7.

Vasárnap Kóbéba mentem Kóbe G-vel ebédelni. Ugyanazt a bérletet használtam, az első állomáson a kapu felismerte, hogy ez a második nap.

Kóbe még mindig a kedvenc helyem (bár Udzsi is nagyon tetszett): van tenger, hegy, erdő, élhető, nyüzsgő, multikulturális város, európai gyökerek és sok érdekes hely.

 

Kis keresgélés után megtaláltuk egymást. Egy tökjó szusiétterembe vitt, ami állítólag lánc, de még nem láttam máshol.

Ebéd alatt G. ajánlott egy nagyon jó helyet: Maiko-kóen az Akasi-óhasi lábánál (ami összeköti a főszigetet Avadzsi-szigettel), naplementekor állítólag aranyban úszik minden. Hát ez nagyon jól hangzott. G. megtervezte az utat is, ha ott megnézem a naplementét, visszafele kicsit necces az út, mert kevés vonat van és az utolsó vonatokat kellett elkapnom.

Ebéd után még felkísért északra, Kitano-csóba, ahol a külföldi (európai) kereskedők házai (idzsinkan) állnak.

A Starbucks is egy régi európai épületben van

 

Miután körülnéztem, célirányosan a Tokyu Hands-be indultam Shirokuma nyári sálat venni. Útba ejtettem az Ikuta-szentélyt, amit Dzsingú császárné építtetett 204-ben.

Lehet, hogy amiatt sikeres a Hanshin Tigers, hogy szakét ajánl fel a szentélynek?

Miután beszereztem a nyári sálat, mászkáltam kicsit a kínai negyedben, aztán a kikötő felé indultam.

Útközben vettem észre, hogy valószínűleg neccsúsó-t (hőgutát) kaptam. A negyven fokban, óriási páratartalomban elkezdtem szédülni. Beültem hűsölni és pihenni egy Mekibe, aztán tovább mentem a kikötő felé.

A kikötőben található a Meriken-Park, mely emléket állít az 1995-ös Hansin-földrengésnek és itt található Kóbe egyik szimbóluma, a Kóbe-torony, illetve a Kóbei Tengerészeti Múzeum.

Éppen valamilyen kisebb macuriba csöppentem. Aztán óriási zuhé kerekedett, az esernyőm tönkrement, egy kis jégkása-árusító pavilon alá invitáltak a helyiek az eső ellen. Amikor kezdett alábbhagyni, visszaindultam a városba.

Elfáradva és megázva úgy döntöttem, nem megyek el a Maiko-kóenbe, inkább visszaindultam az állomásra, hogy még emberi időben hazaérjek. Útközben belefutottam egy Loft-ba is, ami az egyik kedvenc áruházam, így körülnéztem ott is.

Hazafelé még sétáltam kicsit Nambán, Oszaka egyik nyüzsgő negyedében.

 

A Kairaku Honten híres mozgó rákja

A leghíresebb kabuki-társulat, a Sócsikuza színháza

A Dótombori bejárata

Hétfőn volt az Umi no hi, a Tenger napja, szerencsére szünet. Egész nap esett az eső, úgyhogy pihentünk, mostunk és készültünk a tokiói útra, illetve este karaokéztunk egyet.