Az ebéd utáni szieszta okosabbá tesz

 

Délutáni óra az iskolában – a legtöbb diák azzal van elfoglalva, hogy legyőzze fáradtságát. Ezt az élethelyzetet a legtöbb ember jól ismeri.

Amikor a Meizen középiskola (Kurume, Fukuoka prefektúra) tanulói ásítozni kezdenek, azt teszik, ami a legtermészetesebb – az ébredés után sokkal élénkebbek.

Ucsimura Naohisza, a prefektúra egyetemének neuropszichiátria-professzora 40 napos kísérletet végzett az említett középiskolában.

Image

A kutatás eredményei szerint a 208 diák 61 százaléka érezte úgy, hogy sokkal jobban tudott figyelni a délutáni órákon, miután minden nap kora délután negyedórás szunyókálást engedélyeztek nekik.

Ucsimura hasonló eredményt tapasztalt akkor is, amikor arról érdeklődött a diákoknál, hogy tanulmányi eredményeik és hangulatuk javult-e a pihenők hatására.

– Ez a kutatás bizonyítja, hogy a napi 15 perces pihenő is segít a diákoknak a koncentrálásban és mentális egészségük megőrzésében – mondja a professzor.

Az ötlet, hogy rövid pihenővel töltsük fel magunkat nem új, sok vállalat külön helyiségeket nyitott az alkalmazottaknak, akik rövid sziesztára vágynak.

Egy 2003-as jelentésben maga az Egészségügyi Minisztérium is hivatalosan javasolja a délután 3 óra tájára időzített 20-30 perces pihenőt, azt állítva, hogy ez segít az egészség megőrzésében és hatékonyabbá teszi a munkát.

Ucsimura eredményeihez hasonló értékeket produkáltak a megvizsgált főiskolás és felnőtt csoportok is.

Az elmúlt évtizedekben a diákok egyre kevesebbet alszanak, köszönhetően a rengeteg tanulnivalónak, a hajnalig tartó telefonbeszélgetésnek, email-írásnak, videózásnak és dvd nézésnek – derítették ki a kutatók.

2500 diákot vizsgáltak meg. Ez alapján a kurumei diákok naponta hat órát alszanak, pontosan eggyel kevesebbet, mint húsz évvel ezelőtt.

Ucsimura szerint az alváshiány érzelmi instabilitást eredményez és végső soron a gondolkodási képességekre is kihat.

– Ha nem lehet biztosítani a hosszabb éjszakai pihenőt, legalább egy rövid sziesztával segítsük őket a mindennapok kihívásainak megfelelni – vonja le a következtetést a professzor.

A nyugodt pihenést biztosítandó a Meizen iskola öt csendes termet alakított ki, ahol halk Mozart szól.

Egyébként a különleges környezet nem előfeltétel. Ha csupán lehunyjuk a szemünk és öt percig lazítunk, már abból is sokat profitálhatunk – teszi hozzá Ucsimura.

Ugyakkor figyelmeztetett: ha a szieszta 30 percnél hosszabb ideig tart, egyes emberekből pontosan ellenkező hatást válthat ki.

Japan Times

Related posts