A külföldiek reggelije

 

Amy ezen a héten arról ír, milyen problémák merülnek fel a külföldiek reggeliztetésével kapcsolatban a szigetén található szálláshelyeken. Lássuk! 🙂

 

Amikor elkezdtem külföldieknek szállást foglalni a szigetünk japán fogadóiba, a minsuku (japán stílusú panzió) tulajdonosok ugyanattól féltek: „Nem tudjuk, hogy hogyan csináljunk nyugati reggelit!”

„Semmi gond – mondtam. – Csak csináljátok meg a japán reggelit úgy, ahogy szoktátok. A külföldiek nem várják el, hogy miattuk megváltoztassátok az étlapot. Ha Rómában jársz… nem?” Nem. Ahogy a kis szigetünk halad a nemzetközivé válás rögös útján, a reggeli kérdése egy meglehetősen gyakori bukkanóvá vált.

Az egyik reggel az egyik rjokanban (japán stílusú fogadó, hotel) két spanyol turistalány lement reggelizni, és egy gyönyörűen megterített japán reggeli várta őket. Az egyikük elragadtatottan nekilátott csemegézni. De a barátja csak toligálta az ételt a tányérján, és csak halmentes ételeket evett. Sok külföldi megeszi a halat naponta egyszer vagy esetleg kétszer, de háromszor?!? És reggelire? A lányok nem mondtak semmit, de aznap este szóltak a rjokan vezetőjének, hogy a következő nap csak az egyikük kér reggelit, mert a másikuk inkább tovább aludna még reggel. De másnap a rjokan tulajdonos ragaszkodott hozzá, hogy mindketten reggelizzenek. Az asztalnál két adag nyugati típusú reggeli várta őket. A japánok mindent észrevesznek.

Egy másik minsuku tulajdonos igen megdöbbent, amikor a japán reggelijük elfogyasztása közben az egyik külföldi kiszúrta, ahogy a tulajdonos tizenegy éves lánya zabpelyhet evett és megkérdezte, hogy kaphat-e belőle. A meghökkent tulajdonos először nevetett, mert nem is értette, hogy hogyan kérhet valaki olyat, ami nyilvánvalóan nem szerepel az étlapon, de amikor látta, hogy a fickó komolyan gondolja, annyira zavarba jött, hogy kerített egy tál zabpelyhet neki. Felesleges mondani, azuóta a tulajdonos lánya csak külön szobában reggelizhet. A külföldiek mindent észrevesznek. Így nem is lepett meg, amikor az egyik este az egyik minsuku tulajdonos szólt, hogy baj van a külföldiekkel. Ó, jaj. Most éppen mi?!

„A japán reggelit mindennap reggel hétkor tálaljuk. De a külföldiek szeretnek sokáig aludni… Kilenc vagy tíz óra körül jönnek le a szobáikból és reggelizni akarnak. Mondom nekik, hogy „Nem reggeli. Reggeli vége!” De ilyenkor olyan szomorúan néznek rám, hogy végül úgyis csinálok nekik. A japánok nem ilyenek. Mi mindig korán kelünk és délelőtt tízkor már sört iszunk. Hiszen az már majdnem ebédidő!”

Nem tűnt fel, hogy a sokáig alvás csak a külföldiekre lenne jellemző, de az biztos, hogy erről a szokásukról már rengeteget hallottam a szigetemen. A későn kelés persze beindít egy hógolyó-effektust: aki későn kel, az az utolsó pillanatban zuhanyzik és az utolsó pillanatban jelentkezik ki a szállodából – és ezek mind bosszantják a japánokat, mert tönkreteszik a hatékonyan működő rendszerüket. Úgy gondolom, hogy a japánok – akik mind tudnak a vonatokon aludni és még azalatt is tudnak egyet szundítani, amíg arra várnak, hogy a piros lámpa zöldre váltson -, valahogy természetesen tudják, hogy hogyan lehet némi plusz alváshoz jutni napközben. Mindig is gyanítottam, hogy a japánoknak lóvér is csörgedezik az ereikben, mert tudnak állva aludni.

Nem tudom, hogy a japánok meddig alszanak reggelente, de ha reggel hétkor már készek reggelizni, akkor valószínűleg a kelleténél egy órával előbb ki is jelentkeznek a szállodából. A szomszédomat, aki a szigeten a Nemzetközi Villa tulajdonosa, mindig is zavarba hozták a feltűnően elkésett kijelentkezők. Sokszor láttam, amint porszívózott az emberek lábai között, reménytelenül kísérletezve, hogy befejezze a takarítást, mire a következő vendégek megérkeznek.

„Miért nem tartják tiszteletben a külföldiek a 10 órás kijelentkezési határidőt?” – kérdezi tőlem. Az egyetlen válaszom erre csak az lehet: „Mert a legtöbb ember úgy gondolja, hogy a kijelentkezési határidő rá nem érvényes.”

Így amikor megpróbáltuk rávenni a külföldieket, hogy keljenek fel a hét órás reggelire, tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Kelletlenül azt javasoltam a minsuku tulajdonosnak, hogy esetleg szolgáljon fel kontinentális reggelit a külföldieknek. „Az egyszerű – mondtam. – Csak készíts elő egy kis kenyeret, vajat, lekvárt, meg egy kis gyümölcslevet meg forró kávét. Így aztán akármikor is keljenek fel, meg tudják csinálni maguknak a saját reggelijüket.”

„De az nem egy egészséges reggeli!” – korholt. Elgondolkoztam, hogy mi köze lehet egymáshoz két olyan fogalomnak, mint a reggeli és az egészséges. De tizenhét éves Japánban való tartózkodásom során először végre megértettem, hogy a japánok miért szolgálnak fel salátát a „nyugati” reggelihez. „Azon túl nincs is elég helyünk, hogy betegyünk még egy asztalt a szobába, hogy arra készítsük elő ezeket a dolgokat.” – folytatta. Igaza volt. A „reggeliző szalonjukban” csak négy asztal van, és ugyanezt a szobát használják étteremként és bárként is napközben. Tényleg nem megoldható, hogy egész délelőtt reggelizhessenek a külföldiek. A japán hét órás reggeli igen hatékony. Még ha kontinentális reggelit tízig lehet is fogyasztani, a japánok, akik addigra már három órája ébren vannak, ráönthetik a sörüket a külföldiek kenyerére.

Végül is abban maradtunk, hogy a nyugati típusú reggelihez való asztalt a szobán kívülre teszik. A tengerpartra. „Jó ötlet!” – mondta. „Mert a nyugati emberek szeretnek kint enni és a japánok szeretnek bent enni.” Huhh. Ezek szerint a reggelizési szokásokon kívül még egy jelentős különbséget sikerült figyelembe vennünk a japánok és a külföldiek között. Ez a téma elég tág ahhoz, hogy egy egész cikket írjak róla majd egyszer.