Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – A nélkülöző régiók támogatása

Hello, Abe Sinzó vagyok.

Szeretném felajánlani legőszintébb imádságom azért az asszonyért, aki a Noto félszigeten bekövetkezett földrengés áldozata lett. Szeretnék szívből jövő együttérzésemnek is hangot adni azokért, akik a katasztrófa következtében még ma is hiányt szenvednek valamiben.

Aggaszt, hogy ilyen sok ember szenved álmatlan éjszakákon az evakuációs központokban, az utórengésektől való félelmükben.

A kormány teljes támogatást nyújt nekik ivóvíz, élelem, takarók és más anyagok formájában, és továbbra is megteszünk mindent, hogy ezek az emberek a lehető leghamarabb visszatérhessenek a békés mindennapokhoz.

Március 24-én meglátogattam Takamacu és Okajama városát.

A Marugamemacsi egy bevásárlónegyed, amely Takamacu város négyszáz éves történelme során mindvégig a település élettel teli központjaként működött. A buborékgazdaság éveiben a negyedet is komolyan érintette: az egekbe szökő ingatlanárak miatt a helyben lakók száma egy időben száz fő alá zsugorodott. A közösség azonban összefogott és együtt alapítottak egy céget, amely az egész bevásárlónegyedet irányítja. A vállalat olyan közösséget hirdet, ami vonzza az embereket, ahol a lakosok úgy érzik, itt akarnak élni. Ennek szép példája a nemrég megnyílt gyerekmegőrző központ.

Sikerült megállnom egy japán édességeket áruló boltnál a Marugamemacsi bevásárlónegyedben és megkóstolhattam a karaimo-kin nevű, édesburgonyából készült süteményt. Csodálatos volt. Hallom, hogy a boltba Japán minden sarkából érkeznek a megrendelések az internetnek hála. Kétség nem fér hozzá, a régiónak megvan a maga vonzereje.

Okajamában az emberek aktívan építik ki saját biztonságos közösségüket. Önkéntesek dolgoznak a bűnmegelőzésen utcai járőrként dolgozva vagy graffitiket eltávolítva. Elmondták, hogy ma 600 polgárőr-csoport tevékenykedik Okajama prefektúrában.

Egy tucat emberből álló csoportnak segítettem megtisztítani egy teljesen összefirkált falat. Sikálás alatt azon dongolkodtam: vajon ki képes ilyen óriási graffitit rajzolni, és főleg mikor? Megtanultam, hogy ha egy csoporttal dolgozom ugyanazért a célért, akkor még a fárasztó munka is lehet szórakozás.

Egy önkéntes egyetemista lány azt mondta nekem: "Úgy tűnik, ahogy megtisztítunk egyet, rögtön egy másikat rajzolnak. Amikor takarítok, igyekszem magamra vonni a figyelmet, így fejezem ki az álláspontom."

Inspiráló, hogy ezek a fiatalok érdeklődést mutatnak saját közösségük iránt és részt vesznek ilyen tevékenységekben. Ha a jövőben eszedbe jut, hogy össze kellene firkálni egy falat, azt javaslom, hogy inkább segíts megtisztítani őket.

A 2007-es üzleti év költségvetését március 26-án elfogadta a Diéta, nagyjából két hónappal azután, hogy megkezdődött a róla szóló parlamenti vita. Megkönnyebbültem, hogy még azelőtt fogadták el a képviselők, hogy Tokióban virágozni kezdtek a cseresznyefák. Zökkenőmentesen indíthatjuk az új fiskális évet.

A parlamenti ülésszak a feléhez ért. A legmagasabb elvárásokhoz tartom magam továbbra is és mindent megteszek a fontos javaslatok elfogadtatásáért. Ezek között lesz az oktatás újjáépítése, a régiók felélesztése és a munkaügyi törvény módosítása, amelyben javítani fogjuk a részmunkaidős munkavállalók helyzetét és emeljük a minimálbért.

Március 28-án Vakata Koicsi és Nogucsi Szoicsi űrhajósokkal találkoztam.

Japán részt vesz a nemzetközi űrállomás (ISS) programjában az USA-val, Európával, Kanadával és Oroszországgal együtt. Az ISS-t az űrben szerelik össze lépésről lépésre, olyan komponensekből, melyeket több űrhajó juttat a helyszínre. Az állomást a tervek szerint 2010-re fejezik be. A japán kutatómodul, a "Kibó" (jelentése: remény) jövőre készül el, és egy japán asztronauta is részt vesz majd egy hosszú ideig tartó expedícióban. Vakata és Nogucsi urak erre a küldetésre készülnek fel.
Milyen érzés a gravitációmentes űrben lenni? Nogucsi úr megjegyzése mély benyomást tett rám: "Amikor kinyitottam az űrállomás ajtaját, pont magam alatt láttam a Földet. Csak a semmit láttam magam körül, háromszáz kilométeres körzetben. Félelem fogott el, mintha egy végtelen mély szakadékba zuhannék abban a pillanatban, hogy elengedem az ajtót."

Mindkét űrhajós megosztotta velem erős szenvedélyét a rájuk váró nagy kihívások iránt. Őszintén remélem, hogy sikeres lesz az űrsiklóval tett utazásuk, amely egyben reménnyel töltheti el a világon élő japánokat.

2007 március 29.