100. Kína Virágai élő rádióműsor

Negyedik éve jelentkezik a Kínai Kulturális és Művészeti Központ élő rádóműsorával, a Kína Virágaival a Civil Rádióban. A műsor heti rendszerességgel élőben hallható a 98.0 Mhz-en, este 19:00 órától, egy órában.  2007. április 30-án, hétfőn a 100. adás alkalmából különleges ünnepi műsor kezdetét jelezte a sokak által ismert kezdőszignál. Az elmúlt években a többezer éves kínai kultúra és művészet színes palettáját hozta a hallgatókhoz közelebb a Kína Virágai, végig figyelembe véve a hallgatói visszajelzéseket, észrevételeket. Rendszeresen szólaltak meg elismert művészek, vezetők a műsorban, betekintést engedve saját területük kulisszái mögé is. A műsorok elkészítésében nagy segítséget nyújtottak a Kínai Kulturális és Művészeti Központ magyar és kínai partnerei, köztük Kínai Nemzetközi Rádió (CRI), melynek Magyar Szekciójából folyamatosan érkeznek a kínai kollégák által küldött hanganyagok, melyek hallhatóak is a műsorban. Több alkalommal kerül sor a szakmai találkozókra is, amelyek a műsor folyamatos fejlődését biztosították.

A 100. ünnepi, rendhagyó 3 órás élő adás előtt az eddigi eredményeket és jövőbeni terveket köszöntötték a Művészeti Központ partnerei, meghívott vezetők. A rendhagyó megnyitót Zhang Yu, a Kínai Kulturális és Művészeti Központ zenepedagógusa, a Zenetagozat egyik vezetője, csodálatos hangszeres (GuZhang) játékával köszöntötte. Üdvözlő beszédet mondott:

– Liu Wen Qing, Kulturális tanácsos (Kínai Nagykövetség)

– Varju László, elnök (Interparlamentáris Unio, Kínai Magyar Baráti Tagozat)

– Gao JunRong, igazgató (Kínai Nemzetközi Rádió – Magyar Szekció)

– A stáb, és a Kínai Kulturális és Művészeti Központ nevében: XiaoFeng Cserkész Gábor, elnök

A jubileumi műsorban a szerkesztők igyekeztek egyfajta visszatekintést tenni, így újra élőben szólaltak meg neves művészek, sinológusok, Kínával, a kulturával és művészetekkel foglalkozó szakemberek, kínai és magyar felső vezetők. A 100. adást követően a Kína Virágai megújul, és mint Magyarország első élő, kínai – magyar kulturális rádióműsora – új műsorelemekkel bővül. Az élő adások szorosabban illeszkednek majd a hivatalos weboldalhoz, a www.kinainfo.hu oldalhoz is.

A Kínai Kulturális és Művészeti Központ egy magyarok által alapított közhasznú társaság. Közössége azoknak az embereknek, akik kiemelt érdeklődést fordítanak a kínai hagyományok, kultúra és művészetek megismerése, gyakorlása iránt. 1995-ös alapítás óta, a mai napig megtartotta különleges, – a kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre alapozott működési rendjét, napjainkig jelentős fejlődési szakaszokon ment keresztül. Mára kulturális-, sport-, és művészeti területeken eredményeket elérve, kivételes lehetőséget kínál minden Kína-, és a kínai kultúra és a sport iránt érdeklődő számára. A hazai kínai szervezetek tevőlegesen is csatlakoztak tevékenységeikhez. Így, karöltve, egyre jobb-, és egyre inkább közvetlen lehetőségeket szeretnének kínálni a kulturális és művészet kutatás-, gyakorlás-, oktatás-, valamint közművelődés és pályázatok területén minden érdeklődőnek.

Köszönet a Budai FONÓ Zeneháznak a helyszín biztosításáért, a CIVIL Rádiónak, a Kínai Nagykövetségnek, a Kínai Nemzetközi Rádiónak és minden partnerünknek és kínai magyar tagjainknak.

 

 

 

 

YaoZhi Ármos Gábor
sajtóreferens

 

Ma Ying
kommunikációs vezető

 

 

 

 

 

 

Kínai Kulturális és Művészeti Központ

1157 Budapest Szentmihályi út 171. – ChinaMart 1.07

+36 30 337 8240 I ccca@kinainfo.hu I http://www.kinainfo.hu