A túlélők szerint Kjuma azt kapta, amit megérdemelt

Az atombomba-támadás túlélői közleményt adtak ki a hírre, mi szerint Kjuma Fumio védelmi miniszter lemondott a posztjáról: "megérdemelte".
A tiltakozók a miniszter a második világháborúban bevetett atombombákat illető kijelentései miatt követelték a távozását. Egyesek megjegyezték, hogy a lemondás túl későn érkezett, mások pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a miniszter saját pártja pozícióit kívánta erősíteni a közelgő választásokon.
– Nem tudok megbocsátani az ilyen kijelentésekért, amikor az áldozatok, mint én is a mai napig szenvednek a következményektől – mondta a 68 éves Hatakejama Hiroko, a hirosimai áldozatok szervezetének helyettes vezetője.

Japan Today