A Nobel-díjas író tiltakozik a múlt meghamisítása ellen

Óe Kenzaburó nyilatkozatban fejezte ki heves tiltakozását, amiért a történelemkönyvekb?l törölni fogják azokat a részeket, amelyek többek között az okinavai harcok során a katonák által elkövetett tömegmészárlásokról szólnak.

A nyilatkozatot eljuttatták Ibuki Bummei oktatási miniszternek, mondván: „sajnálatos, hogy a szöveggy?jteményeket kizárólag egy volt katonai vezet? igényei alapján módosították és er?teljesen tiltakozunk a lépés ellen”.Óe jelenleg is perben áll a Japán Császári Hadsereg egyik volt parancsnokával, mert azt sugallták, hogy a hadvezetés rendelte el az okinavai lakosság tömeges öngyilkosságát a vesztésre álló harcok idején.Egy héttel korábban az oktatási minisztérium azt javasolta a kiadóknak, hogy a tömeges öngyilkosságról szóló részeket 2008-tól – a következ? iskolaév kezdetét?l – már új váltoazatban kell közölni.

Egy korábbi parancsnok, Umezava Jutaka és egy másik, azóta elhunyt parancsnok öccse 2005-ben beperelte Óe Kenzaburót és egy másik írót néhány könyv miatt, és tagadták, hogy ?k mondták volna a Tókasiki és Zamami szigetek civil lakosságának, hogy mindannyian kövessenek el öngyilkosságot 1945 márciusában
A minisztérium Umezava tiltakozására hivatkozva módosít a történelemkönyveken.

Óe és társa tiltakoztak a minisztérium indoklása miatt, példának felhozva, hogy számos dokumentumból kiolvasható, hogy a hadsereg igenis adott ilyen parancsokat a civileknek és még Umezava oldala is elismerte, hogy az okinavai emberek akkoriban mind úgy gondolták, hogy létezik ilyen utasítás.

Asia News

Related posts

Kommentelj