A Magyar Ju Jitsu Szövetség Nemzetközi Edzőtábora

2004 Velence (Augusztus 1-7.)

Az idén öt ország képviselői és mintegy 130 hazai tanuló és instruktor részvételével a Velencei tónál rendezték meg a MAGYAR JU JITSU SZÖVETSÉG XXII.-ik nyári nemzetközi edzőtáborát.

A szövetség dan-kollégiumának vezető mesterei és a meghívott külföldi
Ju Jitsu vezetők színvonalas edzéseket tartottak, a különböző övfokozatú
És felkészültségű sportolóknak. Az edzésbeosztás kevés szabadidőt
hagyott a fiataloknak, mivel reggel kilenc órától már elkezdődtek a foglalkozások, amelyek egészen délig tartottak. Az ötven perces tréningekkel az
oktatók forgószínpadszerűen járták körbe a fokozat szerint felosztott három csoportot. Ebéd után, három órától indultak a fakultatív tréningek, amelyek a töretlen érdeklődés miatt szintén teltházzal mentek le. Este 7 órától fegyveres (kés, bot) technikákat oktatott Günther Painter 5. danos osztrák mester a 18 éven felüli tanulók részére.

Az hazai oktatók felsorolása a teljesség igénye nélkül:

  • Kelemen István 6.dan (MJJSZ Dankollégium elnöke)
  • Kovács Attila 4.dan (MJJSZ elnöke)
  • Berkes László 3.dan (MJJSZ elnökhelyettese)
  • Ónodi István 2.dan (MJJSZ elnökhelyettese)

A külföldi oktatók:

  • Vlado Schmidt 10.dan (Magyarország, Deutsche Dankollegium elnöke)
  • Giacomo Spartaco Bertoletti 8.dan (Olaszország, a WJJKO elnöke)
  • Günther Painter 5.dan (Ausztria)
  • Eyal Cohen 4.dan (Izrael, az IJJKO Dankollégium elnöke)
  • Ronen Eliyahu 4.dan (Izrael, az IJJKO elnöke)

Az edzőtábor jellegét tekintve inkább a technikai repertoár kibővítése, színesítése volt a cél, nem az erő-állóképesség fejlesztése. Az inkább a
Bükkben lévő Tardosi edzőtáborra jellemző. A Velencei Nemzetközi
Edzőtábort, a hely adottságait és a sportolói igényeket figyelembe véve
inkább tudásbővítő, lazító, pihentető és egyben nyaraló tábor képére
próbáltuk formálni, nem tagadva azt a törekvést, amely arra irányul,
hogy minél több sportolót ösztönözzünk táborozásra, és tartsunk meg a Ju
Jitsu ösvényén. Ezt a célt szolgálta a vendégeknek szervezett malacsütéssel
egybekötött múzeumlátogatás, és a táborozóknak megrendezett strandröplabda
bajnokság, amelyen 12 csapat indult.

Ennek győztese mindenki örömére a „Kovács-Ónodi-Seres-Csicsmann Instruktor
Team” lett, a „Budapesti kékfarkasok” és a „Kecskeméti farkasnyúzók” előtt, és akik – ezt fontos megemlíteni egy szoros mérkőzésen a helyi bajnokcsapatot is csúnyán elkalapálták.

Nem volt mindenkinek felhőtlen a nyaralás, két úriemberre danvizsga várt,
de mindketten sikeres vizsgát tettek 1. Dan fokozatra, név szerint Kubinyi
Béla (Debrecen), és Cseri József (Kecskemét) instruktorok.

A tábor egyik csemegéje volt amikor Vlado Schmidt mester az egyik külföldi
vendéget Günther Paintert nyílt vizsgán 1. Dan fokozatra vizsgáztatta „tanto-jitsu”-ból. Ez a fegyveres harcművészeteknek az az ága, ahol a kés a főszereplő.

Sok-sok éves szokásuknak megfelelően bankettel zárták, ahol a hét alatt nehezen leadott kilókat pillanatok alatt mindenki szerencsésen visszaszedte. Jövőre reményeik szerint ugyanitt rendezik meg a tábort, ahova minden jitsukát szeretettel várnak.

Related posts