A diákok éhségsztrájkkal tiltakoznak

A tokiói Sindzsuku negyed diákjai éhségsztrájkba kezdtek, hogy így tiltakozzanak a helyi YMCA (Young Men’s Christian Association, Fiatal Katolikusok Szövetsége) szálláshelyének eladása ellen.
Az YMCA két évvel ezelőtt határozta el, hogy eladják azt az épületet, amely otthont ad a Nisi-Vaszeda egyetem szállásának – ez vezetett a bentlakók tüntetéséhez. A YMCA munkatársai finanszírozási nehézségekkel okolták az eladási tervet.
A diákok azonban úgy vélik, hogy a YMCA egyoldalú döntéshozatali mechanizmusa „különös”.
A Jamate kollégium, amely több iskola diákjainak – köztük egy hotel management iskoláéinak – ad szállást. A kollégium a YMCA tulajdonában lévő épület ötödik emeletén található. Összesen 10 szoba található benne, köztük 26000 jenes havi díjú egyszemélyes és 22 ezer jenes kétágyas szobákkal.
Jelenleg hét japán, három kínai és egy dél-koreai diák lakik az 1954-ben épült kollégiumban.
A YMCA szerint a kollégium eladásának terve 2001 júniusában született, amikor elhatározták, hogy az egész központnak helyet adó épületet értékesíteni fogják.
Az épületet mintegy 9 milliárd jenért építették újra. Az összegből 6 milliárd jent a felvett kölcsönök tettek ki. Az épület tíz emeletes, és több iskolának, valamint irodának adott otthont.
Sok éven át a YMCA a veszteségeit ezen intézmények bérleti díjaiból finanszírozta. A buborékgazdaság kipukkanásával azonban visszaesett a bérlők száma és a YMCA képtelenné vált a tartozások törlesztésére. Ez vezetett a vitatott döntéshez. Ennek megfelelően 2001 óta nem fogadnak el új jelentekzőket a kollégiumba.
Miután a diákok tudomást szereztek a döntésről, leginkább azt kifogásolták, hogy nem folytattak velük semmilyen párbeszédet. A hely évek óta az egyik legolcsóbbnak számítokk, és kitűnő terepe volt a különféle diákok találkozásának, elvegyülésének.
Szerdán három diák éhségsztrájkba kezdett, miután felvertek egy sátrat az épület előtti parkolóban és papírba csomagolták magukat. A többi diák velük együtt tüntetett.


Yomiuri Shimbun

Related posts