Küzdősport kategória bejegyzései

Sajtótájékoztató a Pilvax kávéházban a Szaku magazinnal

A Magyar Kyokushin Karate Szervezet március huszonhetedikén tartja 2004. évi magyar bajnokságát Budapesten, ahol a hölgyek 3 súlycsoportban (-55,55-65,+65), az urak pedig 4 súlycsoportban (70,80,90,+90) mérik össze a tudásukat.

A tét többek között az idei Európa-bajnokság indulási joga, ami Bulgáriában kerül megrendezésre.

A verseny sajtótájékoztatója 03.23.-án, kedden, 12 órai kezdettel, a budapesti Pilvax kávéházban lesz, melynek vendégei többek között Szövetes Veronika és Sztankó Rita világkupa győztesek, illetve Jarábik László és Stefanovics József vb csapattagok, valamint a Szaku magazin, mint az esemény médiatámogatója. Több televízió és napilap is jelen lesz a sajtótájékoztatón.

Kyokushin bemutató

 A Budapesti BNV területén megrendezett Sport és Szabadidő Szakkiállításon két bemutatót tartott a Magyar Kyokushin Karate Szervezet férfi válogatottjának világbajnoki kerete, név szerint Jarábik  László, Jarábik Zsolt, Török Dániel,Stefanovics József. A bemutatón  részt vett az esemény vezetője, a válogatott egyik edzője, Senpai  Agócs Tibor.

Diákolimpiai döntő Veszprémben

 Lezajlott a 2004 évi Diákolimpiai Döntő Veszprémben, a helyi Fitt sc. szervezésében. A verseny a legrangosabb hazai megmérettetés az utánpótlás  számára. A veszprémi fináléba való kerülés csak a regionális elődöntőkön keresztül volt lehetséges, melynek része volt a Martfűi Szaku  kupa is, amely a kelet-magyarországi régió (250 fő) vetélkedése volt,  illetve a budapesti régió a Budai harcművész S.E versenyén, míg a  dunántúliak a pápai klub által szervezett viadalon igyekeztek a döntőbe  jutni. Ezek mellett minden hazánkban tevékenykedő knock down szervezet  részt vesz rajta.

Veszprémben 350(!) versenyző lépett küzdőtérre, és itt akár egy körön  is túljutni nagy eredménynek számít, hisz minden súlycsoport legjobb 16  versenyzője szerepelt, ahol nincsenek “sima” küzdelmek. Emellett az is emelte a torna rangját, hogy ez volt az utolsó lehetőség  a juniorok számára, hogy a májusi Európa-bajnokságra utazó csapatba  kerüljenek. Óriási küzdelmeket láthatott a teltházas veszprémi közönség.