Aszó: a dollár marad a vezet? tartalékvaluta

Aszó Taró miniszterelnök azt nyilatkozta a globális vezet?k el?tt, hogy továbbra is az amerikai dollárt kell az els? számú tartalékvalutaként kezelni. A japán vezet? ezzel szembement francia kollégája, Nicolas Sárközy javaslatával.


– Elmondtuk, hogy a dollárközpontú pénzügyi rendszert kell támogatnunk – nyilatkozta Aszó Washingtonban, a G20-as találkozó után tartott sajtótájékoztatón.

Sárközy, aki azzal érvelt, hogy a nemzetközi z?rzavar arra szólít fel mindenkit, hogy átalakítsák a globális rendszereket azt mondta az újságíróknak, hogy „nem beszélhetünk a világ irányításáról anélkül, hogy a valutákról beszélnénk. Az euró nem létezik? A jüan nem létezik?” Sárközí azután beszélt err?l, hogy a vezet?k egyetértettek abban, hogy együtt kell dolgozniuk a pénzpiacok stabilizálásán és a globális gazdasági növekedés er?sítésén.

Aszó azt is mondta, hogy Japán százmilliárd dollárt bocsát saját tartalékaiból az IMF részére a fejl?d? országoknak nyújtott támogatásra. „Hasonló felajánlásokat Kínától és a közel-keleti országoktól is szívesen látunk”, tette hozzá.

Japán jelenleg egybillió dolláros tartalékkal rendelkezik. Ez a világ második legnagyobb idegen valutatartaléka: az els? helyen Kína áll 1,9 billió dolláros tartalékával.

Kyodo

Related posts

Kommentelj