Kína Japán segítségét kéri a kritikák miatt

A Japánba látogató Hu Csin-tao kínai elnök hangsúlyozta a két ország stratégiai együttm?ködésének fontosságát – el?djével szemben, aki egy évtizeddel ezel?tti látogatásán még a történelmi kérdéseket helyezte el?térbe.

Hu tisztában van azzal, hogy egy kiegyensúlyozott társadalmat könnyebb lesz felépíteni, ha er?síti a kötelékeket a szigetországgal. Úgy t?nik, elkötelezte magát, hogy japán látogatása során felemeli a hangját a nemzetközi kínaellenes hangulat miatt.

Ahogy megérkezett Tokióba, Hu találkozott háromezer japánnal, akiket még ? vendégelt meg fiatalabb korukban, 1984-ben. Ez Hu els? hivatalos japán útja a beiktatása óta. A díszvacsorán megígérte Fukuda Jaszuo miniszterelnöknek, hogy a most elpusztult óriáspanda helyébe két újat kölcsönöz Japánnak.

Ezeken a gesztusokon keresztül Hu láthatóan megpróbál javítani a japánok véleményén Kínáról, amin a tibeti kérdés, a mérgezett élelmiszer és a Japán-tenger alatt húzódó gázmez?k feletti vita igencsak rontott.

Egy szerdán kiadott közös nyilatkozatban a kölcsönös stratégiai kötelékeket hangsúlyozták, és azt, hogy a japán-kínai viszony a legfontosabb a világon és hogy a két nép komolyan elkötelezett híve a világbékének.

Kína biztosította Japán támogatását az olimpiához és figyelmeztetést küldött az európai vezet?knek, akik a nyitóünnepség bojkottját javasolják.

Mainicsi

Related posts

Kommentelj