Civilization Revolution – a konzolosok tényleg ennyire hülyék? (TESZT)

Július elején megvalósult egy régóta dédelgetett álmom: végre bármikor előhúzhatom a világtörténelem legösszetettebb (és stílusában talán legjobb) stratégiai-építgetős játékát a zsebemből és nyomhatok vele egy kört. Legalábbis ezt hittem, amikor megjelent a Civilization konzolos változata. A kérdés csak az, hogy a technikai lehetőségek és a marketingesek mennyire engedték meg, hogy az eredetit megközelítő minőségű játékot írjanak.

Image 

Mindenkit az izgatott elsősorban, hogy mennyire butítják le a nagy elődöt. Nem voltak komoly elvárásaim, a következők miatt: adott egy joggal agyondicsért játék, amelynek a legutóbbi része 2 giga rammal kezd használhatóan működni. A feladat az, hogy írjunk belőle egy klónt, ami ötezerszer (!)kevesebb memóriát igényel. Természetesen mindenki sejtette, hogy a gyengébb vasra készített változatból ki kell hagyni egy rakás opciót. Ki is hagytak rendesen, az első reakciók ennek megfelelően dühösek, elkeseredettek voltak. Beindult a bloggerek fantáziája: "biztos kimutatták a marketingesek, hogy a konzoltulajdonosok sokkal ostobábbak, mint a pc-s játékosok, ezért butították le ennyire". Ebben lehet valami, különösen, ha megnézzük, milyen rossz osztályzatot kapnak rendszeresen az értelmes, de nem ugribugri (és főleg nem multiplayer) játékok mondjuk az IGN-en.

 

Image 

Az elődökről

Aki játszott már a Civilization sorozat valamelyik részével, az nyugodtan ugorja át ezt a részt.

A Civilization első része még Amigára jelent meg, és annyira egyedi volt, hogy nem is nagyon lehetett máshoz hasonlítgatni. Inkább a később elkészült klónokra mondták, hogy Civ-szerű. A játék lényege, hogy adott egy bolygó, ahol megkapod egy ágyékkötős törzsfőnök szerepét, akinek mindössze pár telepese és egyetlen harcosa vagy felderítője van. A telepesekkel keresel egy szimpatikus helyet és megalapítod első városod. A város környékét megművelve plusz élelmiszert vagy építőanyagot termelsz, amitől a település egyre nagyobbra nő. Minél többen laknak a városban, annál nagyobb területet tudsz bevonni a művelés alá. A településen egyszerre csak egy dolgot építhetsz: templomot (jobban érzi magát a lakosság), könyvtárat (a városban dolgozó tudósok gyorsabban kutatják ki az új technológiákat) vagy barakkot, amely a "megtermelt" katonai egységek tapasztalati szintjét növeli – és így tovább. A városban katonai egységeket és újabb telepeseket is gyárthatsz, a telepesek kereshetnek a térképen egy újabb szimpatikus zugot, ahol várost alapíthatnak.

Ha körbenézel a térképen, előbb-utóbb találkozol a konkurrens civilizációkkal, akik sajnos ugyanazt szeretnék, mint te: leigázni mindenki mást. A PC-s változatban (főleg a negyedik részben) számos diplomáciai lehetőség közül választhatsz: barátkozhatsz-kereskedhetsz velük, de akár le is igázhatod őket. A győzelmet többféle módon érheted el: vagy letarolsz szinte mindenkit, vagy elsőként építed meg a csillagközi űrhajót, vagy megválasztanak a bolygó vezetőjévé, esetleg három városod is "legendás" kultúrát halmoz fel.

 

 Image

 

Miben jobb a konzolos változat?

A Civilization Revolution Nintendo DS változata szerencsére teljesen megegyezik a többi konzolra írttal, vagyis pont ugyanaz a játékmenet, mint mondjuk Xbox360-on. Ez mindenképp becsülendő, tekintettel arra, hogy a nagy asztali konzolok sokkal brutálisabb vasból állnak. Az egyetlen komoly különbség a grafikus megjelenésben van, ami viszont egy gondolkodást igénylő, körökre osztott stratégiai játéknál a legutolsó szempont. A "nagy" konzolokon a maradék energia a látványos, 3D-s megjelenítésre megy el, ami az első pár játék során nagyon szép meg jó, de ha belemerülsz a hangulatba, akkor teljesen mindegy. Az Amiga hőskorában adták ki a Battle Chess című sakkprogramot, amelyben a bábuk látványos csatajelenetekkel ütötték le egymást. Vicces, újszerű – és teljesen felesleges, ha tényleg sakkozni akarsz. Újításnak számít még, hogy az egységeidnek normális nevet ad a játék, így sokkal könnyebb azonosítani őket (Ninja Catapult Army rulez).
A csatákban ismét megjelenik a hadsereg-opció: három azonos egységet egybeforrasztva egy sokkal erősebb harci alakulatot kapunk. Újdonság még a hajók támogatása: védekezésnél és támadásnál is besegít a harcba a szomszédos mezőn álló hajó. Ha neked és az ellenfélnek is van, akkor mindketten jól odalőnek a másiknak, mielőtt a seregek egymás torkának esnek.
Az új technológiák felfedezésekor mindig kapsz valamilyen jutalmat, ha te voltál az első, aki feltalálta. A matematikáért egy ajándék katapult, a robbanómotorért pedig egy cirkáló a jutalmad (amely cirkáló eldöntheti a civilizáció sorsát, ha a fent leírt módon rögtön rásegítesz vele a part menti városok támadásakor). Vannak kulcstechnológiák, amelyek érezhetően megdobják a civilizációd termelését, pl. minden város +1 kultúrát vagy +5 aranyat kezd termelni.
A pályákon négy sima és egy nagyon-nagyon kultikus tárgyat rejtettek el. Ezeket megtalálva értékes technológiát kapsz ajándékba – esetleg minden városodban hirtelen felépül egy templom, vagy nagyobb mennyiségű pénz esik be a kincstárba. A legértékesebb ajándék a nyílt vízen rejtőző Atlantisz felfedezéséért jár: négy technológiát kapsz érte. (Ezért jó a spanyolokkal lenni, ők már a legelején ismerik a navigációt, amely feltétele a tengerjáró hajó építésének.)
Nagyon jó még a mentési lehetőség. Mindig is zavart, hogy komoly, gondolkodást igénylő stratégiai játékoknál csupán egy vagy két helyre menthetem el a játékállást DS-en. A CivRev öt helyre képes menteni, és ami még jobb: alig pár gombnyomással vissza is tölti a játékállást. Ez a pécés változatnál teljesen lehetetlen, mivel egy játékállás-visszatöltés hosszú percekig is eltarthat.
Szimpatikus újítás még, hogy az épített vagy ajándékba kapott hajókon mindig van egy milícia, amely harcolni ugyan nem tud, arra viszont képes, hogy felfedezés közben begyűjtse a misztikus tárgyakat vagy az őrizetlen barbár kunyhókat. Apropó barbárok: némely kunyhót harc nélkül el lehet foglalni (kicsit más alakjuk van), ezekért 25 arany jár. A többiért meg kell harcolni (minél magasabb nehézségi szinten játszol, annál nehezebb lesz). A barbárok nem jelentenek annyi gondot, mint a pc-s változatban: szinte sosem járnak a falun kívül és nem fejlődnek.

 

 Image

 

Miben más a CivRev?

Gyakorlatilag mindenben. 🙂 A Nintendo ragaszkodik a kártyás konzolokhoz, ezekre meg jellemző, hogy a méret igenis számít: nem mindegy, hány megás lesz egy játék. A DS változat aligéppen fért fel egy 64 megás kártyára, de csak úgy, hogy lehagyták a Civilopédiát (ez a játékba épített, igen hasznos információkkal szolgáló lexikon-szerűség). Személy szerint szívesen beáldoztam volna mondjuk a csaták amúgy hangulatos animációit a Civilopédiáért, de a célközönség valószínűleg nem így vélekedik… Ezen túl hiányzik egy áttekintő térkép is, igaz, a pálya nem túlságosan nagy, bőven fejben tartható.
A pc-s Civ legnagyobb erényei közé tartozott az a rengeteg állítási lehetőség, amellyel a játék elején megadtuk, milyen feltételek közt, milyen pályán akarunk játszani egyet. Nos, ebből semmi sem maradt, mire a Nintendóhoz ért a fejlesztés: gyakorlatilag véletlenszerűen generált vagy előre megírt scenario közül választhatunk csak. (Plusz letölthetjük a hét játékát az internetről.)
Az előre elkészített szcenáriók megmutatják, hogy egy icipicivel több programozás után milyen változatos játék lehetne a CivRevből: elég, ha egy kicsit feljebb toljuk a barbárok agresszióját, máris megváltozik a követendő stratégia… Sebaj, valamit hagyni kellett a folytatásra is.
A nehézségi fokozatok elsősorban azt határozzák meg, hogy milyen korán indul meg a játék végéig tartó háborúzás. King fokozaton még van esély a békés győzelemre, de emperoron már csak a folyamatos háború az egyetlen esélyed.
A játék nagyjából kétszáz körig tart, ennek megfelelően sokkal pörgősebb, mint a Nagy Tesó. Egy-egy technológiát 2-10 kör alatt tudsz kifejleszteni, és általában még a legdurvább csodákat is fel lehet húzni egy tucat kör alatt. Az épületek sokkal látványosabb bónuszokat produkálnak: a könyvtár megduplázza a városban élő tudósok teljesítményét, a piac a bevételt kétszerezi meg.
Az egyes népek mind komoly előnnyel indulnak a többiekhez képest: a franciák eleve egy katedrálissal indulnak, a mongolok minden barbár faluból baráti várost csinálnak, a kínaiak új városai alapból kettes nagyságúak, az azték harcosok minden győztes csata után azonnal felgyógyulnak és így tovább. A nép kiválasztása nagyban meghatározza a követendő stratégiát.

A győzelmi feltételek komolyan megváltoztak. Egyszerűen fogalmazva: teljesíts bizonyos feltételeket, majd építs meg egy világcsodát és nyertél. Ezek a bizonyos feltételek a következők: gyűjts össze húszezer aranyat, majd építsd meg a világbankot; illetve termelj húsz nagy embert (great person) és/vagy csodát, majd építsd meg az ENSZ épületét. Alternatív győzelmi módok: fejleszd ki a szükséges technológiákat és építsd meg az űrhajót, majd küldd a legközelebbi lakható bolygóhoz; illetve foglalj el négy fővárost. Előfordul, hogy ugyanabban a körben egyszerre kétféle módon nyered meg a játékot: egyszer ugyanakkor fejeztem be az ENSZ és a Világbank csodákat. Előbb a világbankot dobta be, mégis kulturális győzelmet arattam…

A csatáknál a már említett hadsereg-alkotáson túl a generálisok is szerepet kaptak. Ők egy tapasztalt egység mellett jelennek meg, és komolyan feltuningolják az összes, ugyanazon a kockán álló katonád teljesítményét. Győztes csata után a katonáid tapasztalata növekszik. Három győztes csatát követően veteránná válnak (+50% bónusz), majd minden további három győzelemért választhatsz az előléptetési lehetőségek közül. Ezek a bónuszok hasonlóak a Civ bónuszaihoz: plusz egy lépés, város elleni támadás-bónusz, gyógyulási képesség ellenséges területen és így tovább.

A kifejlesztett technológiáid eladhatod pénzért vagy elcserélheted, de ezt leszámítva a diplomáciában nincs túl sok lehetőséged. Magasabb fokozaton szinte csak téged fognak megtámadni (Emperoron például esélyed sincs arra, hogy három városnál többet alapíts az első támadás előtt), sőt, akkor is neked esik mindenki, ha esélye sincs ellened, viszont nemsokára megnyernéd a játékot. Ilyenkor a teljes bolygó kamikaze-támadást indít ellened.

A harc logikája eltér az elődökétől: újra kell tanulni, hogy dombról támadva támadási bónuszt kapunk, folyón át -50%-os értékekkel támadunk, az egységeket pedig csak a Leonardo's Workshop csodával lehet upgrade-elni. (Magyarul az ókorban felépített sereget el kell használni még akkor, amikor még érnek valamit.) Az épületek is más bónuszokat adnak: a Courthouse (Bíróság) nem a város költségeit csökkenti, hanem lehetővé teszi, hogy a távolabbi mezőket is megműveljék, a Granary nem a növekedésen gyorsít, hanem több ételt ad a mező, ha megépíted. Az Aquaducttól gyorsabban nő a város, a Harbor pedig plusz egy kaját ad a tengeri mezőkön.

A terepet nem kell megművelni, utakat is automatikusan építhetsz a városok között. Ez is más, mint korábban: ha két város közt utat építettél, minden egység egyetlen kör alatt át tud menni egyikből a másikba, függetlenül a távolságtól.

Kicsit eldugva, de létezik mikromenedzsment, vagyis külön-külön megadhatod, hogy az egyes városokban melyik mezőket dolgozzák meg a lakosok, bár ezt az opciót őszintén szólva nagyon ritkán használom.

A csodák is egészen más funkciót töltenek be: a Magna Charta birtokában például minden Courthouse kultúrát kezd termelni. A nagy emberek a CivRev-ben a kultúra és a világcsodák hatására jelennek meg. Némelyik termelési bónuszt ad, mások a legyártott katonák tapasztalati szintjét növelik, de a great artist például képes arra, hogy az egyik szomszéd valamelyik gyengébb városát átcsábítsa hozzánk.

Ha meg akarod akadályozni a culture flip-et (vagyis azt, hogy egy városod átáll az erősebb kultúrával bíró szomszédhoz), akkor építs falat (hatásosabb és gyorsabb, mint kultúrát termelő épületekkel). Felejtsd el a régi beidegződéseket: ebben a részben a könyvtár nem termel kultúrát, csak tudományt.

Az államformák mindössze egyetlen dolgot befolyásolnak, kb. mint a Civ3-ban. Az igazán érdekes alternatívák a demokrácia (sok-sok kultúra és tudomány, de nem tudsz háborút indítani) és a fundamentalizmus (jobb katonai teljesítmény, de zéró tudomány).

 

 Image

 

Most akkor jobb, vagy rosszabb?

Abban a pillanatban, hogy önálló, az elődtől független játékként nézel a Civilization Revolution-re, rájössz, hogy talán még sosem írtak ilyen jó programot DS-re ebben a műfajban. Rövidebb, pörgősebb, de az első benyomások ellenére nagyon mély, változatos játék sikeredett a konverzióból. A hosszan tartó élvezetet garantálja, hogy mind a 16 nép egészen más előnyökkel rendelkezik, ebből kifolyólag teljesen eltérő stratégiával tudod győzelemre vinni. A generált pályák változatosak: találkoztam már labirintus-szerű, egyetlen földdarabból álló, és számos apró szigetből álló pályával is. Ha rajtam múlna, a következő részbe egy picivel több állítgatási lehetőséget csempésznék, akár a grafikák terhére is. Ettől függetlenül az egyik legjobb stratégiai játék DS-re.