Aszó szeretné, ha az új pénzügyi világrendben nagyobb szerepet kapna Japán

Aszó Taró miniszterelnök a G20-as pénzügyi találkozó előtt egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a szigetország vezető szerepet kíván játszani a krízis legyőzésében.


– Reméljük, hogy vezetésünkkel olyan nemzetközi gazdasági rendszert építünk ki, amely képes megfelelni az új világ gazdasági és pénzügyi kihívásaira – mondta Aszó egy washingtoni sajtótájékoztatón.

Aszó külön üdvözölte, hogy példa nélküli a találkozón a fejlett országok mellett olyan fejlődő országok is részt vettek, mint Brazília vagy Indonézia.

A miniszterelnök elmondása szerint "érezte a résztvevők elvárásait Japán irányában".

– Százmilliárd dollárt ajánlottunk fel a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), és Japán korábbi tapasztalatai tükröződtek a vezetők nyilatkozataiban is. Most a találkozón született megállapodást kell konkrét tettekre váltani – mondta a japán miniszterelnök.

Ázsiára váltva Aszó rámutatott, hogy abban a régióban működik a világgazdasági növekedés motorja.

– Ázsiában gazdasági növekedésre van szükség. Japán további erőfeszítéseket tesz a pénzügyi együttműködés fejlesztésére és az ázsiai régió fenntartható növekedésének biztosítására – tette hozzá.

Aszó, aki Kínát is felszólította, hogy adjon pénzt az IMF-nek a kisebb fejlődő országok számára még egyszer kifejtette elvárásait a kommunista óriás és az olajtermelő országok felé – melyek szintén óriási tartalékokkal rendelkeznek -, hogy adjanak kölcsönt az IMF-nek.

MDN