Bezár egy 101 éves iskola

Amy Chavez írásaiban többször feltűnik ajapán beltenger szigetvilágának elöregedő lakossága, a csökkenő népesség. A lekhelyéül szolgáló Siraisi sziget szomszédján, Ósimán nemrég mind a három diák részt vett a földdarab egyetlen iskolájának záróünnepségén.

A március 15-i ceremónia lezárta a százegy éves Adzsi Általános Iskola történetét az apró, alig háromszáz lakosú szigeten.
2000-ben született egy törvény, amely humanitárius okokból megtiltotta a leprás betegek izolációját. A szigeten élő volt betegek közül mintegy húsz szintén részt vett a szomorú ünnepségen, mely során a három diák, a három tanító és a betegek kézenfogva elénekelték a Furuszatót.
A diákok (a 12 éves Josida Kószei és Nibu Hinami, valamint az utóbbi lány 9 éves öccse, Kjótaró) az összes beteget "nagypapának" és "nagymamának" szólítják. Az ünnepség annak is szólt, hogy a két idősebb diák felsőbb iskolába lépett.
– Hálásak vagyunk a nagypapáknak és nagymamáknak a szanatóriumból, akik olyan sokat tanítottak nekünk – mondták az ünnepi beszédben a gyerekek. A három kisdiák elmesélte, hogy a volt leprások versírásra tanították őket és megmutatták, hogyan kell zöldséget termeszteni.
Az ünnepség után a páciensek szomorúak voltak, hiszen ez azt jelentette, hogy eltűnnek a gyerekek a szigetről. Ahogy egyikük fogalmazott: az itt született fiatalok számára egy ilyen kis sziget csak ugródeszka a nagyvilág felé, ahol megpróbálhatják kiteljesíteni magukat.
A szanatórium a 61 hektáros szigeten 1909-ben nyílt meg 200 ággyal. 1999-ig csaknem négyezer beteget ápoltak benne.

 

Yomiuri Shimbun