A Heiszei 100 tája 6.

A következő 10 látnivalót mutatjuk be.

Eiheidzsi-templom (Fukui megye)

Az Eiheidzsi-templomot a zen-buddhizmust a japánokkal megismertető Dógen alapította 1244-ben és ez a templom vált a zen-buddhizmus központjává.

Todzsinbo (Fukui megye)

A Todzsinbo egy egy kilométer hosszú sziklafal a Japán-tengeren.

Inujama-kastély (Aicsi, Gifu megye)

A kastély vártornya nemzeti kulturális kincsként van számontartva. A hegyet a Kiszogava-folyón (amit Japán Rajnájának is neveznek) 13 kilométert hajózva lehet megközelíteni.

Nagoja-kastély (Aicsi megye)

A Tokugava-klán Owari családjának vára az Edo-kor elején épült. A második világháborúban leégett, így amit most látunk, az az 1959-ben újjáépített vár.

Oigava-vasútvonal (Sizuoka megye)

A gőzmozdonnyal vontatott vonat az Oigava-folyó mentén halad. Számos teaültetvény és az Okuoi-hegység látványában gyönyörködhetünk, miközben úgy érezhetjük, visszarepültünk az időbe.

Takajama (Gifu megye)

Gyakran „kis Kiotónak” is nevezik a várost középkori utcáival. A tavasszal és ősszel tartott Takajama-fesztivál különlegessége a hagyományos mechanikus babák felvonultatása.

Isze Nagyszentély (Mie megye)

A sintó szentélyegyüttes két fő szentélye a Naiku, amit Amateraszu Ókaminak szenteltek és a Tojouke Ókaminak szentelt Geku. A lenyűgöző szentélykomplexumon kívül a tengerből kiálló, kötéllel összekapcsolt „sziklaházaspárt” jönnek meglátogatni az emberek.

Biva-tó (Siga megye)

A Biva-ko Japán legnagyobb tava. A tóparti települések között akad kis halászfalu és modern város is, érdemes megkerülni a tavat.

Enrjakudzsi-templom (Siga megye)

Az UNESCO Világörökségi Listáján is szereplő Enrjakudzsi-templomot Szaicsó (767-822) alapította, aki a buddhizmus Tendai-irányzatát teremtette meg Japánban. Ma is ennek a központja a templom.

Gion (Kiotó megye)

Kiotó leghíresebb városrésze a hagyományos szórakoztatónegyed. Ha valahol láthatsz igazi gésát, akkor itt. Tudtad, hogy a kiotóiak geiko-nak nevezik a gésákat?

Related posts