Bemutatkozik az ATARU TAIKO
Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006 óta képviseli hazánkban a japán taiko dobolás hagyományait. A csapat művészeti vezetőjével, Vörös Emillel beszélgettünk.


Fotó: www.ataru.hu
Hogyan és mikor jött létre a zenekar?
A kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskola tanára vagyok, és 2000 óta folyamatosan kamarazenéltünk. Kezdetben mindenféle ütős zenékkel próbálkoztunk. Egyszer egy ismerősömtől kaptunk egy taiko kottát, és ez a fajta zene akkora hatással volt ránk, hogy elindultunk ezen az úton. Az Ataru Taiko 2006 óta létezik.
Hol tanultatok meg taikón játszani?
Teljesen autodidakta módon. Az internet volt a legnagyobb „mesterünk”. Én személy szerint tanult zenész vagyok, és így eredeti zenék alapján írom a darabokat.
Hogyan választottátok a zenekar nevét és mit jelent?
Az Ataru szó jelentése ütni. De mint minden japán szónak, ennek is több jelentése van: elérni egy célt. Úgy gondolom, hogy ez a két jelentés hűen tükrözi az együttes arculatát.
Hol léptetek fel eddig, és hol terveztek koncertezni?
Hát erre a kérdésre szerencsére nem tudok kimerítő választ adni. Mint már említettem 2006 óta létezünk, és ez idő alatt megközelítőleg 100 koncertünk volt, az ország legkülönbözőbb pontján, és külföldön is. ( Ez egy „amatőr” együttestől nagyon nagy teljesítmény.) A következő nagy esemény, amit mi szervezünk, az április 16-án megrendezésre kerülő Sakura koncertünk, amin a következő évad műsorát mutatjuk be.
Mit üzentek a Szaku olvasóinak?
Szeretettel meghívunk mindenki erre a rendezvényre, amiről majd a megfelelő időben olvashatnak itt az oldalon. Tehát minél többször nézegessék ezt az oldalt! :)

Kik a kedvenc japán együtteseitek, előadóitok?
A teljesség igénye nélkül: Kodo, Yamato, Tao Taiko, stb.
Kedvenc japán ételetek?
Természetesen a szusi.
Ha voltatok Japánban, mely hely(eke)t ajánlanátok egy Japánba látogató turistának?
Sajnos MÉG nem voltunk Japánban, de ennek ellenére mindenkinek ajánlom, aki megteheti, hogy eljusson abba a hihetetlen érdekes országba!
Ha nem voltatok: ha kijutnátok, hova szeretnétek elmenni, illetve mit szeretnétek csinálni Japánban?
Erre nehéz válaszolni. Természetesen a tradíciók érdekelnek, és az ehhez köthető dolgokat néznénk meg elsősorban, de ami igazán érdekel, az maga Japán! Hogy mit szeretnénk csinálni? Hát dobolni, és dobolni.
| < Előző | Következő > |
|---|
Ha szeretnél hozzászólni, akkor jelentkezz be vagy regisztrálj.
Szólj hozzá! (eddig 0 bejegyzés)
