Petrovics életér?l (a Vlk Kempelen-ismertet?t?l kicsit balra, az ?sszlovák Komensky és Mór Benyovszky között), alatta egy híres uhor(!) király, valami Matyej Korvin arcképe. Nos, ilyen körülmények között rendszerellenes tüntetésen átverekedni magam minden reggel az iskoláig (magyar útlevéllel a zsebemben) nem t?nt jó ötletnek – az els? igazoltatás után garantáltan hazazavartak volna minket, és most én lehetnék a nagyszájú ellenálló meg minden… Ennek persze semmi köze Japánhoz, hacsak az nem, hogy míg a szlovák nyelv – annak ellenére, hogy zmrzlinának hívja a fagyit, stvrtoknak a csütörtököt és nyelvtanilag helyes mondat a „sztrcs prszt szkrsz krk” (na jó, ez csehül van, de a kett? igen közel áll egymáshoz, mármint a cseh és a szlovák nyelv) -, tényleg megtanulható alapszinten fél-egy év alatt, addig a japán esetében fél év általában arra elég, hogy meg tudjuk kérdezni az els? szembejöv?t?l: „merre van a posta”. A választ viszont már csak akkor értjük meg, ha az illet? angolul válaszol… (Japánban nyelvet tanulni pedig csak Gazdag Géza képes, vagy azok a mázlisták, akik ilyen-olyan ösztöndíjjal ki tudnak jutni egy id?re. Egyébként 2000-ben már több, mint 60000 külföldi egyetemista tanult Japánban, ergo egyre könnyebb megcsípni egy jó kis ösztöndíjat, csak kicsit utána kell járni.) Magyarul sem könny? tanulni, vizsgázni még nehezebb; valószín?leg pszichiáter-konferenciát lehetne rendezni arról az emberr?l, aki a következ? vizsgakérdést tette fel a nálunk magyarul tanuló diákoknak: Uborka – 200,- Ft Zöldalma – 300,- Ft Eper – 400,- Ft Kérdés (figyelem, nyelvi tesztr?l van szó!): milyen hónapban láttuk a fenti árakat a budapesti piacon? A japán nyelvr?l sok tévhit kering. Ott van mindjárt Bacsó és Fábry felejthetetlen Megint tanú-ja (nem a megvágott, kiherélt filmr?l beszélek, hanem a könyvr?l), ahol a hong-kongi üzletembernek japán neve van (Hakamicu)… Gyakori jelenség, hogy összekeverik a japánt a többi távol-keleti intonációs nyelvvel, pedig a japánban szó sincs a jelentésmódosító hangmagasságokról (legalábbis nem úgy, mint mondjuk a kínai vagy vietnámi nyelvben). Így fordulhatott el? az a világraszóló szégyen, hogy Harsányi Gábor kínaiul motyogott a South Parkban, mikor két japánt szinkronizált. Persze azért a szake jelenthet rizsbort és lazacot is, attól függ?en, hogy hogyan hajlítjuk a hangot, és az „A” változatú „mosi-mosi” azt jelenti a telefonban, hogy „halló, ráérek”, míg a „B” hanglejtés? „mosi-mosi” azt, hogy „halló, rosszkor zavarsz”… Egyszer egy vietnámi ismer?söm ritka ?szinteségi rohamában elárulta, hogy maguk között nem gy?znek röhögni a magyar nyelven, hiszen az pont olyan, mint a kutyaugatás. ?k meg a szavakra pöttyöket rajzolnak, mutatva, hogy hol kell le/fel vinni a hangsúlyt, mert attól lesz a „bambusz”-ból „tengeri akvárium” vagy mi… A japánban nincs sok ilyen (van helyette ezer más buktató), a magyar akcentus sem jelentészavaró, meg fogják érteni, amit mondasz. Legalábbis bizonyos határok között: Kiotót a kínai császárvárosok mintájára szabályos területekre osztja kilenc sugárút. A negyedik („sidzsó”) környékén található a Gion városrész, mi pedig a hetediknél („sicsidzsó”) laktunk. Egy nap beszálltunk a taxiba, és mondtam a sof?rnek: – Sidzsó-e itte kudaszai, ami kb. azt jelenti: vigyen el a Sidzsóra, kérem. Mire a taxis: – Sicsidzsó? Erre én: – Iie, Sidzsó! (Nem, Sidzsó!) A taxis: – Sicsidzsó? Feladtam: – Gion corner, please… Tokióban valahogy könnyebben meg tudtam értetni magam – talán arrafelé jobban hozzá vannak szokva a borzasztó kiejtés? turistákhoz? Ki tudja… Mindenesetre az is kiderült, hogy Oszakában megint csak másképp ejtenek szinte mindent. Olyannyira, hogy egy legendában úgy bukik le a várba lopózó kém, hogy meg kell szólalnia és „fertelmes” tájszólása azonnal elárulja. Japánban nincsenek igazán nagy földrajzi távolságok, mégis el?fordul, hogy az arigatót (köszönöm) maido ókini-nek ejtik a Kanszai vidéken; az irassaimaszéb?l – üdvözlöm – meg oidejaszu lesz (gondolom a hasonló hangzás miatt).. Japán emberrel magyarul beszélgetni külön élmény: ott van például a „húgom” szó, amely kimondása el?tt egyik japán. ismer?söm (aki egyébként nagyon jól beszélt magyarul) mindig nagy lélegzetet vett, majd nekivágott: „fúgom”… A japán nyelv legkisebb épít?kövei ugyanis nem a bet?k, mint nálunk, hanem a szótagok. Nincs tehát „k” bet?, van viszont „ka”, „ki”, „ku”, „ke”, „ko” szótag. Ezeket a szótagokat egy született japán egyetlen egységként hallja, nem pedig két hang párosaként. Ráadásul a szótagok száma aránylag kevés, nincs például „szi” szótag, sem pedig „hu”. Ráadásul a japán „r” bet? csak egyet pörög, vagyis majdnem olyan, mint a mi „l” bet?nk. Az „n” viszont teljes érték? szótag, dalokban ki is szokták.énekelni. Egy külföldi szót tehát ezzel a korlátozott készlettel kell leírni. Így lesz Budapestb?l Budapeszuto, Sopronból Sopuron (a japán nyelv nem engedi a mássalhangzó-torlódást, emiatt aztán hadarnak is rendesen, akárcsak a spanyolok vagy az olaszok), de vannak vadabb átiratok is: ki nézné ki például a Gáribá szóból, hogy az eredetileg Gulliver volt? Hát az Aradzsinból hányan jutnánk vissza Aladdinig? A japán nyelvben ezerszám nyüzsögnek a jövevényszavak, sokszor a felismerhetetlenségig átírva és lerövidítve (gondoljunk csak a Pocket Monstersb?l faragott Pokémonra, vagy a word processorból (szövegszerkeszt?) készült vápuro-ra). Godzilla eredetileg Godzsira, amely az ?t alkotó két állat nevének összegyúrásából keletkezett. Sosem találnánk ki, hogy a japánok szerint mire hasonlít a Tokyo Towert kétrészenként elfogyasztó szörny: fele gorilla (gorira), fele pedig bálna (kudzsira). Talán ezért ölik a nagytest? tengeri eml?söket? A visszafordítás néha a japánoknak is gondot okoz. A Porta egy bevásárlóközpont neve a kiotói f?pályaudvarral szemben. Ez katakanával (err?l mindjárt) bet?zve Poruta, amit visszaírva latin jelekkel már nem lehet eldönteni, hogy Porta vagy Polta volt-e eredetileg. Mit gondolsz, a kiotóiak a legtöbb angol nyelv? prospektusban melyiket használják? Ha már a katakanát említettem, itt az ideje, hogy megismerkedjünk a japán írással (csak nagyon röviden). Egy japán szövegben négyféle írásmóddal találkozhatunk. Az els? a rómadzsi, amely latin bet?ket használ és lényegében fonetikusan rögzíti a szavakat („ikebana”, „harakiri”). Olvasáskor a magánhangzókat úgy kell kiejteni, mint a latin vagy olasz hangokat, a mássalhangzókat viszont úgy, mintha angolul lennének (tehát az „Asahi”-t „ászáhi”-nak, nem pedig „eszehájnak” kell ejteni és így tovább). FONTOS: Itt az újságban – és a honlapon – a fonetikus írásmódot választottuk, mert ez t?nt az egyetlen következetes módnak (kivétel néhány szó, ami hibásan épült be a magyar nyelvbe, lásd Oszaka, Kiotó satöbbi). Rómadzsival persze csak a reménytelen kezd?k tanulnak, hiszen micsoda dolog az, hogy beszélsz egy nyelvet, ám a rengeteg eszed ellenére analfabéta vagy? Szerencsére létezik egy egyszer?sített szótagírásmód, a 10. század környékén a kandzsik leegyszer?sített, gyors írásából kialakult hiragana. Ez alig tartalmaz több jelet, mint a mi ábécénk, és mindent le tudsz vele írni. (Régesrégen inkább a n?k használták – khm -, ma a kisiskolások profitálnak bel?le, a feln?ttek pedig els?sorban a toldalékok, valamint néhány, ma már nem kandzsival írt szó, név írására használják.) Az egyetlen igazi különbség a latin és a hiragana írásmód között az, amire már az el?bb is utaltam,. vagyis egy hiragana jel egy szótagnak felel meg (van tehát ka, ki, ku, ke, ko stb. hiragana, de nincs külön „k” hiragana). Sajnos, van még egy (!) egyszer?sített szótagírásmód, a változatosság kedvéért szintén a 10. század környékén, a kandzsik egyes darabjainak használatából kialakult, jellegzetesen „szögletes” jelekb?l álló katakana. A katakana is ugyanaz az egyszer? jelkészlet, mint a hiragana, manapság leginkább külföldi eredet? vagy hangutánzó, esetleg kandzsival már nem írt szavak leírására használják (illetve egyfajta kiemelésként japán szövegben). A hiragana és a katakana együttesen alkotja a „kana” írásmódot. A zárójelben lév? szavak rómadzsija egyébként „ai”, ami azt jelenti: „szerelem”. Ez utóbbi az úgynevezett „magyar” írásmód, hehe… A legbrutálisabb a kandzsi.írásmód, amely alapállapotban – hála több reformnak – „mindössze” 1945 jelb?l áll. ((Az 1850 a Dzsójó Kanji, van még hozzá az ún. Dzsinmei Kandzsi, a „nevekben használt kandzsik”. Ez utóbbiba tartozik pl. a Fudzsivara „fudzsi”-ja, amit kidobtak volna, de egyszer?en túl sok ember nevében van meg.)) Ne tessék elszörnyedni, Kínában (ahonnét származik) a mai napig ennek többszöröse van forgalomban (7-8 ezer kandzsit illik ismernie egy kínainak, bár nekik csak egy olvasatot kell megjegyezniük). Vannak olyan írástudók, akik 14-16000 jelet ismernek, ám ?k már f?állásban ?zik az írást-olvasást… A legnagyobb kandzsiszótárak kb. 50 000 kandzsit tartalmaznak – ennyit persze senki nem ismer és használ egyszerre, illetve rengeteg régi, elavult vagy leegyszer?södött mára. Hogy ne legyen egyszer?, egy-egy kandzsi többféle dolgot is jelenthet, ráadásul egy rakás (általában kett?, de akár 6-8) eltér? módon is ejthetjük ?ket. Hogy mikor hogy olvassunk egy jelet, azt meg kell tanulni – egy ismeretlen kifejezésnél (amelynek egyébként az összes kandzsiját ismerem) els?re szinte mindig elhibázom, hogy most épp mit mondjak. Például az ember belép a rjokan ajtaján, amelynek cégérében ott van a vadkacsa és a kelet jelek. Aha, kamo a kacsa és higasi a kelet. A fogadó neve tehát Ótó. Érdekes, hogy a „japán” írásjeleket megtanulva az ember Peking nevét kínaiul leírva is megérti (Északi f?város), legfeljebb nem tudja, hogyan kell kiejteni (a fehér emberek sem: van, aki Bejdzsingnek (és valószín?leg sose tudja meg, hogy így helyes :)), van, aki Pekingnek mondja). A „Peking étterem” szavakat viszont ugyanúgy írják japánul, mint kínaiul. Azért vigyázz, ne nagyon alapozz japán ismereteidre Kínában: a kéz és a papír jele egymás mellett Japánban azt jelenti: „levél”, Kínában viszont „vécépapír”… (Ha látta már valaki az ultrazseniális Fawlty towers „Kommunikációs zavarok” cím? részét, az fogalmat alkothat arról, milyen galibát okoz a két dolog összekeverése.) Hogy miért ragaszkodik Japán a kandzsikhoz? A rengeteg szubjektív ok mellett (anno minden Kínától vettek át, hagyományok, átállás ellen fellép?k meggy?zése, régi szövegek olvashatatlanná válása) érdemes megemlíteni egy objektívet is: A japán nyelv rengeteg homonímát (azonos alakú szavak, melyek jelentése más és már, mint pl. a mi „ár” szavunk) tartalmaz. A „szan” szónak például tucatnál is több jelentése lehet, a „nihon” kifejezés pedig rómadzsival írva egyaránt jelentheti azt, hogy „Japán” és azt is, hogy „két üveggel” – ugyebár van némi különbség a kett? között. A szövegkörnyezetb?l persze sok minden kiderülhet, ám mégis: ha mindent hiraganával írnánk, lépten-nyomon értelemzavaró mondatokba botlanánk. A kandzsik írása közben ráadásul arány- és szépérzék, valamint jó asszociációs készség is kifejl?dik az iskolásokban, nem beszélve a szoftverpiacról, amely hatalmasakat kaszál a külön japán változatban is elkészül? programokon… (Cikkíró ráadásul a világ legjobb relaxációs módszerének tartja az egyórás írásgyakorlatot.) A japánok természetesen a lehet? legmásféleképebben írnak, mint mi: a könyvek hátul kezd?dnek, fentr?l lefelé olvasandók, a sorok (illetve oszlopok) jobbról balra haladnak. A kandzsik eredete Sok kandzsi visszavezethet? egy rajzra, szimbólumra, vagy más kandzsikra. Van például néhány egészen nyilvánvaló jel, amely a mai napig felismerhet?en tartalmazza az eredeti képet: 山 hegy . 田..szántóföld 川 folyó 木 fa 門 kapu Bonyolítsuk lehelletnyit: 林 két fa, vagyis liget 森 sok fa, erd? 町 szántóföldek között utak találkoznak – város 下 – vonás alul, lenn 上 vonás felül, fenn 中 téglalap középen áthúzva – „közép” …és így tovább. A legtöbb jel már távolról sem emlékeztet az eredeti rajzra, amelyb?l kialakult. Van viszont sok olyan jel, amelyet más, ismert jelek alapján némi fantáziával memorizálhatunk. Az áram és a gyerek kandzsija egymás mellett például azt jelenti: elektron (villany-kölyök, hehe). A kocsi (melynek jele két keréknyom, tengellyel összekötve és köztük egy téglalap, mintegy a szekér rakodóterét jelképezve) plusz áram villamost jelent, a „közép” és az „ország” kandzsija együtt pedig azt, hogy Kína (vagyis az ország, amely természetesen a világ közepe). A.föld alatt megcsillanó fém az arany, a föld alatt ég? (izzó) t?z a piros és tovább. Mivel egészen a legutóbbi id?kig japánul (meg persze kínaiul) csak ecsettel írtak, kialakult az összes írásjel papírra vetésének pontos sorrendje. Egy ecsettel ugyanis nem lehet tolva rajzolni – épp ezért aki balkezes, az semmi jóra ne számítson, ha írni szeretne… A gyerekek hat év alatt tanulják meg a gyakoribb kandzsikat (úgy ezret), ám a közmegegyezés szerinti 1945 írásjelen túl többszáz további. kandzsi is meg-megjelenik. (Soha nem volt szabály, hogy KÖTELEZ? az 1945 jelet használni. Megállapodás van, hogy ha ezen kívül használnak bármit, tessék fölé írni a furiganát. Ennyi. Ráadásul a váprók miatt most divat egyre több és több kandzsit használni brahiból, és a.kódkészletek is egyre b?vülnek.) Ezeket (és még vagy további ezret) egy m?velt, egyetemet végzett ember szakterülett?l függ?en általában ismer (nyilván többet a bölcsész, mint az informatikus) – az írás-olvasás tanulása tehát a feln?ttkorig tart. (Nem tudom, hogy csinálják, nekem mindenesetre bombabiztos módszerem van: a kandzsikkal teleírt lapokat felragasztottam a WC ajtóra – belülr?l. Ha belegondolunk, hogy éves szinten hány percet töltünk ott úgy, hogy a fejünket semmire sem használjuk könnyen belátható, micsoda potenciált szabadítunk fel ezzel a napi plusz 5 perces tanulással. Nálam átlag hetente kell cserélni egy lapot az ajtón, ami azt jelenti, hogy 80-100 kifejezéssel/kandzsival tudok többet havonta, mint a WC-t csak a hagyományos funkciókra használó társaim.) A neveket sem úgy bet?zik, mint mi (S mint Sándor, ty?, nyertem a szerencsekeréken egy doboz mosóport), hanem úgy, hogy a név kandzsijait egy mindenki által ismert szóban lév?, ugyanúgy ejtett kandzsira utalva magyaráznak el. Mondjuk a Rába ETO második szavát úgy bet?zhetnénk, hogy „az Edo e-je, a Tokió to-ja”. Egyszer?, nem? És ha most azon akadtál fenn, hogy Tokió els? kandzsiját hosszú óval írják, akkor t?nés a többi cikkhez, mert amit itt írok, azt már úgyis tudod… Számolni sem úgy számolunk ám, mint a. nagyorrú barbárok: el?ször a mutatóujjat nyújtjuk ki (1), majd mellényújtjuk a középs?t (2), a gy?r?st (3) és a kisujjat (4), végül jön a hüvelykujj (5). (Így Amerikában számolnak. Japánban úgy számolnak, ahogy eszükbe jut, de leginkább pont fordítva, ahogy mi, vagyis el?ször becsukogatják az ujjukat, aztán tízig ki… vagy éppen pont ugyanúgy. – Sabolc) (Na így bízzon az ember egy echte japán n?t?l kapott információban – cikkíró.) És nemcsak az ezerre van saját szavunk, hanem a tízezerre is (man). Egy tévé tehát nem hatvanezer yen, hanem hat man yen. Az egymillió pedig ezer man – európai legyen a talpán, aki ki bír mondani egy akciós Suzuki-árat japánul fél perces számítgatás nélkül. (Pedig nem nehéz: úgy van kiírva, hogy 16 MAN… :). – Sabolc) Ja igen, a milliárd pedig tíz oku, hiszen egy oku százmilliót ér… (Persze a fehér ember is megtett mindent, hogy. összekeverje a számokat: Amerikában ugye a billion a milliárd és a trillion a billió, de Angliában már trillion a trillió.) Ha pedig napi gyakorisággal dolgozunk olyan számokkal, amelyekben 60, 64 vagy 68 nulla van, akkor természetesen najutáról, fukasigir?l és murjótaiszúról beszélünk. Ha pedig az egyet elosztjuk annyival, ahány atom egy molban található, az eredményt megszorozzuk százzal, akkor hat szedzsót kapunk – egyszer?, nem? Egy külföldi sohasem érezheti úgy, hogy. megtanulta a számneveket, a japánban ugyanis mindent másképp számolunk. Azt talán sokan ismerik (mondjuk a karate miatt), hogy japánul az egy, kett?.. sorozat így ked?dik: icsi, ni, szan, si…, egészen a tízig (dzsú). Épp emiatt kértem még a pre-japánulbeszél korszakomban (mely máig tart) egyszer úgy vonatjegyet, hogy dzsú-nicsikor utaznék (nicsi=nap). A pénztáros rám nézett és közölte: az tóka, nem dzsú-nicsi. És még igaza is volt. Az es? nem csak úgy simán esik, hanem azt mondja, hogy zaazaa, ha zuhog, basabasa, ha halljuk, ahogy a cseppek verik a tet?t vagy az ablakot, sitosito, ha szitál, parapara, ha csöpög ugyan, de nagy cseppekben. (Aztán nekem nehogy azt mondd Japánban az es? zajáról, hogy parapara, ha a cseppek átmér?je mindössze a szokásos méret plusz/mínusz 10%!) Kett? Nem mindegy ugyanis, hogy mi kett?. Ha csak számolunk, akkor „ni”. Ha másodika, akkor fucuka. Ha két ember, akkor futari. Ha két lap, akkor nimai. Ha dolgokat számolunk, akkor futacu. Ha két emelet, akkor nikai. Niszacu, ha könyv, nihon, ha fa, nihiki, ha állat – de nem nyúl vagy madár, mert arra már nivá-t mondunk (milyen nevetséges ötlet ugyanolyan szavakkal számolni a nyulat meg a kutyát – ez csakis egy gajdzsinnak juthat az eszébe (ez egy régi történet… A buddhizmus szerint négylábút enni nem jó. Mármost a legenda szerint valahol éppen éhendögleni próbáltak, és nyúl lett volna, de az négylábú… hát számolták madárnak, hogy megehessék – Sabolc), és nem túl nagy állat (például medve), mert akkor már nitó, a két tojás pedig niko… (Csak hogy világos legyen: a ko nem a tojás japánul, hanem a számnév változott meg, mert kis, apró dologról beszélünk.) A felsorolás távolról sem teljes, nyelvtankönyvenként változik, hogy mely számneveket tartják fontosnak. (Megjegyzem: ett?l vitán felül szebb lesz a nyelv, ami mellett igazán eltörpül az a tény, hogy a külföldi simán bele?szül, mire megtanul számolni.) A te anyád! …okászan, az enyém haha. Az ön felesége okuszan, az enyém viszont cuma/kanai/ucsi no mono/. És ez így megy minden családtaggal – hiszen ha idegennel beszélek saját családtagjaimról, csak nem használom ugyanazokat a szavakat, mint az ? családtagjaira, nem? ?szintén remélem, hogy a fentiek egyetlen, japán nyelvtanulással kacérkodó olvasót sem riasztottak el – ne feledd, ez a rendkívüli bonyolultság egyben igen árnyalttá, gazdaggá is teszi a nyelvet. És amikor el?ször érted meg, mit beszélget a mögötted ül? két japán a vendégl?ben, vagy amikor el?ször olvasol el két mondatot a szálloda kandzsikkal teleírt prospektusából – nos, az olyan pillanatokért érdemes vállalni a rengeteg plusz munkát, amit a tanulásra fordítottál. HP