A harmadik volt a szerencsés a szaxofon játékosnak

Hiroshi Hara, 27 éves szaxofon játékos, nyerte a Dinant-ban (Belgium) rendezett nemzetközi szaxofon versenyt. Ő volt az első japán, aki a szaxofon feltalálójának, Adolphe Sax-nak a szülővárosában rendezett versenyt megnyerte. A nemzetközi Adolphe Sax találkozót 1994 óta négyévente tartják, ahol fiatal játékosok mérik össze tudásukat. Hara a kezdetek óta részt vett ezeken a versenyeken. 1994-ben csak a második fordulóig jutott, de 1998-ban már a harmadik díjat nyerte el. – Tovább akartam lépni és tovább fejleszteni a képességeimet – magyarázta Hara, hogy miért vett részt harmadszor is ezen a versenyen. Összesen 160 résztvevő volt az idén. – Az első fordulóban ideges voltam, mert itt könnyen el lehet vérezni a hibák miatt – mondta Hara. – A végső fordulóban azonban már élveztem a játékot. Hara az általános iskolában asztmában szenvedett. Hogy erősítse a tüdejét belépett egy rézfúvós zenekarba és a szaxofont választotta hangszeréül, mondván: „olyan jól nézett ki…” Komolyabban akkor kezdett el foglalkozni vele, amikor egy CD-n meghallgatta a francia Marcel Mule játékát. Hara el volt bűvölve az elegáns hangzástól amely olyan volt mint „egy visszhang az erdőben”. – Ha magát a szaxofon szót halljuk, akkor a dzsessz jut róla eszünkbe, de a hangszer különleges hangzást képes adni egy klasszikus műnek is – mondja Hara. – A szaxofon széles hang- és dinamikus sávval rendelkezik. Harának nagy csalódás volt, hogy a klasszikus zenekarok nem alkalmazzák a szaxofont, pedig ha megtennék az emberek jobban el lennének ragadtatva a nagyszerű hangzásuktól. A tokiói Szépművészeti és Zeneművészeti Egyetem elvégzése után Hara szabadúszó zenész lett. Néha jógával fejleszti a légzéstechnikáját és koncentráló képességét. – A szaxofon 160 éves – mondja Hara. – Ezzel a hangszerrel szeretném az emberek érzéseit felébreszteni.
Mieko Sasaki

Related posts